(…)

 

„Még mindig nem tudjuk igazán felfogni, mit éltünk át közösen. Talán néhány hónappal később már pontosan érteni fogjuk. Sok nagyszerű győzelmet arattam a karrierem során, de ez mindenképpen különleges helyet foglal el a szívemben”

 

(…)

 

 hirdetes_400x285  

„Megjelent előttem a Szkopjéban elszenvedett tízgólos csoportkörbeli vereségünk, amely után a szurkolóink meglátogattak minket az edzésen, majd a Plock ellen soha nem látott buzdításban volt részünk. Mindig is úgy gondoltam, akkor igazán erős egy klub, ha szoros a kapcsolat a játékosok, a vezetőség és a szurkolók között. Szeretném megköszönni a minket Kölnbe elkísérőknek a támogatást, a BL-győzelem az ő sikerük is.”

 

(…)

 

„Nem nevezném bátor döntésnek (szerk. megj. hogy szabad kezet adott játékosainak), egyedül ezt tehettem abban a helyzetben. Igazság szerint nem voltunk olyan rosszak, inkább a Veszprém játszott nagyon jól. A kapusuk, Pálmarsson, Ilics, Ugalde, Nilsson, Nagy „szétzúztak” minket. Ezután elmondtam a játékosaimnak, hogy a védekezésre kell odafigyelniük, majd rohanjak előre. El akartam kerülni a szégyenletes vereséget, de a játékosaim még többet kihoztak belőle…”

 

(…)

 

„A Flensburg elleni továbbjutásunkra vagyok a legbüszkébb. Utána legyőztük a világ talán legjobb csapatát, a PSG-t, majd a szintén a legjobb háromhoz tartozó Veszprémet. Ahogy mindezt megtettük, arra mindig emlékezni fogok.”

 

„A döntő után bementem a magyar csapat öltözőjébe, és próbáltam vigasztalni az elkeseredett veszprémi játékosokat, akik közül többekkel is szinte baráti kapcsolatba kerültem a válogatottnál töltött időszaka során. Nem tudtam teljesen örülni, mert láttam a szomorúságukat.”

 

Eurohandball.com – Talant Dujshebaev: Full of pride for all 16 sons (via: Nemzeti Sport)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!