Négy évente nem vonul vissza a politika szokásos nyári szünetére, az országos után rögtön a helyhatósági választásokra terelődik a figyelem. A parlamentből kiesett pártok, így az MKP számára is különösen fontos a megmérettetés. Megerősödve térhet vissza, vagy akár végleg eltűnhet a palettáról. A magyarság bástyája, Komárom is kulcsszerepben van. A választók és az elemzők szeme a városon.

Közös lista? Nincs is lista!

Az MKP parlamenti kudarca után Komárom polgármestere közös listát javasolt az együttműködés jegyében. Az első furcsaság máris itt van: Az önkormányzati képviselők megválasztásakor nem pártokra és pártlistákra szavazunk, mint a parlamenti voksoláskor, hanem – hasonlóan a megyei választásokhoz – képviselőkre és polgármesterre. A települést körzetekre osztják, az összes oda tartozó jelölt egy lapon van, így akár több párt képviselőjére is szavazhatunk egyszerre, egy másik lapon pedig a polgármesterjelöltek közt válogathatunk. Tehát bármilyen megegyezés nélkül is megtehetjük, hogy egy Hidas, egy MKP-s és egy független képviselőt karikázunk – a számok a körzet nagyságától függnek. A szövetség ez esetben azt jelentené, hogy a két párt nem veszélyezteti egymást.

Már a görögök is

A „közös lista”, története viszont még sokkal korábban kezdődött, rögtön a pártszakadás után már látható jelei voltak az

Komárom, városháza
Komárom, városháza
MKP-ban, hogy továbbra is Bastrnák Tibort látnák szívesen a polgármesteri székben. A megyei választások előtt Andruskó Imre egy Hidas jelölt kampányához asszisztált, később szakmai okokkal indokolta döntését, de arra nem érkezett választ, hogy saját pártjának jelöltjei mellett nem állt ki. Az MKP helyi elnöke többször is azt nyilatkozta, nincs jó polgármester-jelölt az MKP-ban, és jobb a Híddal összefogni. Andruskó Imre az akkori elnök, Csáky Pál véleményét is – mely szerint önállóan kell indulnia az MKP-nak a városban – csupán egy álláspontnak nevezte a sok közül, továbbra sem téve hozzá, hogy az iránymutatás maga az elnök szájából hangzott el, és ellenvéleményt nem fogalmazott meg senki. Más helyeken – például a facebookon – úgy nyilatkozik, hogy csak önjelöltek vannak, ezzel előre minősítve minden esetleges későbbi jelöltet, beleértve az MKP színeiben indulót, így akár saját magát is. A komáromi szervezet elnökének taktikája nem vall jó vezetői képességekre, és nem először esik meg, hogy pártja jelöltjeit előre leírja. Egy elnöknek saját csapata erősségeit kéne demonstrálnia, takarva az esetleges belső feszültséget, ami ugyanúgy minden pártban megvan. A lehetséges jelölteket futtatva, versenyeztetve kéne ismertté tenni az erős embereket, a polgármesterségre esélyes jelölteket, és esetleg később visszaléptetni, ha ez az alku tárgya. Előre deklarálni, hogy az MKP nem is akar polgármestert, szinte nullára gyengíti a pártot nem csak a partnereivel való tárgyaláson, de a választók szemében is.

Adu ász az MKP kezében

 hirdetes_810x300  

Komárom, Madonna-bástya, Kőszűz " nec arte nec marte" (Kép: panoramio.com)
Komárom, Madonna-bástya, Kőszűz ” nec arte nec marte” (Kép: panoramio.com)
A kiszivárgott információk alapján az MKP csúcsvezetése 15-10 arányban osztaná el a képviselői helyeket az MKP javára, a polgármesterséget viszont hagyná Bastrnák Tibor kezében. A parlamenti választások eredményének ismeretében a képviselői helyek elosztása kedvezőnek is tűnne MKP számára, ugyanakkor két tényt is figyelembe kell venni. Először is a Hídnak nincsenk ismert képviselő-jelöltjei, a párt, ha akarna, sem tudna még csak tíz ismert jelöltet sem állítani, és közben a funkciókat is betölteni, hacsak nem az MKP-ból nyerne meg néhány már ismert arcot. Utóbbinak ugyanakkor kevés az esélye, mert az átpártolók egyből hitelüket vesztenék köpönyegforgatásuk miatt a választók szemében. A másik, sokkal fontosabb és ütősebb tény maga a polgármesteri szék, amihez az MKP-n keresztül vezet az út. Amennyiben az MKP önálló jelöltet állít, és egy kevéssel jobban kampányol, mint négy éve, Bastrnák Tibor könnyen kieshet a székéből. A Híd alapítójának a sorsa egyenesen az MKP kezében van, amivel Andruskóéknak gyakorlatilag vétójoga lenne a tárgyalásokon.

Szlovákokat Komárom élére?

Ha a Híd és az MKP is indít polgármester-jelöltet, a magyarok szavazatai könnyen megosztódnak. Szlovák polgármester ötletétől sokan óckodnak, a Híd viszont – szlovák-magyar pártként – nem pengethet nemzeti húrokat, nem kampányolhat azzal, hogy Komárom élére magyar polgármester való. A szlovák városatya rémképének lobogtatását és
ezzel az egy magyar jelölt támogatását épp az MKP vette magára. Arról viszont nem esik szó, hogy a „magyar közös listára” a Híd profiljából adódóan szlovák képviselők is kerülnének.

Közös nevező… De mi is az?

Az Híd-MKP összeborulás háttere nem teljesen világos. A pártok közti

Fortissima
Fortissima
együttműködések valamilyen politikai-gazdasági elképzelések vagy nemzeti hovatartozás mentén szoktak létrejönni. A magyar egység, mint indok, épp a Híd öndefiníciója miatt nem lehetséges. Programról viszont nem esik szó, nemhogy a megegyezés szempontjából, de még a pártok önálló elképzeléseit is teljes homály fedi a választók előtt. Egyedül Stubendek László tért ki arra, hogy a pártok közti tárgyalásoknak tervekről, prioritásokról kéne szólniuk, és csak aztán személyi kérdésekről. Érdemi válasz a felvetésre nem érkezett, csupán Bastrnák Tibor tért ki az írásra pár szóban, politikai rövidlátással jellemezve Stubendek Lászlót és társait.

Kinek jó akkor?

Egy biztos, a „közös listával” a polgárok elvesztik a választás lehetőségét. Újra a pártházakban, tárgyalóasztaloknál dőlne el, kinek van előjoga képviselni a várost. A Híd a parlamenti választások előtt joggal követelte a többpártrendszert, aktuális kérdésekkel bombázta a lakosságot, ütköztette véleményét minden lehetséges fronton, amit a választók rengeteg szavazattal díjaztak. Komáromban épp az ellenkezője készül, színtelen-szagtalan, elcsépelt szlogenekkel tűzdelt kampány pont arra lesz elég, hogy a pártszövetség jelöltjei átmentsék helyüket a következő időszakra.

Nem mellékes, hogy az együttműködés miként érintené a pártokat. A Híd számára megfelelő, mert továbbra is az „együttműködés pártja” maradhat, és helyi káderek hiányában is könnyedén bejuttathat újakat, ismeretleneket. A helyi MKP-nak ideiglenesen, nagyon rövid távon szintén kielégítő megoldás: jelentősebb konfrontálódás nélkül, olcsón meg lehet úszni a választásokat, habár jóval kevesebbhez, de továbbra is posztokhoz juthatnak. Kicsit is hosszabb távon és országos szinten viszont a túlzott és elhamarkodott összeborulás végzetes lehet. Az MKP ugyan jelen maradna a közéletben, de saját profil nélküli, másodhegedűsi szerepbe kényszerülne, amivel minden esélyét elvesztené az országos visszatérésre, és négy év múlva már bottal üthetnénk a nyomát.

/Pendulum/

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

További cikkek a témában: Komárom, az utolsó végvár?


Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!