Nem új az ötlet, miszerint jó lenne már végre békejobbot nyújtani egymásnak – magyar a szlováknak és szlovák a magyarnak –, kölcsönösen elnézést kérni és megbocsátani. Aztán a végén összeborulni, és esetleg az egésztől politikailag jól berúgni. Feltalálta már ezt a spanyolviaszt néhány párt, független szakértő és politikus is, legújabban pedig az MKP viszonylag új, pozitív témákat hajkurászó vezetősége állt elő vele. Ami új a magyar párt javaslatában, azok a konkrétumok. Miként, hogyan és mikor történjen meg a bocsánatkérés. Ami régi, az valószínűleg a fogadtatás lesz. De ne rohanjunk ennyire előre!

 

Sokféle oldaláról lehet elemezni ezt a békülősdis vitaanyagot – miért most, miért a megnevezett „vétkekért”, miért így –, ám van egy olyan dimenziója, melyre valószínűleg kevesen, s főleg, még talán a szlovákok sem nagyon gondolnak.

Olvassuk csak át még egyszer az egészet: mit vétkeztek a magyarok és pontosan mit a szlovákok? Ha figyelmesen tanulmányozzuk a szöveget – és általában minden egyes, békülő szándékkal íródott javaslat hasonló bűnlistát sorolhatna fel, tehát ez speciel nem az MKP által benyújtott kezdeményezés különlegessége –, láthatjuk, hogy a két állam nem az egymáson elkövetett rútságaiért kér egymástól elnézést. Hanem két etnikumot (kulturális nemzetet) képviselő állam (politikai nemzet) a másik etnikumon (kulturális nemzeten) elkövetett bűntetteiért. (Csak a közérthetőség kedvéért: kétféle nemzetmeghatározást, felfogást ismerünk. Az egyik, a politikai nemzet kategóriája, amelybe egy adott állam minden polgára beletartozik, de senki más. Ebben az értelemben mi, szlovákiai magyarok a szlovák politikai nemzet tagjai vagyunk. A másik a kulturális nemzet fogalma, amelybe állampolgárságra való tekintet nélkül minden olyan egyén beletartozik, aki magát az adott nemzettel identifikálja. Ebben az értelemben a szlovákiai magyar, ha magát magyarnak tartja, akkor a magyar kulturális nemzet tagja. Pont.) Egy ilyen nyilatkozat – és még egyszer hangsúlyozom, ez nem a most prezentált szöveg specifikuma – elfogadása esetén a szlovák fél kénytelen-kelletlen ismerné el azt a tényt, hogy a Szlovákiában élő magyar kisebbség a magyar nemzet része. És hogy az itt élő magyar közösségnek nagyon is köze van Magyarországhoz. Hm, igen? Igen, mert hiszen azért, hogy egykor rosszat csinált az itt élő magyarokkal – tehát a saját lakosaival és nem a magyar állampolgárokkal –, Magyarországtól kérne bocsánatot. Egy olyan országtól, amelyre nem támadott rá, illetve mely ország állampolgáraihoz nem nyúlt hozzá. Csak a sajátjait bántotta. Egy ilyen dokumentum elfogadása csendesen, de a sorok közt visítóan egyben azt a tényt is aláhúzná, hogy a kisebbség jólétének ügye egyben az anyaország – a mi esetünkben Magyarország – ügye is. Tehát nem belügy.

Ennek vagy egy hasonló dokumentumnak az elfogadása egyben a Trianon utáni magyar nemzet- és államszemlélet győzelmét is jelentené, mely szerint a kulturális nemzet több, mint a politikai. Mely a magyar nemzetet nem (csak) a magyar állam polgáraival azonosítja, de beleszámítja a határain kívül élő, más ország magukat magyar nemzetiségűnek valló lakosait is. Annak a szemléletnek a diadala, mely értelmében a mindenkori magyar miniszterelnök regnálása kezdetén mindig kijelenti, hogy ő lélekben 15 millió magyarért tartozik felelősséggel – azzal, hogy a (cseh)szlovák állam, mely a (cseh)szlovákiai magyar nemzetiségű állampolgáraival kitolt, ezért a csúfságért a magyar államtól (s rajta keresztül a magyar nemzettől) kér bocsánatot. Ez első látszatra csupán egy említest sem érdemlő politikatudományi nüansz, de hosszútávú jelentősége jócskán túlmutathat az akadémiai akadékoskodások látszatfölöslegességén.

Azon az egyszerű, de nagyszerű tényen kívül, hogy kibékülni mindig jó, egy ilyen dokumentum elfogadása erre is jó lenne. Nekünk, magyaroknak.

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!