„Szlovákiában magyarnak lenni SZAR” olvastam a minap e sajátos megállapítást partnerblogunk, a Konzervatórium egyik posztjának kommentjei között bizonyos Cypriánustól. Bár rögtön adja magát   a kérdés, hogy vajon milyen lehet akkor magyarnak lenni Magyarországon, ezzel most ne foglalkozzunk. Vizsgáljuk meg inkább a fenti  állítást közelebbről. Tényleg ennyire rossz itt nekünk? És ha igen, kinek köszönhetően?

 

Szlovákia az elmúlt pár évben hatalmas lépést tett előre a felnőtté válás rögös útvesztőjén. Négy év alatt  telehordta az éléskamrát, és a nép nemzeti öntudata is emelkedett. Az első Dzurinda, a második Fico kormányának az érdeme. Az ország állampolgárai ma már igenis hisznek magukban, egyenesebben járnak, sorra gyűjtik be az elismerő, irigykedő tekinteteket,  nőtt az önbecsülés. Felragyogott a csillagunk, a rút kis kacsa mára gyönyörű, fehér hattyúvá változott, mondhatnánk.

 

A Dzurinda kormány reformjainak köszönhetően az ország pár szűk esztendő után gazdaságilag talpra állt, mára kifejezetten attrakció, mintaország lett belőle. A Fico kormány nagyrészt nem is nyúlt semmihez, tudva jól, hogy a reformok igenis kellenek. Még akkor is, ha a nép előtt ennek az ellenkezőjét állítja. Hisz ügyesen gazdálkodva az eredményekből  jó ideig vígan fosztogathat elélhet.  De mivel valamit mégiscsak nekik is kell  mutatni, kormányra lépésük után így inkább a nemzeti öntudat növelésébe kezdtek.

 

 hirdetes_810x300  

Jöttek is egymás után a hatalmas kettős keresztek, az igazságos Jánošíkkal való példázások, a nagy népnevelői történelemórák arról, hogy a Nagymorva Birodalmat a 8. 9. században az ősszlovákok alapították, vagy a Fico kormányfőnk adta „ésszerű állami történelem” arról, hogy  Svätopluk fejedelem a szlovákok első királyának tekintendő, stb. stb.

 

E kitartó munkának hosszú hónapok után  meg is lett az eredménye. A szlovákok erős koronájukat költve vidáman cseverésznek szlovákul  jó hangosan a győri Árkádban, semmeringi síeléseik során büszkén mutogatják immár csilingelő euróapróikat a kíváncsi osztrák, cseh, magyar szemeknek (friss élmény most szombatról). A rekordméretű gazdasági növekedés tudatában ráadásul  a politikai elitünk sem csinálja már  össze magát az európai porondon. Mindenki nyugodtabb, teli önbizalommal.

 

A két ország közötti eltérő hangulat mára már déli szomszédainknak is feltűnt. Állítólag előzékenyebbek vagyunk mint ők, hamarabb megállunk a zebránál mondják, egyben meglepve konstatálva, hogy akárcsak Nyugat felől, Észak felől is Magyarországon húzódik a Balkán határa. Érdekes meglátás.

 

De vajon hol vagyunk ebben a helyzetben mi, szlovákiai magyarok? Mi az erősebb számunkra? Mi az ami jobban megérint minket? A gazdasági előnyök adta nagyobb jólét, vagy maga a tudat és keserű szájíz, hogy kormányunk a nemzeti öntudat növelését a mi kárunkra végzi?

 

Ahogy Petr Pithart, a cseh szenátus alelnöke fogalmazott a Týždeň című szlovák hetilap évvégi számában, „a szlovák történelem aranykora éppen most érkezik. Egyvalami azonban hiányzik hozzá: jól kijönni otthon mindenkivel, a nem szlovákokkal is. Hisz az itteni, gyönyörű középkori városokat a szlovákokkal  közösen ők, az „idegenek” is építették. A nemzet, gondolva itt annak etnikai és nem polgári formájára ugyan kicsi lehet a számukra, a szlovák hazában,  az országban viszont jól megférnek. Kívánom önöknek, hogy ne rontsák el ezt” olvasható.

 

Szlovákia az utóbbi pár évben gyermekből pelyhesbajszú serdülővé vált. Vele együtt pedig mi, felvidéki magyarok is. Annak minden előnyével és hátrányával együtt. A kérdés az, hogy mindezek tudatában akkor most tényleg ennyire SZAR itt nekünk?

 

Király Zsolt

Megosztás:
Címkék: nemzeti öntudat reformok szlovák-magyar
Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!