Hogyan tovább? upgrade - Körkép.sk

Hirdetés (X)

politika

Hogyan tovább? upgrade

Tegnapi bejegyzésünkben kicsit benéztünk a parasztminiszter visszahívása körül kialakult botrány hátterébe és belelapoztunk a lehetséges forgatókönyvekbe. A miniszter ma ki lett lőve, magától nem ment el, így a lehetőségek széles tárháza kissé leszűkült. De amennyire nagy Isten állatkertje, annyira sok minden előfordulhat még. Csak nem mindennek van ugyanannyi esélye.

 

Forgatókönyvek és lehetőségeik

A HZDS döntéshozói ma és holnap összebújnak Rózsahegyen, hogy eldöntsék, merre tovább. Az SNS mindeközben lapul és hallgat. A Mečiar vezette mozgalom történelme legnagyobb megaláztatásán esett túl, ám ha elhirtelenkedik a döntést, könnyen idő előtt a történelem szemétdombjára is kerülhetnek. Tegyük hozzá – ahova valók. Szóval még mindig három út közül dönthetnek. Ha engem kérdeznek, a legnagyobb hülyeséget akkor követik el, ha ellenzékbe vonulnak és elkezdik torpedózni a kormányt (vagyis, már ami maradna belőle ezek után). Amennyiben viszont csak hümmögnek egyet és a cirkusz megy tovább elven a koalíciós szerződésbe nem rúgnak bele és kisvártatva jelölnek egy új minisztert, azzal Fico pártjának és Fico személyének teszik meg a legnagyobb szívességet. Részükről a legfrappánsabb válasz a koalíciós szerződés módosításának a kér(d)ése és egy kis moralizálás lenne. Például ha azt mondanák a kormányfőnek, hogy „elnézést, de Jureňa miatt állítólag eltűnt másfél milliárd, ám a parlament elnöke alkotmányjogi szempontból a legnagyobbat vétett a demokratikus szabályok ellen 89 óta“. (Az más kérdés, hogy ez így nem igaz, mert a legnagyobb parlamenti elnöki alkotmányos jogtiprás Gašparovič Gaulíder képviselőt hazaküldő húzása volt – a jelenleg elnököt figurázó egykori parlamenti főnökbe most szívesen belerúgnának Mečiarék, ám ugyebár akkor autócskázó elnökünk csak a végrehajtó szerepét játszotta el, a kottákat ki más, mint Mečiar papa írta…) Egy ilyen húzással valószínűleg nagyon felbőszítenék a Smert, amely nyomban a koalíciós szerződés megszegéséről beszélne – amelyet viszont ilyen alapon pont Fico szegett meg először a parasztminiszter kukába dobásával. Ezzel a HZDS ugyan átdobná a forró krumplit a legnagyobb kormánypárt udvarára, ám a végeredmény szempontjából szinte mindegy, hogy miért bukik a kormány, ha az Mečiarnak végül szar. Vagy nem?

Az ellenzék pedig rugdos és emeli a tétet. Követel, ám Fico ügyes médiaoffenzívájával félrelökte, így most már csak fut a téma után. Pedig nem muszáj, hogy így legyen és ha ügyes lesz, nem is lesz ez sokáig így. Aktuális követeléseit Fico könnyedén teljesíthetné, de csak azért sem fogja – hogyan is nézne ki, ha az ellenzék által megkomponált zenére táncolna ő, Szlovákia legokosabb miniszterelnöke? Az ellenzék számára továbbra is érvényes, hogy az előrehozott választások egyenlő a vereséggel (2012-ig tartó ellenzékieskedéssel), így paradox módon az ő érdekük a koalíció fennmaradása. Ha engem kérdeznének, azt tanácsolnám nekik, próbálják meg csendben megtámogatni s kihasználni a HZDS által bevitt válaszütéseket (amelyek biztosan jönni fognak), közben pedig rámutogatni, milyen becsületes is az a párt, amely egy korrupt bandával kormányoz nyugodtan tovább. Fico eddig lovon ült, de most vége helyzetelőnyének. Elérte, amit akart. Ugyanakkor viszont magasra tette a lécet, amit jó néhány Smer által jelölt miniszter sem fog tudni mindig átugrani (eddig is bőven voltak rá példa – Tomanová haverjainak dotálása, Jahnátek elkönyvelt fegyvergyáros feketepénzei, Malina Hedvig ügye, stb.). Ezeket a minisztereket aztán sorban vissza lehet hívatni, amint lécet ütnek – s ebben már eséllyel számíthatnak a HZDS támogatására is.

SJE Nyílt nap

Ez a botrány idáig Fico megerősödéséről szól. És arról, hogy (eddigi) minimális médiakommunikációja ellenére milyen ügyesen használt ki egy olyan helyzetet, amelyből sokkal de sokkal rosszabbul is kijöhetett volna. Holnap újból okosabbak leszünk. Nemcsak az újabb blogbejegyzés miatt – a HZDS ma vagy szombaton dönti el hamleti kérdését. Lenni vagy nem lenni.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

nyomkereső
2007. nov. 23. 23:10

"Fico eddig lovon ült, de most vége helyzetelőnyének. Elérte, amit akart. Ugyanakkor viszont magasra tette a lécet, amit jó néhány Smer által jelölt miniszter sem fog tudni minidig átugrani"
Azt hiszem itt van a lényeg. Én is úgy látom, hogy a mai ellenzéknek pillanatnyilag az a legjobb, ha a Fico kormány kitölti a teljes 4 évét, és ezalatt vigan lehet őket kritizálni, rámutatva a korrupt, hataloméhes voltukra (attól nem kell tartani, hogy nem lesz rá elég alkalom). Csak igy érhető el, hogy a SMER támogatottsága tartósan 30 % alá, esetleg 20 % körülire süllyedjen. Igy lehet csökkenteni annak az esélyét is, hogy a 2013-as köztársasági elnököt esetleg ne Robet Ficonak hivják.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket