Mint arról legutóbbi írásunkban már beszámoltunk, hét pozsonyi pap  egyfajta újkori keresztes hadjáratba kezdett az ellenzék közös köztársasági elnök jelöltje ellen.  Levelükben felszólítják a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH), hogy vonja meg a támogatást Iveta Radičovától mivel az egyetért az abortusszal, és támogassa inkább František Mikloškot (KDS). A szimpatizánsok részére Mikloško rajongói oldalán, a „Ferit választom” blogon rögtön egy  internetes  petíció is elindult, melyet aláírhatott mindenki, aki egyetért a levél tartalmával. Nos, nem egész 24 óra után az egészet le kellett állítani.  Kiderült ugyanis, hogy több név hamisítva szerepel  a listán.

Az aláírók között több olyan ismert egyházi személy neve is feltűnt, akik erről vajmi keveset tudtak. Köztük olyanoké is, akik történetesen éppen Radičovát támogatják. Mint pl. Ján Krstiteľ Balázs. Az érintettek  csalásról, névhamisításról beszélnek. Az egyik pap,  bizonyos Anton Solčiansky neve mellett pl. a „visszaéltek a magánlevelemmel, nem megyek el választani „   solcianskyolvasható. Az ominózus petíciót azóta levették az internetről, blogunkban még az ezt megelőzően lementett lista egy része látható (a képek kattintással nagyíthatók).knazi-ba-1

Vladimír Palko (Mikloško kampányfőnöke) megjegyzésére, miszerint a Radičovát támogató papok is beavatkoztak-e ily módon a választási kampányba, Ján Krstiteľ Balázs így reagált: „Én pozitív értelemben támogatom Radičovát, de senkit nem támadtam, egyik jelöltet sem próbáltam befeketíteni, egyik pártnak sem írtam elő, mit csináljon. Ez azért nagy különbség”.

Demokrataként az ember igyekszik megértően viszonyulni az egyre nehezebb helyzetben levőhöz, főleg ha egy haláltusáját vívó pártról van szó. Bízva abban, hogy talán mégsem következik be a legrosszabb, és Radičová a hatalmas ellenkampány ellenére is bejut az elnökválasztás második fordulójába, ahol  mint tudjuk, bármi előfordulhat. Valahol  talán még meg is érti őket, hisz tudja, a KDS ezzel valójában a parlamenti választásokra gyúr. Közben bízik abban, hogy a második körben előbb-utóbb  megjön nekik is az eszük.

Mígnem ugyanazon a rajongói blogon, mely Mikloško kampánycsapatának a fő szócsöve, a következőket nem olvassa: „Szlovákiára nézve a legnagyobb veszélyt a liberális jelölt jelenti, aki ha nyer,   behurcolja majd nekünk az elnöki palotába az abortuszbarát, egyházellenes, homosexuálisok házasodását támogató tanácsadóit. Ez a választás az országra nézve komoly megrázkódtatás jelent. Ha a kommunista jelölt nyer, szégyen az országra nézve, de nem történik semmi katasztrófa. A Kommunista 2009 jobb választás Szlovákiának, mint a Liberális 2009.”

Hát igen, e mondatok után már sok mindent másként lát az ember. A klerikális fanatizmusnak egy sokkal komolyabb diagnózisával állunk szemben.

 hirdetes_810x300  

Mellékszál

Daniel Lipšic múlt heti „one man show”-jára se váratott sokáig a válasz. A KDH frakcióvezetőnője, Mária „Ki Ő?” Sabolová „pásztorlevélben” szólította fel a párt egyetlen piacképes politikusát, hogy legyen szíves vegye a kalapját. Az agónia láthatóan az ő soraikat sem kíméli. Sabolová csak azt felejtette el hozzátenni, hogy az utolsó, mediális szempontból még érdekes képviselőjük  kiutálásával mikor kisérhetjük őket utolsó útjukra?

Quo Vadis szlovák konzervativizmus? Quo Vadis KDH és KDS?

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!