Hogyan tovább?

A képlet első látásra egyszerű: a kormányfő harcol, a HZDS próbálja menteni a menthetőt. Az ellenzék fut a téma után. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű. Mi várhat ránk?

Robert Fico kormányfő kompromisszumot nem ismerő hozzáállásával azt a látszatot akarja kelteni, hogy ő a botrány kipattanásától a korrupció elleni harc élén áll. A dolgok jobb ismeretéhez viszont tudni kell, hogy Ficonak már hónapokkal ezelőtt is tudomása kellett, hogy legyen a gyanús ügyletekről – ezeket a Sme napilap már nyáron megszellőztette és az ellenzéki politikusok is rámutattak. A kormányfő viszont eddig várt. Ha fel akart volna háborodni, megtehette volna már hónapokkal ezelőtt. Két kérdés áll elő a jelenlegi helyzetben: miért várt eddig és miért fokozza múlt hét elejétől követeléseit saját koalíciós partnerével szemben? Most ott tartunk, hogy ha a botrányban érintett miniszter önként nem mond le holnap reggelig, Fico délelőtt kihúzza őt kormánya tagjainak névsorából. Jureňa tehát holnap délben már nem lesz miniszter.

Forgatókönyvek

Amennyiben a miniszter önként távozik, a HZDS valószínűleg a koalíció része marad, de nagy presztízsveszteséget szenved. Mečiar ezt később vissza akarná adni Ficonak, amire az első alkalom Paška házelnök visszahívásáról történő szavazás lesz. Ha nem áll bosszút, akkor pedig nagy árat kér majd Ficotól.
Ha a miniszter nem távozik magától, az még nagyobb presztízsveszteség lesz pártja számára – ebben az esetben Mečiar előtt három út áll. Meghunyászkodni és új minisztert jelölni, felbontani a koalíciós szerződést és új szerződés kötését ajánlani partnereinek, illetve ellenzékbe vonulni.

Valószínűleg Robert Fico is alaposan számba vette ezeket a lehetőségeket és van forgatókönyve minden eshetőségre. Paška bukása nagy valószínűséggel a koalíció vége lenne. Mečiar meghunyászkodása jelentené a legnagyobb profitot a Smer számára, ám utólag csendben kompenzálnia kellene a legkisebb pártot és holdudvarát valamivel. A koalíciós szerződés felbontása esetén a játszma már kétirányú – Fico pártjának vesztenivalója is van, hiszen jelenleg a pártok parlamenti erőviszonyainál nagyobb arányban van képviselve a Smer a kormányban s a parlament elnökét is ő adta. Nem biztos, hogy sikerül még egyszer ilyen jó egyezséget kötnie a két kisebb párttal – a szerződés felbontása esetében elgondolkodhatnak annak meg nem kötésén is. Amennyiben a HZDS ellenzékbe vonul, a kormány csak két feltétellel maradhat állva – ha az ellenzék nem buktatja meg, illetve ha sikerül kellő számú ellenzéki képviselőt átcsalogatnia a kormányoldalra. Ez utóbbi Dzurindának az elmúlt időszakban már összejött, ám akkor Fico pont ezen megoldás legnagyobb kritikusaként lépett fel. Emellett a feladat nem is tűnik egyszerűnek – szinte kizárt, hogy az SDKÚ, KDH vagy az MKP soraiban találjon renitens honatyára, a HZDS képviselőinek viszont majdnem a felét át kellene csalogatnia a minimális kormánytöbbség biztosítására. A Smernek 50, az SNS-nek 20 képviselője van, a többséghez 76 honatya kell – a HZDS képviselőinek száma 15.
Amennyiben viszont nincs renitens képviselő és az ellenzék sem tartja meg a kormányt, illetve ha Fico sem akar ilyen körülmények között kormányozni, akkor marad az előrehozott választások nagy esélye. De csak esélye. Ehhez ugyanis 90 képviselő igen szavazata kell a parlamentben – ez tehát nem megy az ellenzék nélkül, arról nem is beszélve, hogy feltételezhetően a HZDS sem szeretne harakirit elkövetni. Ha a kormány lemond, és a parlament nem fogadja el az előrehozott választásokat, új kormánynak kell alakulnia, máskülönben a köztársasági elnök szétengedheti a tisztelt házat és új választásokat írhat ki. Az új kormány megalakítása pedig ebben a helyzetben a Smer részvétele nélkül rendkívül kemény dió lenne.
Az előrehozott választások paradox módon pont Ficoéknak jönnének jól, pártja valószínűleg még több mandátumot szerezne, mint 2006-ban és ezután már egy koalíciós partner (SNS?) is elég lenne a kényelmes – és most jön a kapaszkodós rész – 2012-ig történő kormányzáshoz.
Szóval akkor kinek mi is lenne jó?