Frissítve az irányelvek magyarázatával.

(Dóra illusztrációjával). Így mosták föl velünk a szlovákok a padlót.

Az alábbiakban e sorok írójának a Heti Válasz legújabb számában megjelent szerkesztett cikke következik teljes terjedelemben, a szlovák államnyelvtörvényhez elfogadott irányelvekről.

 

Ettől az évtől Szlovákiában jogi személyeknek büntetést kell fizetniük, ha képviselőjük olyan helyen beszél magyarul, ahol ezt a nyelvtörvény tiltja. A jogszabály és a végrehajtási utasítás sok mindent nem szabályoz, és ez tág teret ad a hatósági önkényeskedésnek.

A szlovák kormány a múlt év végén fogadta el a pozsonyi parlament által már jóváhagyott államnyelvtörvény végrehajtási utasítását. Így januártól jöhetnek a bírságok. A szeptember óta hatályos nyelvtörvényhez a jogszabály vitás pontjainak tisztázása érdekében készült el a végrehajtási utasítás. Ennek értelmében lesz büntethető már újévtől minden törvénysértő. A hivatalok, önkormányzatok, vállalatok, gazdasági társulások számára kiszabható bírság száztól ötezer euróig terjedhet.

Illusztráció: E.Dóra

A 12 oldalas nyelvtörvény minőségét jól érzékelteti, hogy már röviddel hatályba lépése után mintegy 30 oldalnyi (ebből 8 oldalon fogalommagyarázó) útmutatót igényelt.  Elkészítésükbe egyedül Knut Vollebaeknek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának volt némi beleszólása. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nevű civil csoportosulás szintén konstruktív párbeszédre törekedett az irányelv beterjesztőjével, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) felügyelte kulturális minisztériummal, az elfogadásuk előtti célegyenesben – átlátva a szlovák fél valódi szándékát – mégis inkább felfüggesztette ez irányú tevékenységét. A  szlovákiai magyarok választott képviselete, a Magyar Koalíció Pártja ajtón kívül maradt.

A végrehajtási utasítással ugyanaz a probléma, mint a törvénnyel. Mindkettő nehezen értelmezhető, vagyis egy kerettörvényre egy keretutasítási rendszert próbálnak ráhúzni. A hatóságok pedig a törvényre hivatkozva, a pontatlan, hiányos és elnagyolt fogalmazást kihasználva, önkényesen intézkedhetnek.

Mire jó hát akkor ez az egész cirkusz?

Egy rideg, tudatos kormányzati kalkulációról van szó, melynek valódi célja hangulat és félelemkeltés, a kisebbségi nyelvhasználat elkorcsosítása, a határ menti városok és falvak magyar jellegének fokozatos felszámolása, öncenzúrára kényszerítve félmilliónyi felvidéki magyart, ezzel is felgyorsítva végső asszimilációjukat.

A pozsonyi kormányzat viszont szemlátomást elérte célját. Sólyom László magyar államfő Szlovákiából való kitiltása után újabb muníció érkezett a szélsőségesen nacionalista politika számára, folyamatosan bevethető állapotban tartva a többségi lakosság mélynemzeti érzelmeit.

Bírságolás

Az államnyelvtörvény egyik legérdekesebb pontja a bírságolás. A végrehajtási utasítás 21 ismérvet sorol fel. Ezek a büntetés kiszabásánál az arányosságot hivatottak megőrizni, hogy a bírságok között ne legyen indokolatlanul nagy különbség. Viszont, miután a szöveg nem rendelkezik a kiszabható bírság pontos összegéről, ez tág teret adhat a hatóságok önkényeskedésének. Sőt, a kirótt büntetéseket afféle „szégyenfalként” a kulturális minisztérium a honlapján is közzéteszi. A minisztérium az államnyelvtörvény alkalmazásának állapotáról kétévente jelentést terjeszt be a kormánynak, értékelve a kiszabott büntetések hatékonyságát.

Pozitívum, hogy a nemzetiségi sajtó a földrajzi neveket nem köteles szlovákul közölni. Az új jogszabály ugyanakkor nem tér ki az oktatás számos területére, így nem szabályozza, hogy középfokú továbbtanuláskor a felvételi vizsgát milyen nyelven lehet letenni. Ez viszont az iskolaigazgatóknak ad lehetőséget a döntésre.

Diplomáciai háború

A nyelvháború egyre inkább többfrontos csatává alakul. A törvény gyakorlati alkalmazása mellett a két ország között diplomáciai hadviselés is zajlik, melyben Szlovákia áll nyerésre. Robert Fico odahaza jól meg is él ebből a művileg gerjesztett konfliktusból. Az irányelvek elfogadása kapcsán egyenesen fényes diplomáciai sikerről beszél, melyre a „jövőben is építeni kell“.

A magyar diplomácia csak lohol az események után. Két nappal a végrehajtási utasítás december 16-i elfogadása előtt Hágában, az EBESZ főbiztosánál közvetett nyomásgyakorlással megpróbálta kitolni a szlovák döntéshozói folyamatot, többek között a szécsényi miniszterelnöki találkozón elfogadott megállapodás megszegésével érvelve. A szlovák miniszterelnök viszont mindezt lesöpörte az asztalról. Tehette, hiszen pártját a napokban választották meg, elsöprő többséggel, a Szocialista Internacionálé teljes jogú tagjának.

Az államnyelvtörvény körüli cirkusz során a szlovák fél ügyesen lavírozva elérte, hogy a nyelvtörvény kérdésében egyedül az EBESZ véleménye legyen a mérvadó. Vollebaek EBESZ főbiztos pedig, tetszik vagy sem, a jogszabályt ugyan nem dicséri, és a kisebbségi nyelvtörvény módosítását is ajánlja, az irányelv szellemiségét mégis elfogadhatónak tartja. Ennyi pedig Robert Ficonak bőven elég a sikerhez.

Az államnyelvtörvény valódi problémája, ahogy erre a véleményezési eljárás során a felvidéki magyarok képviselői is rámutattak, hogy egy többnemzetiségű országban próbál meg nemzetállami nyelvpolitikát folytatni úgy, hogy a máshol bevett szokásokkal szemben az államnyelvet nem egy külső (pl. angol kifejezések), hanem belső (esetünkben a magyar) hatásokkal szemben védelmezi. Az meg azért a harmadik évezredben, Európa közepén megengedhetetlen, hogy bárkit is büntetni lehessen amiatt, hogy valamilyen nyelven beszél, vagy nem beszél.

Mi a teendő?

Ha a felvidéki magyarság el akarja kerülni a végső asszimilációt, nyelvtörvényi szigorítások ide vagy oda, élnie kell végre nyelvi jogaival. A szlovák államnyelvtörvény ellen csak a magyar nyelv használatával lehet harcolni. Felvállalva a markánsabb anyanyelvhasználatot, megpróbálva azokat tovább fejleszteni. Maga a tény, hogy nyelvi jogokat sok esetben kihasználatlanul hagyják, magyarázható bizonyos mértékig  a kormánypolitika elbizonytalanító erejével, melyet a mostani kerettörvény és irányelvei csak tetéznek. A mai állapotokért azonban valljuk meg, legalább annyira ludasak maguk a felvidéki magyarok is, simulékony, megalkuvó, önsorvasztó, gyakorta túlságosan is puha hozzáállásuk miatt.

Sok esetben már azzal is hatalmas lelki erőt és tartást lehetne szerezni, ha a 20 százalékos lakossági arány feletti városaikban, nagyobb falvaikban, községeikben kihelyeznék legalább a magyar helységnévtáblákat, ill. utcaneveket, élnének az anyanyelven való hivatali ügyintézés lehetőségével, gyermekeiket anyanyelvű oktatási intézményekbe íratnák, vagy vezeték- és keresztneveiket a magyar nyelv szerint használnák (nőknél pl. a gyakori, tipikus szláv –ová végződés nélküli vezetékneveket).

Szövetségeseink, ha csak az amerikai Kongresszus Helsinki Bizottságának az elnökére gondolunk, szerencsére még akadnak.

—————————————-

Mit mondanak az irányelvek? (Nincs bennük rendszer)

 

– Hivatalos érintkezésben húszszázalékos lakossági arány felett a kisebbségek szóban és írásban is használhatják anyanyelvüket, formanyomtatványokra, hivatalos tájékoztatásra jogosultak, de az útmutató azt is kimondja, hogy egy hivatalnok nem köteles ismerni az adott kisebbség nyelvét, még akkor sem, ha ott a magyarok aránya a törvényi határ, vagyis a húsz százalék fölött van. Az állami alkalmazottak, a tűzoltók és a fegyveres erők tagjai szolgálati viszonyban kizárólag államnyelven beszélhetnek egymás között.

– Két nemzetiségi állampolgár csak akkor használhatja nyilvános érintkezésre anyanyelvét, ha nincs jelen harmadik személy. Amennyiben jelen van, és ő nem érti vagy úri kedvéből úgy dönt, nem akarja használni a kisebbség nyelvét, át kell váltani szlovákra. Az irányelveknek ez a rendelkezése nehezen értelmezhető, mert nem világos, mit is jelent a „jelen lenni” kifejezés. Mi a teendő például akkor, ha egy hivatal nagyobb termének túloldaláról kezd el elégedetlenkedni valaki, miután megüti fülét a magyar szó? Ráadásul úgy, hogy az ügyintézésnek nem is részese? Az sem világos, hogy ez hivatalos vagy magánbeszélgetésnek számít.

– Az önkormányzatok a kisebbség nyelvén is tanácskozhatnak, ha ezzel minden jelenlévő egyetért. Viszont elég, ha csak egy szlovák nemzetiségű képviselő, aki a magyar nyelvet tökéletesen bírja, tiltakozik ez ellen – ekkor már az ülést szlovákul kell lefolytatni.

– Az 1996. január 1. és 2009. augusztus 31. között nem államnyelven vezetett jegyzőkönyveket 2009. december 31-ig ki kellett egészíteni tartalmilag azonos, államnyelvű szöveggel. Ez túl szoros határidő, és valószínű, hogy lesznek községek, ahol a gyors átállás kivitelezhetetlen. Rájuk január 1-jétől büntetés vár.

– Az 1996. január 1. és 2009. augusztus 31. között csak az adott kisebbség nyelvén elhelyezett emlékműveket, emléktáblákat 2009. december 31-ig összhangba kellett hozni az államnyelvtörvénnyel. Ha az emlékművekről hiányzik a szlovák felirat, pótolni kell, mégpedig úgy, hogy a más nyelvű szöveg csak az államnyelvű felirat után következhet. A magyar szöveget a szlovákkal megegyező vagy kisebb betűmérettel lehet feltüntetni.

– A kormány is elismerte, hogy a törvény több rendelkezése közelebbi magyarázatot igényel. Az új szlovák nyelvű táblák kihelyezésének költségeire ötszázalékos önrész mellett anyagi hozzájárulás igényelhető. Viszont december 31-ig – a szoros határidő miatt – az önkormányzatok nem tudták ezt a támogatást igénybe venni. A jövőben a vállalkozások cégéreit szlovákul is ki kell írni. Ugyancsak szlovákul kell kiírni a vállalkozáshoz szükséges információkat. Arról viszont nem szól a törvény, hogy ha valaki a boltja ajtajára csak magyarul írja ki: nyitva tartás reggel 8-tól délután 3-ig, akkor ezért büntetést kell-e fizetnie. Az sem világos, hogy egy magyar faluban az étteremben kötelesek-e szlovák nyelvű étlapot is tartani vagy szlovákul tudó pincért is alkalmazni.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!