A nagy nyugdíjbiznisz

A szlovák nyugdíjrendszer  és második pillére körüli folyamatos herce-hurca egyre inkább a napi politikai diskurzus evergreenjévé válik. Megnyitni, nem nyitni, ha igen mennyi időre, milyen gyakran? Záporoznak a kérdések és javaslatok jobbról, balról, kormányoldal és ellenzéki részről egyaránt. Az utóbbi napokban három olyan konkrét felvetés is elhangzott, melyek ha megvalósulnak, igencsak befolyásolhatják jövőbeli megélhetési forrásunkat. Nézzük meg hát közelebbről, miről is van szó.

Kezdjük Robert Fico és a legerősebb kormánypárt javaslatával, mely a pénzpiaci válságra és az onnan fenyegető globális recesszióra hivatkozva ez év novemberétől 2009 június 30-ig ismételten megnyitná a nyugdíjrendszer második pillérét. Újabban balról előzve  követi őket az ellenzéki reformpárt, az SDKÚ indítványa, mely „ha már megnyitni akkor örökre” alapon a második pillér állandó megnyitását szorgalmazza. Szerintük ugyanis túl nagy lelki megrázkódtatást jelentene a pénztártagok számára a folytonos csiki-csuki. Az előző kettőhöz csatlakozott kormányoldalról a HZDS, mely Jozef Halecký, a parlament szociális bizottságának elnöke által az 5 éves ciklusonként (sic!) visszatérő megnyitást erőltetné.

Mitől eleve elhibázott mindhárom javaslat? Elsősorban attól, hogy világgazdasági válság ide vagy oda, a pénzpiacokon jelenleg uralkodó kétségkívül nehéz időszakban egyik sem a probléma valódi forrásával foglalkozik. Az ugyanis nem más, mint a felosztó-kiróvó elven működő első pillér (lásd demográfiai krizis és az ebből fakadó, államilag is ismert és fenntartott piramisjáték).

A  Robert Fico fémjelezte  populista baloldaltól származó hasonló ötleteket akár már meg is szokhattuk. Kell nekik a pénz a választók lekenyerezéséhez és a Szociális biztosítóban kialakult,  az átállásból fakadó hiány fedezésére. De vajon mit szóljunk a jobboldali SDKU és volt minisztere,  Iveta Radičová által kigondolt javaslathoz? Aki mellesleg nem egész három hónapja még maga is azt vallotta, hogy „a 2. pillér esetleges non-stop megnyitása az egész rendszer ellehetetlenítéséhez vezetne”. Az állandó megnyitás ugyanis –  ahogy erre Michal Nalevanko, Ľudovít Kaník egykori reformcsapatának jeles tagja is helyesen rámutat –  nem más, mint egyfajta kockázat nélküli kaszinójáték, garantált nyereménnyel. Ahogy írásában – melynek néhány szakaszát az alábbiakban magyar fordításban én is átveszem –  érvel, bár a magánnyugdíjpénztárak messze nem kaszinóelven működnek és napjainkban a legszigorúbban szabályozott pénzügyi intézményeknek mondhatók, a második pillér állandó megnyitása leginkább mégis e példához hasonlítható. Teljesen mindegy ugyanis, hogy a pénztártag megtakarításai a pénzpiacon kamatoztak-e vagy sem, netán veszítettek értékükből. Ha az illető a spórolási időszak során bármikor visszatér az 1. pillérbe, előző megtakarításai nem befolyásolják az öregségi nyugdíja összegét.

Az sem számít egy fikarcnyit sem, mikor tér vissza az illető pénztártag az állami rendszerbe. Legyen akár egy, öt vagy esetleg harminc év múlva, a nyugdíját minden esetben az állam Szociális Biztosító garantálja, összege pedig a törvényben megszabott képlet alapján számítódik. És itt jön képbe az államilag garantált kockázat nélküli kaszinójáték tipikus esete.

Nem nehéz megtippelni ugyanis, hogy állandó megnyitás mellett a gyalogpolgár vajon miként döntene. Borítékolható, hogy boldog boldogtalan rohanna a 2. pillérbe, elvégre semmit sem veszíthet. Vígan  spórolhat  egészen nyugdíjas koráig, majd a nyugdíjkorhatárt elérve szépen összehasonlíthatja az első és második pillérből származó nyugdíját, eldöntve ezzel, hol éri meg neki a legjobban a számlát benyújtani. Ha pedig netalán nem érné meg a nyugdíjaskort,  marad az öröklés. Tuti biznisz. Azt hiszem ennél nincs is ideálisabb javaslat  a felosztó-kiróvó pillér teljes összeomlására.

   

A HZDS ötéves tervéhez csak annyit, eleve halva született ötlet, hisz épp a nyugdíjrendszer fő devizáját, az állandóságot és tervezhető biztonságot ássa alá. Bővebb kommentárt nem is érdemel.

Mi hát a teendő? Megnyitni? Nem nyitni? Belépni? Kilépni? Ha igen, mikor? Zárásként illene végre megmondani a tutit.

Ami engem illet, azt hiszem leginkább Ódor Lajosnak, a Szlovák Nemzeti Bank Banki Tanácsának elismert, magyarul is jól tudó  tagjának szavait kéne megjegyezni, aki a Týždeň hetilap legfrissebb számában a következőket nyilatkozta: „Valóban, aki 10-15 évre tervez a második pillérben, az jól gondolja meg a belépést. A részvényekbe való befektetés viszont mindíg hosszútávú befektetésnek tekintendő – nem találunk olyan 20 éves időszakot, ahol a részvénypiac hozama nem haladta volna meg jóval  a kötvénypiaci hozamot. Éves szinten viszont plusz mínusz 30 százalékos kilengések is előfordulhatnak. Hosszútávon azonban, ha átlagban vesszük, a részvények eddig mindig több hozamot termeltek a kötvényeknél. Nincs tehát semmi értelme annak, ha  hosszútávú megtakarításainknál a napi, havi, esetleg két-hároméves időtartamú eredmények alapján döntünk. A részvények rövidtávon ugyan fel-le ugrálnak, hosszútávon viszont kifizetődő befektetésnek tekinthetők. ”

Kár hogy Robert Fico ezt nem érti.