Utazás határok nélkül, közös piac, közös valuta. Az egyértelmű európai uniós pluszok mellett vannak természetesen negatívumok is, amiket a globalizáció és a határok megnyílása hozott magával. Legkézenfekvőbb a határokon is átnyúló bűnözés, illegális migráció, ember-, fegyver- és kábítószerkereskedelem. Hogy ezek közül most az egyik legégetőbb problémáról ejthessünk szót, kapóra jött a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction – EMCDDA)  által épp tegnap (november 5) kiadott éves jelentés (itt tölthető le 23 nyelven).

Ezen a helyen természetesen nem tisztünk, hogy részletesen foglalkozzunk a témával, illetve magával a jelentéssel, mégis kötelességünknek érezzük, hogy már a megemlítéssel is felhívjuk a figyelmet erre a globális problémára.

Az EMCDDA 1993 óta működik liszaboni székhellyel, mint az Európai Unió és tagállamai drogokkal kapcsolatos információs gócpontja. Az intézetben 20 különböző államból származó 90 szakember dolgozik. A most nyilvánosságra hozott jelentés már tizenötödik a központ által kiadottak közül és 30 állam (27 EU-s tagállam plusz Horvátország, Törökország és Norvégia) nemzeti jelentéseinek összegzését tartalmazza. Természetesen az időigényes folyamatnak köszönhetően az adatok kicsit késnek, a mostani jelentés 2007-es adatokkal dolgozik.

Fontos összegezni a politikai eszközöket is, amik a drogellenes harcban rendelkezésre állnak. Az EU 2008 decemberében fogadta el a 2009-2012-es időszakra szóló cselekvési tervét, amely már hatodik a sorban. Leginkább az utolsó terv előtárgyalásánál mutatkozott meg a növekvő globalizáció hatása, mégpedig abban, hogy meglepően nagy volt a konszenzus és hasonlóság a tagállamok és problémáik között. Az EU-n kívül másik nagyon fontos intézmény az ENSZ is, amely szintén a legmagasabb szintén foglalkozott a problémával és politikai nyilatkozatot is elfogadott.

A jelentés külön foglalkozik az egyes drogtípusokkal és elterjedésükkel Európa-szerte. Természetesen pontos adatokkal nem lehet itt sem operálni, mivel büntetendő tevékenységről van szó. Így a rendelkezésre álló információk leginkább felmérésekből származnak. Ezek szerint a kannabisz életprevalenciája (magyarul mennyi ember próbálta már életében) a vizsgált országokban 74 millió ember, ami a felnőtt lakosság 22%-át teszi ki. A kokainnál ez a szám 13 millió, az ecstasy-nál 10 millió míg az amfetaminnál 12 millió. Mindez persze a teljesség igénye nélkül, hisz a jelentés számos más információt tartalmaz arról is, milyenek ezek az arányok havi szinten (mennyien használtak kábítószert az utolsó hónapban), vagy pl. a fiatalok (15-34 év) körében.

A grafikonokra nézve a legjobb arányokkal Románia, Görögország és Málta rendelkezik, ők jelentek meg legtöbbször a dobogón a legalacsonyabb fogyasztás kategóriában. A másik póluson Dánia, Olaszország és Spanyolország helyeszkedik el, de itt-ott felbukkant Csehország is. Összehasonlításképpen: Míg az elmúlt évben Románia felnőtt lakosságának 0,4%-a próbálta ki a kannabiszt, addig ez az arány Olaszországban 14,6%, de Csehországban is 9,3%. Szlovákia és Magyarország nagyjából a középmezőnyben helyezkedik el.

 hirdetes_810x300  

Csak a probléma komolyságának illusztrációja végett emelnék ki egy érdekes számadatot adatot a jelentésből. A tiltott kábítószerkereskedelemből származó éves bevétel a becslések szerint mintegy 100 milliárd eurót tesz ki, ami természetesen a határnyitás következtében növekedett is. Épp ezért kell tudatosítani minnél hamarább, hogy már nem saját problémáról van szó és a harc európai, globális megközelítést és összefogást igényel, hogy a gyártókkal és a kereskedőkkel a jogalkotók és a bűnüldözési szervek is felvegyék a versenyt.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!