Hogyan fogjunk Slotát?

Ján Slota egy jelenség. Egy politikus, aki tudja, mit és hogyan kell mondania. Egy színész, aki tud bánni közönségével. Jó marketingszakember, aki el tudja adni bunkó kis termékét és hozzáadottérték nélküli szolgáltatását – mégpedig a legbefolyásosabb és legjobban fizető piacokon.

Ján Slota nem egyedi jelenség. Ne hazudjunk magunknak, sok ország rendelkezik hasonló kaliberű überbunkókkal, csak kibontakozásukat nem mindenütt segíti ugyanolyan „szerencsés” feltételrendszer, mint nálunk. Slota sikerének a titka (legalább) három tényezőben keresendő. Először is kell hozzá természetesen a termék előállítója, fő forgalmazója s egyben marketingszakembere, a mi esetünkben a mélynemzeti pártelnök. Másodsorban kell hozzá a megfelelő közvetítőfelület, melyen az üzenetek nagy része megfelelő csomagolásban és mennyiségben eljut a célközönséghez. És végső soron szükségeltetik egy bizonyos számú s arányú fogyasztói réteg.
Ha egy Slota nevű csomagot eliminálni – vagy legalábbis marginalizálni – szeretnénk, be kell látnunk, hogy az első és a harmadik ponttal sokat nem tehetünk. Rövidtávon semmiképpen sem. A termék előállítóját demokratikus társadalomban megsemmisíteni nem lehet, a célközönség eliminálása még nehezebb és terrorisztikusabb feladat lenne. Így nem marad más hátra, mint megnézni azt a közeget, melyen keresztül hatásos marketingstratégiája megvalósul.
Már egy ideje felvetődött a honi média berkeinek normálisabb részében, hogy ignorálni kellene a pártelnököt és legbuzgóbb, leghabzóbb szájú szekundásait. Nem kellene róluk írni. Ennek eredményeként – szólt a logikus érv – aztán a vevőkészülék másik oldalán lévőknek nem lenne min csámcsogniuk. Elsőre ésszerűen hangzik az érvelés, ám rövidebb elemzés után rájöhetünk, hogy ez a gondolat három ok miatt is aggályos. Egyrészt a média feladata pont az, hogy informáljon. Ha kell, akkor egy kuplerájtermelő kormánypárt okádékgerjesztő – hogy az illető úriember egyedi stílusához méltó szót is becsenjek írásomba – elnökének dörgedelmeiről is. Amennyiben ezt a szabályt egyszer szelektíven leignorálja, saját magát küldi morális zsákutcába. A másik nagyon szúrós ok, hogy egy ilyen minőségű ignoranciával pont a média járulna hozzá egy nem objektív társadalmi kép megpingálásához. Mert az emberek nagy része azért szerencsére nem vevő az ilyen portékára, ám nekik is joguk van – s kötelességük is – megtudni, mekkora nagy is Istenke állatkerje s néhol milyen alacsonyra sikeredett az azt körbefutó kerítés. A harmadik, legkézenfekvőbb érv pedig az információcsatornák pluralitásában keresendő: ilyen témában szinte kizárt, hogy valaha is kompromisszum jöjjön létre a hírközlők között. Aki pedig ennek ellenére sem közölné a görényhíreket, hosszú távon saját maga alatt ásná a fát, olvasóit, nézőit, hallgatóit veszítve el.
Jogos hát a kérdés: mit is lehet akkor tenni? Szerintem csak azt, ami a hírközlés mellett a média egy másik fontos feladata kellene, hogy legyen – felkészültnek lenni. Jellemző, hogy Slotára általában a csomagolás miatt mérges a többség, holott valójában a nézetei a veszélyesek. Behívják őt a stúdióba, hagyják, hogy a legnagyobb józantalanságokat is ellövöldözze (pl. a magyarok a szlovákokat asszimilálják a szlovák délen – dezinformációk, Orbán azt mondta, hogy Kassa újra Magyarország része lesz – kitalált és/vagy pontatlan idézetek, stb.), hogy aztán egy-egy szalonképtelenebb szaván akadjanak ki. Nem, nem az a botrányos és problematikus, ha egy műsor, sajtótájékoztató vagy interjú elején valakit okádéknak nevez, a végén pedig böffent egyet, hanem az, ahogy elferdíti a tényeket, ahogy százszor és ezerszer elmondott hazugságait, melyek közben népigazságokká válnak, nem cáfolja meg senki. Ahogy – tisztelet a kivételnek – hagyják, hogy mindent elöntsön demagógiájával, miközben a kérdezőbiztosok befogják orrukat s azon sajnálkoznak, hogy milyen büdösen mondta ki azt, amit. A megoldás? Tessék felkészültnek lenni, tessék visszakérdezni, tessék észrevenni a vulgáris csomagolópapír alatti bitangságokat! Tessék kinyitni a csomagot, mégha a borító kakis is! Ha ez megtörténne, nem lenne szükség nem rá figyelni, nem tudósítani róluk – a probléma néha elementáris, ám felkészülést igénylő eszközökkel megoldható.