(…)

 

Nincs is annál szebb, kellemesebb és büszkébb érzés, amikor az embert jó értelemben kirázza a hideg, libabőrös lesz, ha a Magyar Himnuszt hallja és bekapcsolódhat az éneklésbe. Én is így vagyok vele kiskorom óta. Amikor egy-egy ünnep alkalmával a templomban megszólalt ministráns koromban, leírhatatlan érzés fogott el. Magasztos és felemelő volt az oltárnál énekelni szent imádságunkat. Ez az érzés az idők folyamán csak erősödött bennem.

 

Később a cserkésztáborokban, összejöveteleken éreztem hasonlót, amikor közösen énekeltük egyenruhában Kölcsey Ferenc fő művét. Méltóságteljesen, fegyelmezetten.

 

 hirdetes_400x285  

Büszkeséggel tölt el mindig, amikor nemzeti válogatottunk mérkőzései előtt is megszólal nemzeti imádságunk. Vagy élőben, a stadionban, vagy otthon, illetve baráti társaságban, de felállunk és megadjuk a tiszteletet a himnusznak.

 

És nem utolsósorban a DAC mérkőzésein is büszkeséggel tölt el, hogy több ezer szurkolóval otthon, vagy pár százzal idegenben, de közösen énekelhetünk. Közösen azt az éneket, amely összeköt bennünket Dunaszerdahelytől a földkerekségen át, ahol csak magyarok élnek.

 

A Magyar Kultúra Napján születésnapot ünneplünk, himnuszunk születésnapját. Mikor nyelvi, nemzetiségi jogainkat folyamatosan csorbítják és társadalmunkban felüti fejét a közöny, a beletörődés, akkor szükséges, hogy társadalmunk meglássa, igenis van értelme a magyar kultúra ápolásának, igenis van értelme nemzeti identitásunk megőrzésének, igenis van értelme az anyanyelvi oktatásnak!

 

Mindannyiunk érdeke, hogy ifjúságunk a magyar iskolákban magába szívja a magyar kultúra és művelődés alapjait és felvértezze magát az öntudatos magyar identitás páncéljával. Magyar kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás! Amikor megemlékezünk dicső nagyjainkról vagy egy-egy történelmi eseményről, akkor tiszteletből cselekszünk. Tiszteletből őseink iránt, és példát mutatva a jövő generációjának. Rajtunk áll, hogy félvállról vesszük-e kötelességünket, vagy teljes mellszélességgel kiállunk hagyományaink mellett!

 

(…)

 

Meg kell köszönnünk és meg kell becsülnünk a magyar kultúráért, a magyar nyelvért dolgozó emberek és közösségek elhivatottságát, mindennapi helytállásukat és fáradozásaikat.

 

(…)

 

Ünneplejünk közösen, békében és egyetértésben!

Isten, áldd meg a magyart!

 

mkp.sk, Karaffa Attila: Amikor a Himnusztól libabőrös leszek

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!