A változatosság kedvéért ismét szlovák-magyar téma, pontosabban szlovákiai magyar téma. Úgy látszik ugyanis, hogy messze vannak még a nyugodt vizek, a pénzügyi válsághoz hasonlóan ezen a téren is ezerrel tombol a vihar. Legújabban a Honismeret-tankönyvek terén, de erről már volt szó bővebben portálunkon. Én most inkább azzal foglalkoznék, ahogy az ellenzék közös elnökjelöltje, Iveta Radičová „kiállt mellettünk” a JOJ TV De Facto című vitaműsorában.

A korábbi kétszeres államfőjelölt Vladimír Mečiar szlovákiai magyarságot érintő kommentárjaira igazán ki sem szeretnék térni, mert az hosszadalmasabb projektnek ígérkezne és nagyon bele lehetne bonyolódni. Iveta Radičová kedd esti produkciója sokkal egyszerűbben, gyorsabban és egyenesebben értékelhető. Éppen ezért lesz a posztom is relatíve rövid, mert a helyzet, illetve a véleményem egyértelmű.

Történt ugyanis, hogy idén március végén az államfőjelölt asszony – hogy finoman fejezzem ki magam – jó benyomást keltett az MKP Országos Tanácsának a tagjaiban, akik egyöntetűen megszavazták, Iveta Radičová az MKP elnökjelöltje is és a lehető legjobb jelölt lesz a szlovákiai magyarság számára. Ekkor ezt én is így gondoltam és tartott ez kedd estig, a Vladimír Mečiar elleni vitaműsorig, ahol természetesen a szlovák-magyar konfliktus is sorra került, ezen belül a Honismeret-tankönyvek.

Ebben a kontextusban Radičová asszony szerint ezzel a Honismeret-tankönvy körüli hisztériakeltéssel valaki (nem volt egyértelmű itt kire gondolt, de valószínűleg az MKP-ra) inkább öngólt rúgott, mivel a művelődés szempontjából semmiképpen sem lát okot arra, hogy konfliktus forrása legyen. „Hisz a mi Ausztriában szlovákul tanuló gyermekeink esetében zavarna minket az hogy a Wien után zárójelben van a Viedeň (Bécs szlovákul – megj.)” ?

Ebből a véleményéből számomra annyi jött le, hogy abszolút (nem mondom hogy halvány) lila gőze sincs arról, hogy mi ezzel a – már bocsánat a kifejezésért – tankönyvvel a bajunk. Beállt ő is azok sorába, akik egyszerűen érthetetlen módon nem értenek bennünket, bár eddig úgy nézett ki, hogy ő a „miénk”.

 hirdetes_810x300  

Annyi biztos, hogy akkor is nehéz dolga lenne, ha teljesen magyar-pozitívan vélekedne az ügyről, hisz most a hivatalos Dzurinda-vonal sem szeret  minket. De sajnos nem erről van szó, ő tényleg így gondolja. Mi meg nem értjük hogy miért nem értik. Mindenesetra az én szavazatomat elvesztette. Gašparovič elnökségétől is rettegtünk, aztán túléltük, bármennyire nem nacionalista is. Azt hiszem 18 éves korom óta ez lesz az első választás, amit kihagyok, bár ezt még egy hete nem gondoltam volna.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!