5 ország 1 törvény ellen

Az alábbiakban Korom Mari vendégszerzőnk írását közöljük.

Vegyes fogadtatásra talált az Európai Parlamenti képviselők részéről a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány fiataljainak kezdeményezése, melyben a diszkriminatív szlovák nyelvtörvényre hívták fel a figyelmet. Az alapítvány vezetősége és fiataljai Surján László meghívására utaztak Strasbourgba.

A látogatás alkalmával fontosnak tartottuk, hogy felemeljük szavunk a nyelvtörvény ellen, hiszen az nem csak a szlovákiai magyar kisebbség anyanyelv-használatát korlátozza, hanem az összes nem szlovákul beszélő polgárét. A diszkriminatív törvény egész Európát érinti, mert elfogadhatatlan, hogy egy Uniós tagállam ilyen rendelkezést léptessen érvénybe. Az alapítvány aktivistái ajtókon kopogtattak, tényeket ismertettek és egy levél elolvasására kérték a képviselőket.

Ayklerné Papp Zsuzsa, a 2008-ban Ifjúsági Károly Díjat nyert Rákóczi Alapítvány elnökasszonya angol nyelven írta le az általa képviselt szervezet állásfoglalását a szlovák törvénnyel kapcsolatban.  Íme egy részlet az említett levél magyar fordításából:

Ezúton szeretnénk levelünkkel kifejezni tiltakozásunkat a 2009. június 30-án elfogadott új szlovák nyelvtörvény miatt, mely munkánkat a régióban alapvetően akadályozza. A törvény elfogadása valamennyiünket – támogatókat, szervezőket és önkénteseket egyaránt – megrázott, hiszen azt az alapvető jogot korlátozza, hogy az ember anyanyelvét félelem nélkül nyilvánosan használhassa. A törvény égbekiáltóan megkülönböztető jellegű.

Programunk során hangsúlyozzuk, hogy a népek békés együttélése, nemzeti és etnikai kisebbségek élete szempontjából az Európai Unió kulcsfontosságú szereppel bír, hogy az emberi jogok ezen keretek között sokkal inkább élveznek majd tiszteletet, megbecsülést. Az új szlovák nyelvtörvény pont ezt a tanításunkat kérdőjelezi meg és rengeti meg alapjaiban. Szlovákia ezzel a szabályozással 60 év európai fejlődést állít meg, mely fejlődés célja volt, hogy a kontinenst évszázadokig beárnyékoló szemellenzős nacionalista látásmódot végre megszüntesse. Ilyen körülmények között egyszerűen nem tudjuk programunk tehetséges fiatal résztvevőit hitelesen biztatni arra, hogy higgyenek az Európai Unió szellemiségében, hiszen egy ilyen törvény figyelmen kívül hagyása nem ezt az üzenetet képviseli. Büntetni egy állam állampolgárait azért, mert anyanyelvükön kívánnak szólni, a civilizált világ nagyobb részében elképzelhetetlen, s különösen elképzelhetetlennek kellene lennie az Európai Unióban.

   

…Az Ifjúsági Károly Díj üzenete, a tolerancia és a jószándék eszméinek hangoztatása üresen cseng Európa polgárainak fülébe, ha az unió intézményei hallgatnak, s a tettek mezejére nem lépnek akkor, amikor az egyik tagállam alapjaiban kívánja megrengetni Európa tartópilléreit. Hisszük, hogy a szlovák nyelvtörvény ilyen hatással bír a tagállamok polgáraira.

Az alapítvány fiataljai kihasználták a lehetőséget és bekopogtattak az EP képviselők strasbourgi irodáiba. A levél átadása mellett pár szóban ismertették a törvény hátrányos oldalát, és megpróbáltak beszélgetésbe elegyedni a képviselőkkel, vagy asszisztenseikkel. Több-kevesebb sikerrel…

Lássuk, hogy élték meg a fiatalok az akciót!

A mi három személyes csapatunk román állampolgárként bemutatkozva a portugál és a görög képviselőket járta. A strasbourgi élet felfordulása és a sok nyüzsgő-mozgó, telefonáló ember mellett pozitívan csalódtunk. Kedvesen fogadtak a képviselők vagy azok asszisztensei. Többnyire pozitív visszajelzésekkel jöttünk ki az irodából.
Volt egy portugál képviselő, aki különösen mély nyomot hagyott bennünk. A szöveg elmondása és a levél átadása után leültetett bennünket a viszonylag átlagos, de mégis kicsi irodában és arról kérdezett, hogy nekünk, románoknak miért fontos a szlovák nyelvtörvény ellen harcolni? A kérdésre egyszerűen válaszoltunk, de úgy mintha a román nép nevében mondanánk: mert nem tiszteli az általános emberi jogokat. És ez, amiért minden nemzet a szlovákiai magyarok mellé kellene, hogy álljon ebben a helyzetben, különösen mi, kisebbségben élő magyarok. Hadd idézzem itt Eve Bunting sorait:

„Amikor Németországban a nácik a kommunistákért jöttek, én nem álltam ki értük, mert nem voltam kommunista. Utána a zsidókért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert nem voltam zsidó. Utána a szakszervezeti tagokért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert nem voltam szakszervezeti tag. Aztán a katolikusokért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert protestáns voltam. Aztán értem jöttek, és addigra már senki sem maradt, aki kiálljon mellettem.”

Talán pont Strasbourg sokszínűsége és többnyelvűsége a megfelelő hely, hogy az emberek megértsék, miért fontos nekünk Európa többrétegű kultúrája, a többnyelvűség és a másság elismerése, utolsó pontként a népek asszimilációjának ellenzése. Ha mindez megmarad bennünk, akkor nevelhetjük az európai tudatot szalonképesen és átadhatjuk a következő nemzedéknek – büszkén – ahogy őseink tették.

Antal Szabolcs, Erdély

*

A francia és a belga képviselőket végigjárva csak pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni. A felkeresett képviselők zöme érdeklődéssel fogadott bennünket, többen említették, hogy már hallottak a szlovák nyelvtörvényről és szívesen foglalkoznak a kérdéssel. Veronique Mathieu, részletesebb információt kért az egészről. Csak néhány irodában tapasztaltunk türelmetlenséget vagy sürgetést, de itt is rendkívül udvariasak voltak. Egy asszisztenssel sikerült érdemi vitát kialakítani a kérdésről, ő a nemzeti integráció nyelvi aspektusainak fontosságát hangsúlyozva kelt a törvény védelmére.

Frank Zita, Magyarország

*

Erdélyi társammal az olasz és a bolgár néppárti képviselők irodáit jártuk be. Először a bolgárokat találtuk meg a hatalmas irodaházban, minden irodában valakit, többségében az asszisztenseket, de akadt olyan szoba is, ahol személyesen a képviselő is bent volt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a bolgároknál mindenki tudott a szlovák törvényről. Nem fejezték ki együttérzésüket, de nem is utasították vissza a levelet, amit átadtunk. Egyfajta közönyt éreztünk részükről, valami olyasfajtát, hogy ez nem az ő ügyük, még akkor is, ha gondolatban egyetértenek velünk, nem szívesen bonyolódnának konfliktusba ez ügyben. Az olasz képviselők részéről meglepő udvariasság és kedvesség fogadott bennünket. Lehet, hogy vidám, bohém életvitelüknek tudható be, de az is lehet, hogy megértették az ügy fontosságát. Szinte mindenki, akivel sikerült beszélnünk, támogatta kezdeményezésünket. Néhány képviselő az ügy támogatására aláírását is felajánlotta. Mindenhol hangsúlyoztuk: ez egy szlovák-európai ügy. Hiszen a nyelvtörvény életbelépésével sem angolul, sem németül nem lehet majd vonatjegyet vásárolni Pozsonyban. Illetve egy Szlovákiában tanuló Erasmus programos diák, betegség esetén nem beszélhet az orvosnál angolul, hanem kizárólag szlovákul! Jelenleg nem arról van szó, hogy a nyelvtörvény megerősítené a szlovák nyelvet, hanem inkább arról, hogy az Európai Unió minden más hivatalos nyelvét lekicsinyíti és annak használatáért még büntet is! Úgy érzem ezek az érvek elég valósak és aki egy kicsit is hajlandó józanul gondolkodni, belátja a nyelvtörvény elhibázottságát. Hatalmas élmény volt részt venni ebben az akcióban, és ha sikerül az európai képviselők fejében tudatosítani, hogy mi történik Szlovákiában, már megérte.

Gergely Barnabás, Délvidék

*

A spanyol képviselőknél tett látogatásunkat őszintén szólva, nem nevezném sikerélménynek. Legalábbis most már… Persze, amíg kopogtattunk ajtóról-ajtóra még nem így gondoltuk. Az, hogy nem jártunk olyan eredménnyel, mint a többiek, csak akkor derült ki, mikor befejeztük az emeletet.  Megérkeztünk a tizenegyedikre, a csoportunk tagjai pedig mosolyogva mesélték, hogy bent jártak az irodákban, közvetlenül csevegtek a képviselőkkel, majdhogynem kávét is kaptak. Mi csak kopogtattunk és az ajtóban állva, mosolyogva mondtuk a mondókát. Persze ha épp nem szakítottak félbe, hogy elég, ott a levél, majd azt elolvassák. Ha elolvassák…

A spanyoloknál tett akciónk sikertelenségét, a lengyel képviselőknél tett látogatás élménye igazolta.  Persze, nyilvánvalóan közrejátszott a kollégám folyékony lengyel nyelvtudása. Valamiért úgy éreztem, itt nem fölösleges a mosoly, a heves magyarázat. Egy árva szót sem tudtam addig lengyelül, s a beszélgetésekből is csak annyit értettem, amennyit a szlovák tudásom engedett. Mindezek ellenére is azt hiszem, ők már biztosan tudnak róla, elolvasták a levelünket, és talán, egyszer majd hozzászólnak a témához, ha majd hozzá kell.

Ádám Orsolya, Felvidék

*

A román képviselőknél az elvártnál jobb fogadtatásban részesültünk. Mondhatni, sokkal jobb fogadtatásban, hiszen attól a pillanattól fogva, hogy elvállaltuk a „küldetést”, azzal élcelődtünk, hogy hogyan fognak majd kidobni, milyen szavakat fognak használni, és miket fognak rólunk gondolni. Ezzel szemben, mindenhol türelmesen végighallgattak, kérdeztek, hellyel kínáltak és látszólag elismeréssel adóztak az alapítvány munkájának. Biztos vagyok benne, hogy sokat számított, hogy az anyanyelvükön szóltunk hozzájuk, és hogy nem hangsúlyoztuk, hogy magyarok vagyunk.

Kizárólag Néppárti képviselőknél jártunk, nagyrészt az asszisztensek fogadtak, a képviselők csak néhány helyen voltak bent az irodában. Pontosítanék: Winkler Gyula (Iuliu Winkler) már tudott az alapítványról, hiszen már kapott tájékoztatást az Erdélyi találkozóról. Leírta a nevemet, és ígérte, hogy hallunk még róla.

Christian Dan Predanál csak az asszisztenseket találtuk. Egyikőjük részletesen rákérdezett a nyelvtörvény tartalmára, kíváncsi volt, tudjuk-e, miről van szó, hiszen, amint a beszélgetés során kiderült, jól informált volt ezen a téren.

Összességében pozitívan értékelem a fogadtatást, a hozzáállást, amit irányunkban tanúsítottak, viszont hangsúlyozom, ahol lehetett, nem említettük hogy magyarok vagyunk. Az Unióra, az alappillérekre hivatkoztunk, az alapítványra, az európai sokszínűségre.

Elekes Ágnes, Erdély

*

A látogatás első felében Demeter Dorkával, később pedig Ádám Orsolyával kerestük fel párban a lengyel képviselőket. Előszőr úgy terveztük, hogy csak a Néppárt képviselőit látogatjuk meg, de a kezdeti szorongás után annyira belejöttünk a kopogtatásba, hogy végül mindenkihez benyitottunk. Hirtelen kicsit olyan érzésem volt, mintha belefolynék a történelembe. Ez az érzés főleg Adam Giereknél jött elő, aki annak az Edward Giereknek a fia, aki a hetvenes években Lengyelországban a kommunista párt főtitkára volt. Hozzá épp akkor jutottunk el, amikor Jerzy Buzek az ülésteremben a szlovák magyar konfliktust hozta szóba, amit tévén keresztül hallgatott az irodájában a képviselő úr. Sok más helyen csak asszisztensekkel találkoztunk, de ők is nagyon kedvesek voltak hozzánk. Egy másik idősebb képviselő úr (nevére sajnos már nem emlékszem) mikor meglátott az ajtóban, kifejtette, hogy neki most sietnie kell. Ekkor azonban észrevette Orsolyát, aki ott állt mellettem, hamar meggondolta magát, beengedett minket. Kérte, hogy fordítsam le a kísérőmnek, hogy milyen szépek is a magyar lányok. Aztán szóbahoztuk a nyelvtörvényt is… Összességében nagyon pozitívan fogadtak minket a lengyelek, de azt hiszem, nagy előnyt jelentett, hogy az anyanyelvükön (anyanyelvünkön) tudtam hozzájuk szólni. És még valami. A lengyel-magyar barátság, aminek ma is nagy jelentősége van. Ezt érzékeli is az ember, főleg amikor látja, hogy mindenki elmosolyodik az irodában, amikor lengyelül mondjuk azt az ajtóban, hogy „Magyarországról jöttünk”.

Witek Ducki, Magyarország

*

A lobbyzás összességében mindenképpen pozitív élményként marad meg.

Mi a portugál és görög képviselőkkel kezdtünk. Az első ajtó előtt volt egy kis álldogálás, ideges suttogás, vihogás: „Akkor ki kezdi? Csak tessék előre!” De aztán amikor végre bekopogtunk, nem volt visszaút, és szerencsére a legelső mosoly megadta az egésznek a hangulatát. Volt, ahol személyesen a parlamenti képviselő is bent volt, volt, ahol csak a segédjét találtuk, de végig rendben folyt a dolog, mindannyian bizonyítani látszottak a mediterrán országok lakóiról kialakított nézetet: derűs kedély, közvetlenség. Egyikük „jó kezdeményezést” emlegetett, másikuk azzal a számunkra pozitív hírrel fogadott, hogy már nem egész idegen neki a téma, Portugália Nuno Melo nevű képviselője pedig nagyon kedvesen leültetett és elbeszélgetett velünk. Úgy tűnt, őt személyesen meggyőztük, de azt mondta, ez nem csak tőle, hanem elsősorban pártjának vezetőitől és álláspontjától függ, s azt tanácsolta, hogy forduljunk a „még magasabb hatóságokhoz”.

A görög és portugál képviselők után némileg lehűtött az angol képviselőkkel való találkozás. Ők is olyannak mutatkoztak, mint amilyen a hírük: óvatos és kimért. Nem kaptunk annyi mosolyt, de úgy tűnt, odafigyelnek ránk Zolival. Azt sajnáltam, hogy egyikükkel, egy Sir-rel, nem volt alkalmunk találkozni, az ajtaja zárva volt… 🙁 És megcsapott annak a nagyon ideges embernek a szele is, aki olyan „határozottan” utasította ki az előttem ott járókat, hiszen véletlenül újra benyitottunk, de távoztunk is rögtön és „angolosan”.

Nekem tehát nagy élmény és tanulság volt: az ott dolgozók is pont olyan emberek, mint mi, megvannak a jó és kevésbé jó napjaik, de fölösleges túlzottan elfogódottnak lenni velük szemben, hiszen legtöbbjük igazán jóakaratú.

Molnár Zsófi, Magyarország

*

A legjobb tapasztalatunk Nuno Melonál volt, ő leültetett, kérdezgetett, vele beszélgettünk úgy, hogy láttuk rajta az érdeklődést…Aranyos, kedves és érdeklődő volt még Georgios Papastamkos, Regina Bastos, Diogo Feio és még Carlos Coelho is… a többi képviselő arcáról közönyt olvastam le…Ellenséges volt Jose Manuel Fernandes (neki külön vissza kellett vinni egy francia levelet is), valamint Marietta Giannakou aszisztense, aki zavartan közölte, hogy nincs ideje és majd később ér rá…

Kiss Csilla Renáta, Erdély

*

Kedden délelőtt a „kommandósok” sorában a lengyel és néhány angol képviselőhöz vittük be a levelet. A lengyelek kivétel nélkül nagyon kedvesek, érdeklődőek voltak. Senki nem fogadta negatívan megkeresésünket. Többen megkérdezték, hogy lesz-e valami petíció, amit alá kell majd írni, vagy mi a szándékunk ezzel a levéllel. Elmondtuk nekik, hogy ezzel csak fel szeretnénk hívni a témára a figyelmüket. Az angol képviselők közül kevesen tartózkodtak az irodájukban. Ők a lengyeleknél kicsit távolságtartóbbak voltak, de itt sem voltak kellemetlen élményeim.

Demeter Dorka, Erdély

*

Az unió más országainak képviselőivel beszélgetve azonban az is kiderült, hogy a törvény és a vonatkozó problémakör – bár számos idegen nyelvű sajtó is sokat foglalkozott vele – egyáltalán nem egyértelmű, és sok esetben csak hallomásból ismert. Mindezeket tekintetbe véve, egy igen pozitív élmény volt mindannyiunk számára, hogy éppen mi lehettünk azok a szócsövek, akik azt a szerepet kapták, hogy felvilágosítsák őket arról, mi folyik Európának ebben a szegletében, sokszor azért felhasználva az alkalmat arra is, hogy a saját magunk régióinak problémáit is szóba hozhassuk. Elmondható, hogy a törvény olvasása után egyre többünk számára kristályosodhat ki, hogy a törvény pontatlanságai, nem egyértelmű fogalmazásmódja milyen visszásságokat szülhet főként a felvidéki régióban, s ronthatja még inkább az amúgy sem felhőtlen magyar-szlovák viszonyt. A szlovének közül Milan Zver, néppárti képviselőnél, a lettek között pedig Arturs Krišjānis Karins képviselőnél találtunk különösen pozitív fogadtatásra.

Turi Gréta, Kárpátalja

*

Félre téve a pozitív és a negatív tapasztalatokat, a képviselők és asszisztenseik fogadtatását, egy sikeres akciót könyvelhetünk el. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, és bár nem rajtunk múlik a törvény sorsa, talán hozzájárultunk ahhoz, hogy mielőbb visszavonják vagy módosítsák azt. Tettünk azért, hogy felvidéki nemzettársaink szabadon beszélhessenek magyarul. Tettünk, és ez a fontos! A többi már a képviselőkön múlik.

Az írás a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány honlapján is megjelent.