Mikolaj jön, lát, győz – és a szörnyűséges törvényt nekünk kedvezően változtatja meg. Közben pedig elkezdjük tépni egymás haját. Kinek kell ez? Hát nekünk… végre valami, amit nem tosszantanak a beavatottak a szőnyeg alá…
Az SDKÚ alagútgateje (vélt vagy valós – ennek eldöntése nem ezen poszt feladata) által közéletileg terhelt időpontnál jobbkor nem is rendezhetett volna önseggberúgó sajtótájékoztatót Mikolaj oktatási miniszter. Mert hát minek lehet nevezni azt a valamit, melyen először keményen leszögezi, hogy semmiféle megállapodás nem volt, nem hátrálnak meg az MKP-nek, majd ismerteti a sajtó képviselőivel, hogy miben is változik meg a közoktatási törvény parlament előtt álló tervezete.
Kiesik az ugyanannyi vagy több szlovák óra törvényi kötelezettsége (ami ellen az MKP rúgkapált), helyére kerül az „annyi óra, hogy megtanulják” nesze semmi, fogd meg jól megfogalmazása, s végül újságírói kérdésre – hab a tortán – Mikolaj még azt is elárulja, hogy számára teljesen logikus volt mindig is, hogy a magyar órára érkező tanfelügyelőnek tudnia kell ám magyarul.
Ha ez neki annyira magától értetődő volt, akkor ezidáig nagyon jól sikerült titkolnia… két hete még arról szövegelt, hogy egy ilyen kötelezettség diszkrimináló hatású lenne. (Persze ilyen alapon az is diszkrimináció, ha pedagógiai diplomát kérnek a tanfelügyelőnek jelentkezőtől vagy megkövetelik a magyar iskolában oktatóktól, hogy tudjanak magyarul…)
Na most, mivel hogy ebben az időben ezerrel nyomul már a Branyiszkó-féle alagutas pénzügyi alagút sztorija, a Mikolaj által bejelentett, a Lisszaboni Szerződés barterolásának feltételezéseit megerősítő oktatásügyi változások még a szlovák lapok harmadik oldalára sem tudnak felkerülni. Egyet meg kell hagyni: Mikolaj tudja, hogyan és mikor kell a szart eladni… pontosabban azt, hogy a két koalíciós partner felsőbb érdekekre hivatkozva jól orrba vágta.
Nos, ha maga a főmagyarevő párt minisztere jelenti be a számunkra kedvező változtatásokat, nem is kell a fene nagy, pár hete bejelentett összefogás – nem fog kelleni már az utcára vonulnia pedagógusnak, szülőnek összeborulva, előszedhetjük hát gennyes kis házi ügyeinket.
Történt ugyanis, hogy a pedagógus-szövetség által egykor gründolt alapítvány vezetője kitessékelte a pedszöv főnökét a közös kis galántai irodájukból, és bemutatott az őt és az általa fenntartott furcsa elosztási rendszert kritizálni merő szaklap főszerkesztőjének is. Merthogy ez az alapítványi főember nagy bácsi, egy évente 160 millát szétosztó kolosszus főnöke, neki ne ugráljanak itt holmi földönfutók. Pláne ne valami hülye iskolaigazgató, meg ilyenek…
Az ügy legszebb momentumai közé tartozik, amikor a botrány részletei iránt érdeklődő újságírónak az MKP-s parlamenti képviselő azt tanácsolja, „ne siesse el a dolgot, járja körbe jobban a helyzetet (de persze én nem akarom önt befolyásolni), össze kell fognunk, senkinek sem hiányzik az, hogy rajtunk nevessenek a szlovákok”.
Hát igen, ez nem hiányzik senkinek sem, de ennek nem az a megoldása, hogy a ganét a szőnyeg alá söpörjük – mint ahogy általában szoktuk -, hanem hogy az elejétől normálisan intézzük ügyeinket. Tipikus kis szlovákiai magyar mutyi, amelynek két mozdulatlan hazai társadalmi mamutszervezet a főszereplője, azok évtizedek óta elnöklő vezetőivel.
Meg a mindenütt ott virító MKP, amelynek a Magyarországról érkező oktatási pénzek szétosztására hivatott alapítvány kuratóriumában is 30%-os részvétele van – érts, a tíztagú (el)kuratórium tagjai közül három mököpös csúcspolitikus. Hogy mi a fenét keres ott egy nagyapa korú, se nem pedagógus, se nem szülő, ráadásul az év nagy részét az Európai Parlamentben töltő pipázó, bajuszos képviselő, egy másik, lassan húsz éve a pozsonyi törvényhozásban működő szakállas honatya és egy volt oktatásügyi miniszter, azt nagyon nehéz lenne megmagyarázni.
Persze voltak olyanok, akik ezt úgy próbálták interpretálni, hogy az első kettő a szülőket képviseli…Az eredmény pedig évente kiosztott 160 millió, melynek egy része egyesek szerint províziók és emelt árak formájában magánemberkék zsebébe folyik, több millió rezsire eltapsolt korona, pár jól fizetett állás, az oktatásügyön lényegében sokat nem változtató támogatási rendszer. Köszönjük szépen. A történet, reméljük, itt nem ér(t) véget.
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
