Emlékeznek még a hosszú kések éjszakájára? A jogállamra, ahol a Mečiar-párt többségi szavazással megfosztotta képviselői mandátumától a különvéleményt hangoztató honatyát, holott ilyesmit alkotmány és törvény nem tesz lehetővé. Emlékeznek-e, hogy akkor ez a kis ország itt, a Tátra és a Duna közén Európa fekete lyukává neveztetett ki?

 

Ó, hát hol vannak azok az idők! Ma már maga a közös Európa brüsszeli/strasbourgi vízfeje és agytrösztje a fekete lyuk. Persze, nem ma kezdődött, csak egyre inkább elhatalmasodik, terpeszkedik és terjeszkedik. S diktálni akar. Az uborkagörbülettől, a létrafok-beállítás szabályozásától eljutottunk oda is, hogy már a nagy Unió választott képviselőire vonatkozó szabályok sem érvényesek, ha a nagy öregek többsége a maga csinálta megoldhatatlan problémáit az újgyarmatok/perifériák rovására akarja – átmenetileg – enyhíteni.

 

S innen már csak egy lépés, hogy elkezdődjenek a kizárások, a mandátummegvonások. Mert hát az Európai Parlament, amely – a Lisszaboni Szerződésben – amolyan témafelvetői-tanácsadói jogkört harcolt ki magának, szeptember 11-én hozzányúlt a képviselői mandátumokhoz is. Eldöntötte – brüsszeli hivatalnokok gárdájával egyetemben –, hogy a tartózkodó szavazat nem szavazat többé, amennyiben a relatív többség óhajának és/vagy koholmányának jóváhagyását megakadályozná. A törvények, szerződések és szabályok sem érvényesek többé.

 

 hirdetes_810x300  

(…)

 

Problémakezelés, igazi megoldások felvázolása helyett csak üres lózungokat szajkóznak a magukat mindenki és mindenek felett állónak tartó euro politikusok. Tartalom nélküli „emberi jogokra” hivatkoznak lépten-nyomon, álhíreket, rágalmakat terjesztenek, tényismeret és valós tények ismertetése nélkül. Billogokat ragasztanak ránk, kelt-közép-európaiakra.

 

Nos hát, mi nem ilyen Európai Unióról álmodtunk. Alig tíz év alatt visszatért hétköznapjainkba az orwelli világ, melytől – azt hittük harminc éve, hogy – megszabadultunk. Most a billogragasztás idejét éljük. A remélt Nyugat nem etalon többé. A toleranciát leghangosabban és legtöbbször követelők, a demokráciát a néptől leginkább féltők az övéktől eltérő vélemény hallatán – a hatalmukat, a tulajdon jól-létüket és egzisztenciájukat féltve – rögvest fasizmust, nácizmust, xenofóbiát, kirekesztést, diszkriminációt stb. emlegetnek. (…)

 

Jogállamot kérnek számon nyugaton Lengyelországtól és Magyarországtól azok, akik már az alapigazságokat is elfelejtették, a saját törvényeiket sem tisztelik, nem tartják meg, machiavellisták, hatalom technikusok, s mit sem törődnek fél milliárd kontinenslakóval. Most a célkeresztben Magyarország (és Lengyelország) áll, ám vele együtt mi, őshonos, mezei európai lakók is, mert a hatalomtechnikai játszadozások a mi bőrünkre mennek. (…)

 

mkp.sk – Őry Péter: Hosszú kések napja az EP-ben

Nyitókép: körkép.sk/archív

Megosztás:
Címkék: EP Őry Péter Szemle

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!