Egy politikus legféltettebb kincse általában  a kedvező megítélés, hiteles kép a közvélemény előtt. Štefan Harabin igazságügyi miniszternek e téren láthatóan óriási problémái akadnak. Az ok, a szlovák sajtóban napokban nyilvánosságra került maffiakapcsolata  bizonyos Baki Sadikivel, az albán drogkereskedelem  egykori jeles képviselőjével. Elég bizarr baráti kör egy igazságügyi minisztertől …

Miről is van szó, röviden: A 90-es években a svájci rendőrség kiterjedt nemzetközi nyomozást folytatott a Törökországból Közép-Európába irányuló heroinkereskedelem felgöngyölítésére. Bizonyítékaik szerint az üzletág keresztapja, a Szlovákiában élő  Baki Sadiki volt. Pár nappal letartóztatása előtt ez az úriember Štefan Harabinnal folytatott  meghitt telefonbeszélgetést, aki akkoriban a Legfelsőbb Bíróság bírájaként tevékenykedett. Ennek a telefonbeszélgetésnek a kivonata jelent meg a napokban a sajtóban, nem kis vihart kavarva. Kiderül ugyanis belőle, hogy Harabin és Sadiki igencsak közeli, baráti kapcsolatban állnak, tegező viszonyban vannak, egymás családjának hogyléte felől érdeklődnek, és találkozásuk is szóba kerül.

Baki Sadikit  drogkereskedelemért itthon végül sohasem ítélték el, bár társai külföldön sorra lakat alá kerültek.  Pár hónapot ült csak tiltott fegyverkezésért, ami egy ilyen kaliberű banditánál igencsak „ésszerű kompromisszum”. Tény, hogy az akkori belügyminiszter Ľudovít Hudek, akit a HZDS-es Vladimír Mečiar volt kormányfő nominált, még az országból való kiutasítását is megakadályozta. Mellesleg ugyanez a Hudek szerepel ebben az ominózis telefonbeszélgetésben is  a Szlovák Titkosszolgálat akkori főnökével, a szintén elhíresült Ivan Lexával. A lehallgatott beszélgetés tárgya nagy valószinűséggel nem más, mint a volt köztársasági elnök fiának, ifj. Michal Kováčnak az elrablása.  

Érdekes egybeesés, hogy Štefan Harabin jelenleg  ugyanannak a HZDS-nek a nominánsa az igazságügyi tárca élén. Ennyit a maffia és a politika kapcsolatáról. Azt hiszem mindezt a legfrappánsabban  Shooty rajzolta meg. No comment.

Mondani sem kell, a Sadikival folytatott telefonbeszélgetés Štefan Harabint diszkvalifikálta mindennemű közjogi poziciótól, ami betölthető. Robert Fico pedig csak hallgat. A pénzügyi cápákkal üzletelő pénzügyminisztere után most a maffiakapcsolatokkal rendelkező igazságügyi minisztere vet rossz fényt kormányára. Újra elfelejtve választások előtti igéretét, miszerint „ha bármelyik miniszterem esetében a korrupció, vagy egyéb apró félrelépésnek csak a gyanúja is felmerül, 3 percen belül lépni fogok”.

A pozsonyi GUnaGu színház kultikus darabja  az „English is easy Csaba is dead” című szlovák maffiakomédia. Az előadásra  hónapokkal előre szinte lehetetlen jegyet szerezni. A nagy sikerre való tekintettel Rudi, Banán, Pipina, Teta Márgit személye szerda esténként az egyik kereskedelmi TV műsorában is látható, Mafstory néven.

 hirdetes_810x300  

Aki előtt esetleg egyik remekmű sem lenne ismerős, ne bánkódjon. Štefan Harabinnak köszönhetően mindezt élőben, a legilletékesebbtől, egyenesen az igazságügyi miniszter pozíciójából figyelheti. Igazi tragikomédia,  szabadelőadás.

Megosztás:
Címkék: Harabin kormány maffia

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!