A szlovák csoda titka

„2002 novemberének elején egy konferencián egy nímand elkapja Ivan Mikloš akkori  pénzügyminisztert és  kezébe nyom egy A4-es papírt a következő szavakkal: „Miniszter Úr, volna egy elképzelésem az adórendszer rendbetételéről. Ha érdekeli Önt, kérem jelentkezzen”. Nem egész egy évre rá, 2003 októberének végén a parlament elfogadja mind a hat adóreformmal kapcsolatos törvényt. Tanulság: 1. a naivitás olykor remek dolgokra képes. 2. szeretem ezt az országot”. (Richard Sulík)

2008 november 20-án Szlovákia hivatalosan is bejelentette, hogy nem kér több kölcsönt a Világbanktól. Jó gazdasági eredményeinek köszönhetően ezentúl már nem szorul hitelre, hanem ellenkezőleg,  más államok felzárkóztatását fogja segíteni. Adósból hitelezővé válik.

2008 november 20-án az Európai unió  szentesítette Magyarországnak azt a 6,5 milliárd eurós hitelt, mely a 20 milliárd eurós pénzügyi csomag első részeként a magyar kormány pénzügyi és gazdaságpolitikai programjának megvalósítását szolgálja.

Szlovákia a második Dzurinda kormány alatt végrehajtott mélyreható, strukturális reformoknak köszönhetően a régió sereghajtójából,  lesajnált szomszédból európa éltanulójává,  bezzegországgá vált. A szlovák csoda azóta tananyag nemcsak Magyarországon. Sok helyütt irigykedve és elképedéssel nézik, mire képes egy kis állam, ha nincs más lehetősége  és van hozzá megfelelő akarat.

De vajon mi a szlovák csoda titka?

Röviden összefoglalva, a hatalom szempontjából népszerűtlen, de annál szükségszerűbb intézkedések teljes felvállalása. Pontosabban a bankkonszolidáció és  államigazgatási decentralizáció után  levezényelt közigazgatási, adó,  (majdnem teljes) egészségügyi és nyugdíjreform, valamint a szociális ellátási rendszer és a munkaerőpiac reformja. Mindezt európában páratlanul rövid, alig négy év alatt. A szintén nagyon fontos, tandíjbevezetést is magában foglaló oktatásügyi reform pedig kétszeri nekifutásra is csak pár szavazon múlott. Mindez 2003 – 2006 között, az akkor  kormányzó jobbközép-liberális hatalomnak köszönhetően.

Tekintsük át röviden:

Adóreform – A Richard Sulík és Ivan Mikloš fémjelezte 19 %-os, személyi jövedelemadóra, társasági adóra és Áfa-ra is vonatkozó  egyenadó bevezetésével, az örökösödési, ajándék, illeték és osztalékadó eltörlésével lényegében megszűnt a kettős adózás intézménye. Az adóreform másik nagy előnye volt, hogy fiskális értelemben semleges tudott maradni. Az adóbevételek ráadásul valamelyest még nőttek is. A rendszer az előzőhöz sokkal átláthatóbbá és egyszerűbbé vált, megteremtve ezzel a beruházóbarát környezet alapjait.

Egészségügyi reform – A Rudolf Zajac és csapata által megálmodott egészségügyi reform lényege a feneketlen hordóként működő egészségügy piaci alapokra való helyezése volt. Ki merték végre mondani, hogy a király meztelen. Magyarul, hogy ingyenes egészségügyi ellátás mint olyan – mégha alkotmányban szavatolt alapvető emberi jogról is van szó –  nem létezik. Megjelentek a magán egészségbiztosítók, szabályozóként megalakult a Biztosításfelügyeleti Hatóság. A vizitdíj, kórházi napidíj és receptdíj bevezetésével elősegítették a túlfogyasztás csökkentését.  A szolgáltatók és az egészségbiztosítók a hatékonyabb gazdálkodás érdekében részvénytársaságokká alakultak, ill. gyógyszerkiadás stabilizáló intézkedések kerültek bevezetésre.

Nyugdíjreform – Ľudovít Kaník – aki Ivan Mikloš mellett a másik szlovák reformminiszter – vezényletével a tőkefedezeti elven működő 2. nyugdíjpillér bevezetésével lehetővé vált, hogy a jövő nyugdíjasai elvonásaik 9 %-val saját tőkeszámlán takarékoskodjanak. 2004 január elsejétől hárompilléres szlovák nyugdíjrendszerről beszélhetünk, mely az összes közvéleménykutatás szerint a legelfogadottabb reform a lakosság körében.

Munkaerőpiac és a szociális ellátási rendszer reformja – szintén Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter nevéhez fűződik. Lényege, hogy a 2003-ban liberalizált Munkatörvénykönyvvel rendkívül rugalmassá vált a munkaerőpiac, mely lehetővé tette a Lengyelország után második legmagasabb európai mutatóval bíró szlovák munkanélküliség csökkenését. Lehetővé vált egyben a nyugdíj melletti munkavégzés is. „Dolgozni megéri”szellemben pefig a szociális ellátási rendszer is nagyban átalakult. Szigorodott a szociális juttatások kifizetésének ellenőrzése, megszüntek az  addig érvényes, hatalmas visszaélésekre lehetőséget adó rendelkezések, melyek paradox módon épp a dolgozni akarókat büntették.  Mindezzel célirányossá és motiválóbbá vált az egész ellátási rendszer.

A 2006-os választások után azonban, a szociálpopulizmusnak köszönhetően hatalomra jutott Fico kormány színre lépésével véget is ért a szlovák csoda. Mint azt már leírtuk, az elvégzett reformok egy ideig ugyan még szárnyakat adnak az országnak – többek között az EU legmagasabb gazdasági növekedésével büszkélkedhetünk – legbelül azonban már beindult a visszarendeződés.

A szlovák gazdasági csodát megvalósító reformguruk nagyrésze is szétszéledt a környező országokban. Peter Pažitný pl. a szlovák egészségügyi reform lemásolásának szándékával 2006-ban a budapesti balliberális kormány szolgálatába áll tanácsadóként, Richard Sulík  (egyetemi diplomamunkája a megvalósult szlovák adóreform volt) csapata Ľudovít Kaníkkal együtt Mirek Topolánek jobboldali kormányának segít rendberakni a cseh adó és járulékrendszert. Feladatuk nem kevesebb, mint a kivetési alapok harmonizálása az adó és járulékbevételek szempontjából, az ún. szuperbruttó bér ill. járulékbónusz elve alapján.

A szlovák csoda és annak gyümölcsei nekünk, „haszonélvezőknek” is sok tanulsággal szolgáltak. Egyrészt szinte szabályszerű, hogy a reformkormányok  általában a következő választások vesztesei is egyben. A megszorító intézkedések ugyanis az átmeneti időszak alatt, még mielőtt a gyümölcsök beérhetnének, és Pista bácsi és Bözsi néni is a saját bőrén ill. pénztárcáján érezhetné, óhatatlanul szociális feszültségekhez vezetnek. Ügyes szociáldemagógiával,  meglovagolva a tömegek társadalmi elégedetlenségét és alulinformáltságát  pedig könnyen hatalomra lehet jutni. (Lásd Robert Fico). Következményei a Duna mindkét  oldalán mindnyájunk előtt jól ismertek.

További tanulság, hogy a dübörgő szlovák gazdaság, főleg ha  kormánypopulizmussal társul, jó időre elveheti még az egykori reformpártok kedvét is a további ötletektől. Elvégre ki az a politikai őrült, aki  ilyen helyzetben hajlandó  széllel szemben vizelni? Ennek eredménye, hogy bár javítani továbbra is volna mit (pl. a szociális és járulékrendszer reformja), annak, aki ezt komolyan is gondolja, nincs más választása, mint saját pártot alapítani. Ennek egyik ékes példája Richard Sulík  reformátor esete, aki szlovákai egyik legelismertebb, legmenőbb bloggereként, az internetes világ és vitafórumok karizmatikus személyiségeként Szabadság és Szolidaritás néven saját pártot alapít. Videó itt.

Hisz a reformok csiszolása továbbra is fontos feladat.