Amikor augusztus 30-i posztomban először írtam az önkormányzati választások tétjéről Komáromban, még nem sejtettem, hogy alig száz nappal később a helyszínen, a remek konyhával rendelkező Hubert panzióban az MKP komáromi kampányának koordinátoraként fogom Stubendek László és csapatával várni a végkifejletet. Az eredmény azóta ismert: Komárom lakosai meggyőző fölénnyel a változás mellett döntöttek. Bastrnák Tibor polgármester (Most-Híd) megbukott, képviselőjelöltjei nyertek, az MKP helyi szervezete megerősödött. Bastrnák Tibornak köszönhetően Anton Marek személyében szlovák polgármestere lett Komáromnak,  az eddigi polgármester pedig – az MKP jelöltje Stubendek László mögött több mint 400 szavazattal – csak az utolsó helyen végzett. A 25 fős képviselő testületben 11 Most-Híd, 6 MKP-s és 8 független képviselő foglalhat helyet.

Az eredmények tanulsága

Szlovák polgármester ellenére a választási eredmények azt mutatják, hogy Komárom még mindíg magyar város, ahol közel kétharmados magyar győzelem is lehetséges volt, ha Bastrnák Tibor hallgat a véleményformáló helyi civilek (jedik) felszólítására, és visszalép a további küzdelmektől. Komárom és a helyi magyarság életében hétfőtől így új időszámítás kezdődik, a Most-Híd pedig elveszítette legerősebb bástyáját. Azt a várost, ahol létrejött.

A komáromi választások tanulsága a képviselőtestület összetételétől függetlenül egyértelmű: megvan a recept, csapat és tapasztalat, mely az MKP országos újjászervezésének záloga lehet a jövőben, ha Berényi József pártelnök a nehezebb, de egyetlen helyes utat választja. Azaz, a relative sikeres,  kifelé jól kommunikálható önkormányzati eredmények ellenére szembenéz a valósággal, nem  dől hátra a karosszékben, hanem  élve a kínálkozó lehetőséggel azonnal elkezdi a felkészülést, építkezést, struktúra kiépítést a következő parlamenti választásokra. Mégpedig a komáromi minta alapján.

Mert ami az elmúlt hónapokban Komáromban zajlott, az szlovákiai magyar mércével nézve minden volt, csak nem egy egy szokványos kampány. Intenzitás, bevetett kampány-módszerek tekintetében nemigen láthatott még ehhez foghatót a honi magyarság eddig sehol az országban. Afféle visszavágója volt a parlamenti választásoknak, melyen újra megmérkőzött a Most-Híd és az MKP. Ezért volt különösen fontos, hogy a komáromi MKP a küzdelemből morális győztesként, megerősödve, igazi csapattá kovácsolódva került ki,  miközben megfizethetetlen tapasztalatokra tett szert. Erre van Berényi Józsefnek is égetően szüksége, ha legközelebb az országos politika szintjén is le akarja győzni a Hidat.

 hirdetes_400x285  

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy azzal, hogy a komáromi MKP Andruskó Imréék "áldásos tevékenysége" ellenére egyenrangú partnere tudott lenni a Most-Hídnak, a médiafigyelem álta sok városban, faluban tudta stabilizálni, megnyugtatni a helyenként elbizonytalanódó MKP-s struktúrákat. Ami hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzati választásokon a két párt csatáját az MKP nyerte. Ha ugyanis Komárom már a kampány alatt bedől, megállíthatatlan dominó effektust indított volna el szerte az országban.

Stubendek – Bastrnák, MKP – Most-Híd

Stubendek Lászlót 2,5 hónap alatt az MKP megtépázott imidzsének köszönhetően nem nulla, hanem mínusz 10 %-ról sikerült a második helyet jelentő 31,3 %-ra feltornázni. Miközben a Most-Híd csúcspolitikusát, parlamenti képvielőjét, nyolc éve polgármester Bastrnák Tibort utasította maga mögé saját fellegvárában. Úgy, hogy Bugár Béláék  láthatóan beleadtak apait anyait, bevetve Iveta Radičovát és Ivan Miklošt is. Az Új Szó-n keresztül is folyamatosan azt sugallták, hogy a választás igazából csak kétesélyes (Bastrnák – Marek). Eközben a helyieknél úgy tűnt, Marekban az is szimpatikus, hogy Bastrnák szerintük nem tisztességes eszközökkel győzte le őt, tehát valamiféle erkölcsi jóvátétel íze is volt a Marek iránt tanúsított rokonszenvnek. Bastrnák  így azzal, hogy nem lépett vissza, Stubendek Lászlót pedig arrogánsan figyelembe sem vette, önmaga vált a szlovák jelölt legnagyobb segítőjévé. Ezért volt szinte esélytelen arra, hogy nyerjen.

Stubendekéknek november közepére mégis sikerült átvenniük a kampány tematizálását. El kell mondani azt is, hogy a képviselőjelöltek eredményei terén már árnyaltabb a kép, melynek kiértékelése külön elemzést igényel.  Ami  érdekes, hogy a képviselőjelöltekre leadott szavazatok terén (bár a városi testületben az arány 11:6 a Most-Híd javára) az MKP képviselőjelöltjei a Most-Híd jelöltjeihez képest közel 10 %-al több szavazatot szereztek. Egy kis szerencsével tehát könnyen más eredmény is születhetett. volna. Sok vagy kevés a hat mandátum? Nézőpont kérdése. Tény, hogy az eredményt a helyi MKP önmaga érte el, és nem biztos, hogy a Bastrnák-Andruskó-Keszegh, stb. által sulykolt közös lista MKP szempontból "tisztább" eredményt hozott volna. Belülről látva a dolgokat ami különösen fájó, hogy olyan értékes emberek maradtak ki a képviselő testületből, akik bizony hasznára lettek volna a városnak…

Összegzés

A szombati önkormányzati választások rengetek tanulsággal szolgált mindannyiunk számára. Kiderült ki melyik oldalon játszik, kiben milyen potenciál rejlik, kire milyen mértékben lehet számítani, tisztázódtak az emberi karakterek.  A legnagyobb hiba mégis az lenne, ha az MKP országos vezetése elhinné, hogy a dunaszerdahelyi, somorjai, nagymegyeri, komáromi, tornaljai, szepsi, stb. eredmény  immár a nemrégi országos tisztújítás eredménye, és igazából minden a legnagyobb rendben van. Mert nagyon nem így van! A hétvégi választásokkal nem lezárult, csak elkezdődött egy hosszú folyamat. Az MKP újradefiniálásának, struktúraépítésének, megújulásának folyamata. Ennek egyik kulcsa pedig Komáromban van, arra várva, hogy a megszerzett know how-t Berényi József országos szinten is hasznosítsa…

Király Zsolt

A szerző az MKP komáromi kampányát koordinálta.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!