Robert Fico kétéves uralkodása

Kormány és ellenzék félidőben. Bár a szlovákiai magyar írott és elektronikos sajtóban nem kapott különösebb figyelmet, július 4-én volt két éve, hogy Robert Fico kormánya hatalomra került.  Töretlen népszerűség, növekvő személyi kultusz az egyik oldalon, tanácstalanság, állandósuló belső harcokkal kisérelt folyamatos marginalizálódás a másikon. Körülbelül ezt láthatjuk, félidőben, ha a kormány és az ellenzék pillanatnyi állapotát vizsgáljuk.

Amit a SMER és maga Robert Fico művel immár 1999 óta, az Szlovákiában egy egyedülálló sikertörténet. Ha most tartanák a parlamenti választásokat, pártja nem egész 4O százalékkal (ami 10 %-al több, mint a legutóbbi választásokon, 2006-ban elért) utcahosszal győzne. Koalíciós partnereivel együtt pedig kényelmes, 100 mandátumos alkotmányos többséget is szereznének. Az ellenzék parlamenti súlya ellenben mostani preferenciáit tekintve mintegy 14 képviselővel gyengült. Ez a valóság, igy állunk 2008 júliusában, a választáci ciklus közepén. Először lehetünk tanúi annak, hogy egy párt a választásokon elért eredményét félidőben nemhogy megőrizze, de azt még erősíteni is tudja.

Kétségtelen, hogy Robert Fico egy rendkívül ügyes politikus, aki tudatos munkával tornázta fel magát idáig.  1999-ben, becsvágytól, kielégítetlen politikai ambicióitól vezérelve kilépett a posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártjából, és zöldmezős beruházáskéntés létrehozta a SMER-t. Azt a pártot, mely alig öt év leforgása alatt, 2OO5-re egykori anyapártját is  bedarálta.  Az évek alatt pedig, a kifelé szociáldemokrata eszméket valló SMER fokozatosan integrálta az egész baloldalt, és mostanra a szlovák politikai paletta meghatározó erejévé nőtte ki magát. Mondhatni élet-halál ura. Ráadásul mindezt jelentős mediális ellenszélben (kivéve talán a Pravda nevű baloldali napilapot anno a választások előtt), melyet azóta sem tud elfelejteni nekik.  Innek eredeztethető a mostani kutya macska „barátsága” is a honi sajtóval.  Az 1998-tól hatalmon lévő értelmiségi kormánnyal szemben Robert Fico másként kormányoz. Szinte tökélyre fejlesztett populizmussal, egyszerűen, a közember számára érthetően, mondhatni marketing alapon. Semmi felesleges dologbs nem bocsátkozik, figyeli a közvéleményt, és dumál, dumál, mondja, amit a tömeg hallani akar. Aki zabálja őt.

Ha az ellenzéket nézzük, a helyzet bizony egyáltalán nem ilyen rózsás. Mondhatni szinte reménytelen. A többségi nemzet számára alternatívaként szolgáló két szlovák párt, az SDKÚ és a KDH mostanra már csak fogatlan oroszlánként lézeng a ketrecben. A ketrecben, ahová a kormányfő száműzte őket. A vezércsere megfelelő pillanatát lekésve Mikuláš Dzurinda és Pavol Hrušovský személyében mindkét párt a  régi, unalmas, idejétmúlt, újat mondani képtelen vezérével várja a csodát. 8 év kormányzati pozíció és az ezzel óhatatlanul együtt járó népszerűségvesztés, választói szemmel mért bizalmi devalválódásuk után mára már egyikük sem képes felvenni a verbális versenyt a SMER erős embereivel, arcaival. Ráadásul pártjuk, parlamenti klubjuk is egyre jobban recseg ropog, egymás után vesztve el képviselőiket a törvényhozásban. A KDH-nak eddig 4, az SDKÚ-nak 3 parlamenti képviselő intett búcsút, és állitólag további szakadárok felbukkanása várható.

   

Az MKP a különbség kedvéért tisztújítása óta saját belső ellenzékével, és a honi magyar média tobbségével harcol. Az amúgyis nehéz ellenzéki időket megfejelve ez az állapot lehetetlenné tesz számára bármiféle érdemi munkát. Ráadásul folyamatos drukkolással kénytelen szembesülni, a minél rosszabb választási eredmény érdekében… Éljen a szlovákiai magyar kicsinyesség és önpusztítás! Ezek vagyunk mi!

Mégis, hogy mi lehet a megoldás ilyen helyzetben? Nehéz kérdés. E post írója szerint talán a mielőbbi vezércsere a két szlovák ellenzéki párt háza táján. Tetszik vagy nem tetszik, Iveta Radičová és Daniel Lipšic lehet ugyanis az az egyedüli két személy, akik a CSODA bekövetkezésének legalább az elemi esélyét megadhatják. Minimum a saját választóik felé. Az MKP-ban pedig a fegyverszünet, ideális esetben akár kiegyezés, legalább a következő választásokig. Utánna pedig komplett restrukturalizáció. Bár erre, látva a párt dunaszerdahelyi 10 éves fennállási ünnepsége körüli történéseket, vagy a volt pártelnök, minapi születésnapi partijának vendégseregét – ahová a sajtóban megjelent híreket helyretéve Csáky Pált és Duray Miklóst állítólag meg sem hívták – nem sok esélyt látok.

Marad hát a realitás, a Robert Fico következő négyéves uralkodására való felkészülés. Aki miniszterelnöki bársonyszékében elégedetten hátradőlve lassan nekikezdhet a következő koalíciós partner kimazsolázásába. Választania lesz miből, a kivétel nélkül marginalizált, hatalomért abszolút „kompromisszumképes” politikai vetélytársak sora végtelen. Ennyit Robert Fico uralkodásának eddigi félidejéről, ennyit a szebb jövőről!

nyomkereső