A jéghegy csúcsa avagy a klímáról Dániában

Igen, a jéghegyekről is szól az a klímacsúcs, amely ma, december 7-én kezdődik és 11 napon keresztül tart majd Koppenhágában, és amely a 2009-es év végének – de egyes körökben az évtized – egyik legjelentősebb politikai eseménye lesz. Bár ahogy a könyvelők mondják, „nyugtával dicsérd a napot”, ezért azt hogy mennyire jelentős eseménnyé válik, csak utólag fogjuk megtudni. Mindenesetre sokat fogunk hallani Dániáról az elkövetkezendő napokban, ezért jó alkalom a mai nyitónap arra, hogy felfrissítsük, mire is megy a játék.

Az 1997-ben aláírt és 2005-ben életbe lépett kiotói egyezmény 2012-ben lejár, ezért legfőbb idő, hogy az utánpótlásról gondoskodjanak a világ politikusai. Az új egyezmény előkészülete már 2007-ben megkezdődött, bár azt, hogy milyen egyeségre számíthatunk az elkövetkezendő évekre, sajnos még a tárgyalások megkezdésének első napján sem tudható. Mindenesetre egyes résztvevők – EU, Oroszország – beharangozott elképzelései optimizmussal kecsegtetnek, míg más országok langyos hozzáállása kétségeket hagy a megegyezés ambícióit illetően.

Óvatosan kell ezért elvárásokat állítani, hisz a kiotói egyezmény sem volt fenékig tejfel. Az akkori „ambíciózus” cél  6-8%-os széndioxid-kibocsátás csökkentés volt az 1990-es kiindulási szinthez képest. Ennek a hatásfokát még az is megnyirbálta, hogy az egyezmény lehetővé tette a kibocsátási kvóták kereskedelmét. Egyszerűbben fogalmazva, egy állam, aki látta, hogy több széndioxidot szeretne kibocsátani, mint amennyit számára az egyezmény megenged, egyszerűen kvótát vásárolt egy másik országtól, aki még így is bőven belefért az elvárt határokba. Ezzel be lett biztosítva az, hogy a kitűzöttnél nagyobb csökkentésre még csak véletlenül sem kerülhessen sor.

Másik fontos tényező a kiotói egyezmény korlátozottságában az volt, hogy kimaradtak belőle olyan államok, akik a világ kibocsátásának majd 40%-áért voltak felelősek (pl. Egyesült Államok, Ausztrália, Kína, India). Mégsem elhanyagolható azonban az a tény, hogy valamilyen egyezséget mégis sikerült elérni, és a világ országainak többsége a kibocsátásának csökkentésére tett ígéretet. Az elmúlt időszakban egyre több az olyan vélemény (és talán konkrét jel is), hogy az ilyen mértékű igyekvés édeskevés, a környezetvédelmi szervezetek  pedig határozott cselekvést követelnek.

Úgy látszik hogy a leginkább vevő erre a megközelítésre jelenleg az Európai Unió, aki nyíltan vállalja fel, hogy 2020-ig 20%-nyi csökkentést vállal be az 1990-es referencia-dátumhoz képest. Ez igazából már nem is csak ígéret, hanem egyben érvényes vállalás is, hisz az EU ezt már 2008 decemberi klímacsomagjában jóváhagyta. Figyelmeztet azonban arra, hogy minden fejlett (USA, Kína, Brazília, India) és fejlődő országnak (talán ezen áll vagy bukik az új egyezmény sikere, tehát hogy tud-e olyan támogatási mechanizmust elfogadni, amely kompenzálja a fejlődő országok kiadásait) részt kell vállalnia az ambíciózus tervekből, hisz a globális felmelegedés azonnali cselekvést követel. Másrészről a fejlődő országok a kompenzáción kívül azt is joggal elvárják a fejlett államoktól, hogy azok is merész vállalásokkal vegyék ki a részüket a globális csökkentésből, mivel a globális felmelegedés éppen a fejlődő (többnyire afrikai) országokban érezteti leginkább hatását.

   

A másik jelentős „játékos” a csúcson az Egyesült Államok lesz, akinek hozzáállását epekedve várja mindenki, hisz nélkülük – lehet állítani – halálra van ítélve az újabb egyezmény. Az amerikai törvényhozás azonban kicsit szunyókált az elmúlt időszakban, mivel a kongresszus éppen most tárgyalja éghajlatvédelmi törvényét, és nem várható, hogy Obama a kongresszus végső nézete nélkül ígérne valamit. Jo Leinen, EP Környezetvédelmi Bizottsági elnök szerint az Egyesült Államokkal lehet közép- és hosszútávon számolni, hogy nagy mértékű vállalásokat tesz, rövidtávon azonban rugalmatlannak bizonyultak. Ezért is az a legelterjedtebb nézet, hogy egy „megegyeztünk hogy meg fogunk egyezni” típusú eredménnyel zárul a koppenhágai csúcs. Tehát hogy most decemberben csak egy politikai nyilatkozat kerül elfogadásra, amelynek a pontosítására 2010-ben kerülne sor.

Persze nem csak az EU és USA álláspontja lesz mérvadó, hanem a már feljebb említett országok is nagy mértékben befolyásolni fogják a végleges megegyezést. Az EU mellett (vagy talán még az EU előtt) másik ambiciózus állam Oroszország lehet, aki már szintén deklarálta merész terveit. Ez így mindenképpen jól hangzik, hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy Oroszország jóval könnyebb helyzetben van az USA-nál vagy a nyugat-európai államoknál, hisz 1990-ben még más állapotú gazdasága (sokkal környezetkárosítóbb) volt mint most, így lehet hogy céljait egy természetes ütemű iparmodernizációval is elérné. Ennek ellenére dicséretet érdemel Oroszország hozzáállása.

Fontos – ha nem a legfontosabb – szerep jut Dániában Kínának is, hisz az USA-val együtt ez a két állam felel a világ széndioxid-kibocsátásának feléért. Ennek úgy néz ki Kína tudatában is van, de valószínűleg csak azért, mert a globális felmelegedés nagy mértékű áldozata ő maga, mégpedig aszályok, viharok formájában, ami az így is jelentős mértékű szegénységet növeli. Kína több tervet is megfogalmazott már kibocsátásának csökkentésére, ennek ellenére a világ többi része aggodalommal várja mivel is rukkolnak elő.

Lehetne ezt az elmélkedést folytatni oldalakon keresztül, bemutatni a többi jelentős állam – Japán, India, Ausztrrália – hozzáállását, de nekünk nyilván nem ez a tisztünk. Egy olyan jelentős eseményről van szó, amelyről fontosnak érezzük beszámolni, röviden ismertetve, mi várható. A megegyezés sikere azon áll vagy bukik, hogy találnak-e egy olyan megoldást, ami elfogadható lesz a fejlett és fejlődő országok számára is, és összehoznak-e egy olyan költségvetést, amelyből a fejlődő országok kibocsátás-csökkentő tevékenységét és a felmelegedés okozta károk enyhítését fedezni lehet. Mindenesetre érdekes lesz tanulmányozni a dolgok alakulását. Aki érdekes információhoz jut, ossza meg velünk kommentben. Folyt. köv. a csúcs után.