A Magyar Közösség Pártja számára a 2017-es esztendő az újratervezésről és az építkezésről szól majd. Folytatódik az MKP megerősítése, belső szabályrendszerének átalakítása, hogy egy hatékony, modern, cselekvő párt szolgálja a felvidéki magyar közösséget.

 

A közösségünk életét befolyásoló tényezők mindegyike stratégiai tervezést kíván. Az új stratégia megalkotásánál a természetes tájegységeket kívánjuk figyelembe venni – ezek újragondolása már 2016-ban is zajlott. A felvidéki magyarok többsége ragaszkodik szülőföldjéhez, s így magát elsődlegesen csallóközinek, Ung-vidékinek vagy mátyusföldinek vallja.

 

Erre alapozva a természetes tájegységek feltérképezésével és a lehetőségek kiaknázásával kívánjuk megerősíteni a közösségi tudatot. Nem titkolt célunk, hogy ezáltal a tájegységek közt átjárást biztosító, pontosabban az azokat összekötő felvidéki identitás is megerősödjön. Legyünk büszkék mindarra, amit magyarként nyújtunk ennek az országnak.

 

 hirdetes_810x300  

A régiók megerősítésének előfeltétele, hogy erős regionális bástyák – gazdasági, oktatási, kommunikációs gócpontok – kialakításával megalkossuk a felvidéki magyarság szellemi és gazdasági hátországát. A járási székhelyek mellett itt is a természetes régiók alkotta hálózat szolgál majd alapul.

 

Mi a dél-szlovákiai emberekért kívánunk dolgozni, ezért is fontos, hogy Pozsonytól Nagykaposig naprakész információkkal rendelkezzünk az itt élők életéről, és e regionális központok a jövőben a folyamatos kapcsolattartást is biztosítják majd. A helyiek problémáit a helyben élők ismerik leginkább, a regionális központokra a továbbiakban a stratégiai tervezés alapelemeiként tekintünk.

 

Az oktatás kérdése egyértelműen prioritást élvez a szlovákiai magyar közösségben. Hatékony intézményrendszeri fejlesztéssel, a történelmi egyházakkal együttműködve, kiemelt programként kívánjuk bemutatni az oktatás-fejlesztés metszéspontjait.

 

Oktatási kérdések sorában méltatlanul kevés szó esik a magyar nyelvű óvodákról, pedig a nemzeti identitás megőrzésében és az egyén további fejlődésében is kiemelt szerepet töltenek be. A szlovákiai magyar óvodahálózat megerősítése a jövő év egyik fontos feladata.

 

A regionalitás, mint elsőrendű rendező elv, a gazdaságélénkítés szempontjából is érvényes és követendő. A helyi gazdasági fejlesztési lehetőségek figyelembevételével irányítottan tudunk beruházásokat hozni a magyarok által lakott területekre. Az említett szempontok felhasználása megsokszorozhatja egy-egy befektetés hasznosulását, a régióra gyakorolt pozitív hatását.

 

A jövő évben megyei választások lesznek. A Magyar Közösség Pártja erős megyei pozíciókkal rendelkezik, feltett szándékunk, hogy ezt a jövőben is megőrizzük. A megyei hatáskörök közt nem egy kiemelten fontos közösségünk számára, ezért szeretnénk megtartani, és lehetőség szerint növelni megyei képviselőink számát.

 

Munka, feladat van bőven, de szerencsére tettvágy és szorgalom is. Az MKP felkészülten, éppen ezért optimistán tekint a 2017-es év elé.

 

mkp.sk: Menyhárt József: Újratervezés és építkezés vár az MKP-ra 2017-ben

Nyitókép: mkp.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!