Az akol egyben maradt, a karaván lassacskán megy tovább. Amint azt előrevetítettük tegnap és tegnapelőtt, a HZDS elkövette a számára legértelmesebb lépést, s maradt a koalícióban. Első látszatra behúzta a farkát, de aki Vladimír Mečiart ismeri, annak nem lehet kétsége afelől, jönnek még tarka napok…

Forgatókönyv

Ez van. De többet fölösleges is lett volna várni. Akármennyire erős arconcsapás is volt, a HZDS-ben sem ülnek hibbant emberek – számbavették, mit lehet és mit éri meg, s kijött a végeredmény. Mercury óta tudjuk, hogy a shownak mennie kell tovább, véleményem szerint pedig nem is kell majd olyan sokat várni a következő felvonásra.

 hirdetes_400x285  

Erre már hétfőn sor kerülhetne, ám még mielőtt elkezdhettek volna róla gondolkodni HZDS-es körökben, Fico ma alaposan beintett a visszavonulót fújó Mečiar-tábornak: ha hétfőn repül a házelnök, vége a koalíciónak. Az már természetesen más kérdés, hogy a földalap telekmachinációi gyermeki huncutkodások Paška pár héttel ezelőtti alkotmányos pofonjával szemben, de amint azt a parasztminiszter is volt kedves asztalcsapkodós jéerdés beszédében elmondani: a kormányfő nem egyforma mércével mér. Mondjuk rá ennek a felismeréséhez nem kellett a tehénbőgéses színjáték, de az is fontos volt, hogy ezt egy koalíciós falkatag mondja ki hangosan. A miniszterelnök fenyegetése hallatán a HZDS promi tisztviselői siettek is leszögezni, hétfőn nem áll szándékukban az ellenzékkel cinkoskodni. A hazai bordelt ismerve nem lennék meglepve, ha a hétfői szavazás szorosabb lenne a vártnál, de azt nyomban tegyük hozzá – a csoda nem azon a napon fog megtörténni. Paška tehát a helyén marad.

A karaván meg megy tovább, Fico népszerűsége várhatóan megugrik egy kicsit, ám ezzel a nappal vége is a kormányfő kezdeményezőképességének. Idáig ő támadott, most viszont vége a szerepnek. Holnaptól már neki kell magyarázkodnia, például arról, miért nem dobatja ki a földalap elnökét is ugyanolyan vehemenciával, mint a minisztert. Milyen elnök az, aki nem tudja, mi folyik alatta, aki nem tudja, miket készít és írogat alá az ő helyettese. Mire ülnek többségben a Smer jelöltjei az alap igazgató- és felügyelőtanácsában, ha ilyen dolgok megtörténhetnek. Illetve miért ülnek még ott, s fognak is ezután, miért nincsenek ők is visszahíva. Amint pedig előbukkan néhány elfuserált milliárd ügye egy-egy smeres minisztérium háza táján – amiből pedig sok van (értsd smeres minisztériumból és elfuserált milliárdból is) –, megintcsak előjön a kérdés: miért nem dobja ki Fico a bitangságon kapott minisztérium vezetőjét?

De azért ne legyünk naivak. Szlovákiában még egy kormány sem bukott meg zsebre rakott minisztériumi milliárdokért. Fico sem ezért kerül majd a politikai történelem szemétdomjára. A jelen eset egyedül arra volt jó, hogy bemutassa: ez az ember jelenleg mindenkinél erősebb ebben az országban.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!