Szlovákia elnököt választ IV. – A „futottak még” kategóriások

Célegyenesébe érkezett az elnökválasztás első felvonása Szlovákiában: még öt nap, s kiderül, melyik két jelöltet szeretné a nép a leginkább a következő öt esztendőben a Grassalkovich palotában látni. De az is lehet, hogy már a végső győztes nevét is megtudjuk, s másodszor már nem gördül fel a függöny az urnák előtt. Bármelyik forgatókönyv szerint is folytatódjon a színjáték darab, a szereplők többségének – rosszabbik esetben egy, jobbik esetben kettő kivételével – búcsúznia kell a közönségétől. Emlékezzünk, hát, meg pár szóval azokról az elszánt önkéntjelentkezőkről, akik március 21. után biztos, hogy örökre a politikai színfalak mögött maradnak. Fontos (epizód)szerep juthat ugyanis a „futottak még kategória” résztvevőinek is.

Az a szép a demokráciában, hogy bárki jelöltetheti magát az elnöki székbe. Egész pontosan bárki, aki összeszed 15 ezer aláírást. Ettől már csak az szebb, hogy akad pár olyan őrült vállalkozószellemű egyén, aki él is ezzel a jogával. Anélkül, hogy bármi esélye lenne a győzelemre. Számomra ilyen exhibicionista kalandorok Milan Melník, Milan Sidor és Dagmara Bollová. Előbbinek az államalapító birkózónk hozta meg az önbizalmát. A másodiknak a sarlótól meg a kalapácstól nyílt ki a csipája jött meg a kedve. Utóbbi meg, kérem szépen, egyedül, kizárólag a saját erejében és leleményességében bízva vágott bele a kampányba.

Vitatkozhatnánk rajta, hogy elismerő kalapemelés illeti őket az elszántságukért (önbizalmukért? naivságukért?) vagy értetlen fejvakargatás a megszállottságukért (önteltségükért? naivságukért?), de most nem az a kérdés, hogy miért kéredzkedik fel az óriásplakátokra egy világszerte elismert tudós, miért állítja magát a kamerák kereszttüzébe egy történelem-orosz szakos tanárnő, és mivel akarja hitegetni még az embereket egy kommunista. Ezúttal hagyjuk megválaszolatlanul a kérdést, hogy mi motiválja őket, hogy kiálljanak egy egész ország elé, s megcélozzák a számukra biztosan elérhetetlen elnöki palotát.

(Csak margóra: Mikloškot és Martinákovát, akiknek az előrejelzések szerint szintén nem sok esélyük van pályára lépni a második félidőben is, most azért ne számoljuk ide, mert nekik érdekük, hogy a jövőre esedékes választásokra gondolva népszerűsítsék magukat és pártjukat. Ők csak profitálhatnak belőle, ha a választók szokják az arcukat, ismételgetik a nevüket.)

Szóval: a 2009-es elnökválasztási játszmában fontos (epizód)szerep juthat a sakktáblán a jelentéktelen parasztbábuknak. A közvélemény-kutató intézmények felmérései alapján ugyanis a jelenlegi elnök atyuskánk (gy. k. Ivan Gašparovič) támogatottsága nagyon közelről nyaldossa az ötven százalékot, és már nem is biztos, hogy alulról. Márpedig ha az összes szavazó fele rá adja le a voksát, akkor már az első forduló után eldől, hogy marad az elnöki székben még további öt évig. Március 21-én a tét tehát nem az, hogy ki lesz a biztos első helyen befutó Ivánunk kihívója, hanem hogy egyáltalán állva marad-e valaki a ringben, vagy a kormánypárti Smer és SNS kegyeltje eléri az 50 százalékot, már az első menetben kiütve ezzel az összes kihívóját.

   

Nomármost, ha ilyen nagyarányú lesz Gašparovič győzelme, hogy pár tized százalék fog dönteni az ötven százalékos határról – amire nagy az esély -, akkor az a pár tízezer szavazó is, akiket az esélytelen „futottak még” kategóriás jelöltek mozgósítottak, kibillentheti a mérleg nyelvét – a második forduló felé.

Tényleg megéri hát elfelejteni azt az egyébként roppant érdekes kérdést, hogy mi motiválhat valakit a biztos sikertelenség tudatában a megmérettetésre, nem a Legyen Ön is milliomosban, nem az Áll az alkuban, de még csak nem is a Big Brother villájában, hanem egy elnökválasztáson.

Drukkoljunk inkább nekik, hogy minél több szavazót állítsanak a maguk oldalára, ezzel is növelve a második forduló esélyét.