Stier Gábor: A szeretett diktátor

Meglepő lenne, ha éppen nem Fidel Castro halála osztaná meg a világot. A politikusok, véleményformálók és közemberek egyik fele a múltat megszépítve arról értekezik, hogy a Comandante történelmet írt, egy földrész látta benne sokáig a reménysugarat, s már az égi kávéházban, stílusosan bodegában szivarok, rum és salsa közepette találkozhat a régi forradalmárokkal. A másik oldal felháborodik a bűnök eme relativizálásán, s azt igyekszik tudatosítani, hogy Castro ugyan latinos tempóval, filmekre kívánkozó stílussal gyilkolt és állította meg az idő kerekét, ám semmivel sem volt különb, mint kelet-európai társai.

E vita egyrészt magyarázható azzal, hogy a kétségkívül megosztó Fidelben minden kegyetlensége ellenére volt valami vonzóan latinos, messianisztikus, ráadásul közvetlen tapasztalata csak keveseknek volt arról, hogy mi is történik valójában a szegény, de napfényes Kubában. A kommunista diktátor megítélésébe az is belezavar, hogy mára megváltozott a kapitalizmus értékelése. Kiderült, hogy mégsem ez a létező rendszerek legjobbika.

Még tovább bonyolítja a helyzetet, hogy míg a Che Guevarán felnőtt ’68-as generáció valahol az anarchizmus teremtette szabadságot látja benne, az e tábort leginkább megvető szélsőjobb szemében Castro bűnei enyhébben esnek latba annak fényében, hogy fél évszázadon át idegesítette az öntelt, a fél világ által rettegett Amerikát. S paradox módon ennek az idealizálásnak a jegyében lett Fidel a belső szabadság megtestesítője.

   

A nagybetűs forradalmár, s nem a gyilkos.

(…)

Az ilyen viták sokak érzékenységét sértik, ám egyáltalán nem értelmetlenek. Generációk nőttek fel ugyanis az elmúlt negyedszázadban, s a fiatalok úgy hordják a Che Guevara-pólókat, hogy azt sem tudják, ki volt, mit is csinált valójában a romantikus ködbe vesző argentin internacionalista. S persze azt sem, hogy a most többek szemében mellé emelt Fidel Castrónak köszönheti a halálát.

(…)

Minden ilyen alkalmat meg kell ragadni hát, hogy árnyaltan lássuk, láttassuk a múltat, ismerjük el benne a használható, előremutató elemeket, a bűnt pedig nevezzük bűnnek.

Magyar Nemzet – Stier Gábor: A szeretett diktátor