A nizzai terrorakció helyszíne és időzítése az eddigi párizsi merényleteknél is sokkal nagyobb szimbolikus erővel bír – a franciák legnagyobb népünnepélyére csapott le, amikor a nyugati demokráciák fő értékeit és vívmányait ünneplik, a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében.

 

Egyúttal a turizmus Párizs mellett világszerte legnépszerűbb központjára, a Riviéra fővárosára mértek csapást, ahol biztosra vehették, hogy a lehető legtöbb országból lesznek áldozatok. Aki járt már Nizza legendás tengerparti sétányán, az tudhatja, hogy szinte minden járókelő csoport más-más nyelven beszél.

 

 

Az időzítésben viszont az a kulcselem, hogy éppen a november óta tartó szükségállapot feloldásakor, az EB vége után csaptak le, amikor végre úgy gondolta volna az ország, hogy most már békésebb idők jöhetnek, múlóban a terrorveszély.

 hirdetes_400x285  

 

Utólag szinte érthetetlen is ennyi egybeesés ismeretében, hogy nem volt sokkal nagyobb biztonsági készültség azon a napon és az adott helyszínen, emiatt nem tudták rögtön az ámokfutás elején lelőni a merénylőt, ezért két kilométeren át biztonsági szempontból akadálytalanul gázolhatott végig a tömegen teherautójával.

 

 

Egy ilyen terrorakció rendkívül profi időzítése és helyszínválasztása miatt eleve nem tűnik egy magányos őrült művének, amit tovább erősít a nemzetközi kontextus, közelebbről az, hogy miért éppen Franciaország vált kiemelt célponttá.

 

(…)

 

Még ha logikailag valahogyan kizárhatnánk is a nagyhatalmak titkosszolgálatainak bármilyen szerepét ezekben a terrorakciókban, akkor is önmagában aggasztó, milyen központi szerepet kapott a közvélemény és az európai politika alakításában a terrorfenyegetés – nem csupán az iszlamista merénylők, hanem a nyugati média és a kormányok részéről is.

 

E tekintetben talán még sérülékenyebbnek bizonyult a mi médiakultúránk a legdurvább erőszakkal történő manipulációval szemben mint amilyen sérülékenyek tömegrendezvényeink technikailag (biztonsági szempontból) az ilyen merényletekkel szemben. Ráadásul ez a sérülékenység, a terror-hírekkel szembeni kitettségünk és manipulálhatóságunk gyakorlatilag nem is jelenik meg a híradásokban és az elemzésekben sem.

 

 

(…)

 

 

Különösen érdekes volt az oroszok reakciója Nizza után. Nyíltan kimondják, milyen stratégiai érdekük fűződik vagy fűződhetett a történtekhez, mert ez a merénylethullám szerintük közös fellépést sürget – mégpedig a franciák, Európa és az oroszok közös (katonai!) fellépését… Miért érdekes ez? Mert Franciaország – bár a magyar közvélemény és az itthoni elemzők figyelmét ez a geopolitikai tény rendre elkerüli – a britek kilépésével végképp Európa vezető hatalma lett, ami különösen katonailag és politikailag egyértelmű.

 

Németország ugyanis nem atomhatalom, sőt: máig katonailag megszállt ország, és relatív gazdasági szerepük ellenére fel sem merül, hogy a nagyhatalmak valaha komolyabban számolnának velük például állandó tagként az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol előbb-utóbb a britek szerepe talán megkérdőjeleződhet, ha valóban szétesik az ország, de a franciák nagyhatalmi státusa ettől csak még nyilvánvalóbb, különösen az európai politika vezető erejeként.

 

 

Ezzel pedig meg is érkeztünk oda az elemzésben, hogy igazán mélységében és átfogóan megértsük, miért épp Franciaországra próbálnak ilyen keményen nyomást gyakorolni a terrorakciók kitervelői, illetve megrendelői. Azzal, hogy egyre inkább háborúnak nevezik mindezt az érintettek, tulajdonképpen beismerik: végső soron nagyhatalmi konfliktusról van szó.

 

Ne felejtsük el, hogy a francia-német meccsen novemberben nem csupán egy jelentős uniós ország elnökét, hanem egy atomhatalom katonai vezetőjét kellett evakuálni a francia népstadionból – ami ebben a háborúban nem kis fegyvertény, akárki is mérte rájuk ezt a csapást.

 

 

(…)

 

 

Európa sorsa szempontjából is döntő tehát, hogy mi fog most történni Franciaországban. Létfontosságú a korábbinál sokkal erősebb és egységesebb európai szolidaritás kinyilvánítása, hogy útját álljuk az erőszakspirálnak és egyre inkább európai szintű polgárháborút provokáló terrorakcióknak, melyek mögött egyre nyilvánvalóbb nagyhatalmi érdekek és háborús törekvések állnak.

 

Nemcsak katonailag lenne megsemmisítő csapás az egész Európai Unióra, ha Franciaországot sikerülne tartósan destabilizálni, mivel az egyértelműen a francia-német megbékélésre épülő európai békerendszer felbomlását hozná vissza kontinensünkre. Mert mi is volt itt az uniós status quo előtt? Sok évszázados szembenállás és úgyszólván folytonos háborúk a nemzetállamok között.

 

Az EU békerendszerének szétesésével ugyan mi óvná meg ettől a már most széthúzó és egymással egyre inkább konfliktusba kerülő nemzetállamokat? Rosszabb forgatókönyvet pedig nyilván elképzelni sem lehet – ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármilyen olyan lépést tegyünk, ami a békés uniós együttműködés szétveréséhez vezethet.

 

(…)

 

Azonnal meg kell állítani Európa destabilizációját, a szélsőséges nacionalista mozgalmak promócióját, az ön- és közveszélyes nemzetállami álmodozást, ami pillanatok alatt népeink közös rémálmává, európai polgárháborúvá válhat a valóságban. Már kétszer megtörtént a XX. században és nem szabad utat engedni, hogy megismétlődjön. Nevezzük végre nevén, hogy mindkét világháború voltaképpen európai polgárháború volt. Hátha megértjük végre.

 

 

Ezért szükség van egy közös európai biztonságpolitikára, közös haderőre és külpolitikára – most végképp nem látszik más alternatíva a háborús eszkaláció elkerülésére Európában. Lehet ugyan, hogy épp ennek a kiprovokálása volt a merénylethullám rejtett nagypolitikai célja, de az európai szolidaritásra akkor is elkerülhetetlenül szükség van ahhoz, hogy ne lehessen ismét egymás ellen fordítani az Unió nemzetállamait.

 

Még inkább azt kell tehát képviselnünk minden európai országgal közösen, megbonthatatlan egységben, amit a nizzai merénylettel valóban megtámadtak: szabadság, egyenlőség, testvériség.

 

mno.hu: Kardos Gábor – A nizzai lecke: nagyhatalmi harc a háttérben?

Nyitókép:  hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!