politika

Az autonómiától az „együttműködésig”: szélsőségek és kompromisszumok

  • |
  • 2011. Már. 24. 00:01
  • |
  • 12
  • |
  • 0

Említettem már, hogy én a szlovákiai magyar társadalmat lényeges kérdésekben meglepően egységesnek látom. Vagy lehet, hogy csak szeretném látni? A nyilatkozatok szintjén ez az egység ugyanis nem mutatkozik meg, sőt. Vannak ún. radikálisaink, akik csak „elvszerű” megoldásokra hajlandóak, és vannak ún. mérsékeltjeink, akik a szlovákokkal való együttműködésben látják a megoldást (és itt most azért nem írok „spoluprácá”-t, mert ezt a csoportot nem feltétlenül azonosítom a HÍD-dal). Tényleges ellentétről van szó, összebékíthetetlen a két csoport? És akkor hova álljon az átlagszlovmagyar, aki egyszerűen csak sikeresebb kisebbségi érdekérvényesítési politikát szeretne? Kinek van itt igaza?

A radikálisok

Kezdjük a „szélsőségesekkel”. Őket arról ismerjük fel, hogy mindenfajta együttműködést és kompromisszumot elutasítanak, ami nem fér be az „autonómia” feliratú dobozba. Csak az ezt elfogadókat tartják „hiteles”, „igazi” magyaroknak a sok „megalkuvó” között. Őket viszont, bár elvben sokan egyetértenek velük, vállalhatatlannak érzi a szlovmagyarok nagy része, merthogy a nézeteik átvétele politikai öngyilkossággal lenne egyenlő.

Az én problémám ezzel nem a kérdés politikai megítélése. A radikális csoportoknak minden társadalmi mozgalomban megvan a szerepük, mégpedig nem az, hogy a politika első vonalában állva napi kompromisszumokkal foglalkozzanak. Sokkal inkább az, hogy ideológiai alapon fogalmaznak meg politikai célokat, amik ha a mozgalom (gy. k.: szlovákiai magyarok) tagjainál elfogadásra találnak (elvi, és nem népszerűségi alapon), a többség (a mérsékeltek) céljai közé is beépülnek, hogy ott elfogadható és eladható formában fogalmazzák meg őket. És szerintem pont ez az, amit nem tesznek.

Az „autonómia” ugyanis önmagában nem cél, hanem egy tartalom nélküli címszó, nem több. A fontos pedig pont a tartalma lenne. Nem az érdekel, hogy valaki autonómiát szeretne-e vagy sem, hanem hogy ez alatt mit ért. Nagyon nem mindegy. Lehet ugyanis hivatkozni Dél-Tirolra és Katalóniára, Svájrcra és Finnországra (én is szoktam) azzal, hogy ott „pont ez” van, de az érdekes kérdés nem ez, hanem az, hogy ott ez pontosan mit is jelent.

Mit is értünk autonómia alatt

Hogy egy kicsit jobban megvilágítsam ezt a kicsit homályos fogalmazást: ugye érthető, hogy ha a 14 dél-szlovákiai járást holnap a kormány „Felvidéki Magyar Autonóm Régiónak” nyilvánítaná, és ez mellett semmi más nem változna, akkor ugyanott lennénk, ahol most vagyunk. Ezt az „autonómiát” fel kellene tölteni tartalommal. Más területi beosztáson kellene nyugodnia, ahol más nyelvhasználati szabályozásnak kellene érvényesülnie, saját jogkörökkel, szervekkel és pénzforrásokkal kellene rendelkeznie, stb. Ígérem, hogy erről a kérdésről a közeljövőben egy külön postot írok, most viszont elégedjünk meg annyival, hogy ezek a részletkérdések az igazán lényeges kérdések, nem az állat neve. És ezeket teljesen máshogy oldják meg Dél-Tirolban, mint mondjuk Finnországban.

Engem pont ez a „hogyan” érdekel. Én azt szeretném, ha (csak hogy a lassan szállóigévé váló példánál maradjunk) Párkány állomást magyarul is bemondaná a kalauz, és ebből a szempontból a fontos kérdés az, hogy ilyen nyelvhasználati kérdésekben ki dönt, és hogyan (mit mond maga a törvény). Ezeknek a dolgoknak kell megváltoznia. Az, hogy a területi egység, ahova Párkány tartozik, a nevében viseli-e az „autonóm” címszót, teljességgel irreleváns. Ha meg tudjuk fogalmazni, hogy pontosan milyen jogköröket, döntési és végrehajtási mechanizmusokat és szerveket szeretnénk gazdasági, oktatási, nyelvhasználati, kulturális és egyéb önrendelkezésünk megvalósításához, akkor már meg is találtuk azt, amit keresünk. Az „autonómia” mint címszó ismételgetése azonban önmagában nem visz ehhez közelebb, mert nem ad választ ezekre a kérdésekre.

A „megalkuvók”

Nézzük most a másik csoportot, az ún. mérsékelteket, akik ugye az előrelépést abban látják, ha együttműködnek a többségi nemzet tagjaival, és őket meggyőzve próbálják meg elérni politikai céljaikat. Ez nagyon ésszerű hozzáállás, hiszen hosszú távon tényleg csak úgy lehet eredményeket elérni, ha ehhez a szlovák pártok támogatását megnyerjük. A lényeges dolgokról ugyanis a jelen keretek között a szlovák parlament dönt, ott pedig a magyar képviselők nincsenek többségben. Akkor hát miért tartják őket egyesek elvtelen nemzetárulóknak? Az együttműködés ugye teljesen nyilvánvalóan kompromisszumokkal jár, ami azt jelenti, hogy az eredeti céljaink egy részét fel kell adnunk. Ezzel minden politikai pártnak számolnia kell, a politikában csak az nem köt kompromisszumot, aki semmit sem akar elérni. Mesélhetne erről minden eddigi szlovmagy parlamenti párt képviselője. Azonban nagyon nem mindegy, hogy miben, miért, és hogyan kötünk kompromisszumot.

A kompromisszumok művészete

Miben ne kössünk tehát kompromisszumot? Önmagában nézve minden kérdés fontos, de azért egy jó szlovmagy politikusnak fel kell tudnia mérni, melyek azok, amik a szlovmagy társadalom hosszú távú fejlődése szempontjából lényegesek, és melyek azok, amik nem. Jó példa erre a jelenlegi 12-megyés közigazgatási beosztás. Ezt a békát nem kellett volna lenyelni 2001-ben, a kormányból való kilépést bármikor megérné szerintem. De hogy aktuálisabb ügyeket nézzünk: az államnyelvtörvény például kompromisszumos kérdés szerintem is; a kisebbségi nyelvhasználati törvény pedig nem. Ha ezt a kérdést a parlament nem rendezi megfelelően, kompromisszumnak nincs helye, hiszen a magyar parlamenti képviselet értelmét kérdőjelezi meg. Az asszimilációhoz asszisztálni ugyan lehet, de minek?

Nem mindegy ugyanakkor, hogy miért kerül sor egy bizonyos tartalmú megállapodás megkötésére. A célkitűzéseknek néha vannak objektív politikai korlátai, néha azonban a kidolgozatlan, szakmailag nem kellően indokolt javaslatok, és kommunikációs hibák vezetnek oda, hogy nem tudjuk az álláspontunkat a másik féllel elfogadtatni. Természetesen a hozzám hasonló kibicek mindig gondolhatják, hogy jobb eredményt is el lehetett volna érni ha „más” (én/a szomszéd/Miklós/Martin Luther King/Orbán Viktor) lett volna „ott”, de a felkészületlenség, koncepciótlanság kirívó esetei ettől függetlenül jól kivehetőek. Ezek nem kompromisszumok, ezek politikai baklövések.

Számomra talán a harmadik kérdés a legfontosabb. Hogyan ne kössünk tehát kompromisszumot? A legnagyobb hiba szerintem a kompromisszumot győzelemnek beállítani. Vannak helyzetek, mikor a politikai konstelláció sajnos nem megfelelő az előrelépésre, még a legtökéletesebb szakmai felkészültség mellett sem. Egy ilyen helyzetben született kompromisszumot sikernek, előrelépésnek nevezni pedig nagy politikai rövidlátóságra vall. Minden nagykorú cselekvőképes szlovmagy választópolgár látja és képes elfogadni, hogy ha valami nem megy, az nem megy. Ha azonban azt látja, hogy nem megy, és mégis azt mondják neki, hogy ez így nagyon jó, hát azt aztán nehéz elfogadni, ne is akarjuk. Lehet persze nyomatni a propagandát, de a mai fránya pluralizált blogos világban azért csak megtudja az érdeklődő olvasó, hogy mi is az ábra. Ezért ilyen nehéz helyzetben szerintem egy hozzáállás elfogadható: beismerni a vereséget, és tudatni a politikai partnerekkel és a választókkal, hogy a téma nincs lezárva, csak fegyverszünet következik, a következő kormányalakításnál visszatérünk a kérdéshez.

Hova álljunk?

Akkor hát kinek van itt igaza, kivel érdemes egyetérteni? Szerintem a fenti szempontok figyelembevételével mindenkivel. Amíg valaki nem tesz többet, míg folyton nem megfelelő időben és helyen „autonómiát” követel a fentebb említett tartalmi kérdések teljes mellőzésével, az nem radikális, hanem nevetséges. Ugyanakkor az autonómia fent említett tartalmát nem hiszem, hogy egy magát mérsékeltnek tartó átlagszlovmagyarnak el kellene utasítania, vagy egyáltalán jóhiszeműen elutasíthatná. Ki-ki vérmérséklete, politikai lehetőségei és felelőssége függvényében hívja ezt autonómiának vagy másnak, de azt hiszem, abban nem lehet vita, hogy a gazdasági, oktatási, kulturális, stb. kérdéseiben a szlovmagy közösségnek magának kell döntenie. Ez nem radikális, hanem egyszerűen pragmatikus álláspont. Ugyanez pepitában: nem hiszem, hogy bárki azt gondolná, egy ilyen elképzelés megvalósítása párbeszéd és kompromisszumok nélkül lehetséges. Amíg nem tévesztjük a célt szem elől, és nem akarjuk erről a választóinkat sem megtéveszteni, a kompromisszumok szükségesek és vállalhatóak. Ettől nem lesz senkiből „megalkuvó”, csak pragmatikus.

Na ilyen pragmatikus emberekből szeretnék én minél többet látni a parlamentben.

 

Fiala János

A szerző a Harvard Law School doktorandusz hallgatója, és a Fórum Intézet jogi munkacsoportjának tagja.

Ha tetszett az írás, csatlakozz  a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

nyomkereso
2011. Már. 24. 01:51

János, a minél több helyett én kezdetben megelégednék egyetlen egy ilyen pragmatikus emberrel is. Imerünk ilyeneket? Elő a nevekkel.

Tartok tőle, hogy korábban sokkal jobb helyzetben voltunk, hogy meglépjük azokat a lépéseket, amik számunkra hosszútávon szükségesek. Emlékszem, 2001-ben kezdő parlamenti képviselői titkárként pár hónapja ismerkedtem csak a várdombbal, amikor a 12 megyés felosztásnál beadta a szlovmagy politika a derekát. Azóta sem sikerült felegyenesednünk.

Amit most látunk, az már csak a "kompromisszumok győzelemként való beállítása". És ha már itt tartunk, a márciusi parlamenti ülés kapcsán adja magát a kérdés: a kisebbségi nyelvhasználati törvény vagy az állampolgársági törvlny szerinted milyen formájukban nem válnak majd azzá?

Bósza János
2011. Már. 24. 08:12

Tisztelt cikkíró! Mikor elolvastam az írását először elöntötte a fejemet a vér, majd rájöttem, nincs miért aggódni hisz Felvidéken vagyok, bocsánat Szlovákiában vagyunk. Ugyebár ismeri azt a mondást nemakarásnak nyögdécselés a vége. Hát ez az írása még nyögdécselésnek sem mondható, ezért miután másodszor is elolvastam megnyugodtam. Egy idézettel kezdeném a saját honlapomról, ahol 2007 óta megtalálható egy autonómia tervezet, amire a megélhetési politikusaink és az őket kiszolgáló média azt írta, hogy hülyeség. Ugyebár az már lényegtelen, hogy két magyar származású professzor úgy értékelte, hogy nagyon jó megoldás a Kárpát medencei magyarság számára és megvalósítható tervezet, javaslat. Na itt el is vágom a zsinórt, mert már látom , hogy ha így folytatom megint magamutogatással fognak vádolni, bár meggyőződésem, akik eddig támadták a tervezetemet el sem olvasták azt, vagy ha igen, tartalmilag nem tudtak belekötni, ahogyan a mai napig nem is kötött bele senki sem. Még Belousovová legjobb jogászai (saját maga mondta) nem találtak rajta fogást, csak egy elgépelésbe kötött bele 2008 januárjában. Jogköröket említ ez mind 2007 óta benne van a tervezetben, de ugyebár ez nem lényeges, az a fontos, hogy tárgyilagos viták helyett inkább minél jobban pufogtassuk a jobbnál jobb, nagyobb valótlanságot, majd csak mindenki elhiszi. Azt írja aki autonómiát követel az nevetséges. Tudja, ha pl. ezt a kijelentését Székelyföldön tette volna meg, bizony kaszával kergetnék egészen hazáig. Kérdezem én miért az a nevetséges, aki egy jogos követeléssel áll elő és miért nem az aki 21 éve semmit sem csinál, hanem csak élősködik rajtunk. Ja, hogy az nem nevetséges csak gyáva és megalkuvó, igen így van. Napjaikat a húsosfazék körüli üldögéléssel töltik ki, talán maga is közéjük tartozik, mert akkor máris értem az írásának a lényegét, ami az kuss nekünk, mert ha merjük követelni azt, ami nekünk jár, akkor csak rosszabb lehet. Kinek? Igen a népnek rosszabb, már 21 éve, de vajon a rikácsoló, sírdogáló megélhetési politikusainknak is rosszabb lett. Persze nem, mert ők szépen megélnek a hazudozásikból, a nemakarásukból, vagyis rajtunk. Kedves barátom, ugyebár ismeri azt a mondás: Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Tehát a jogokat, néha még az alkotmány találhatókat is kérni, békésen követelni kell. Az alkotmány nem tiltja az autonómiát, tehát lehet kérni. És, hogy választ is adjak arra megjegyzésére, hogy az autonómia tartalom nélkül nem megoldás. Hát ebben igaza van, mert maga az autonómia csupán egy közeg, ahol a ledelegált jogokat érvényesíteni lehet, mint egy ház, a mi házunk, amit be kell bútorozni, megtölteni tartalommal. Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény. Hogyan-okra kíváncsi olvassa el a CA tervezetet, de megkímélhetne, ne azt írja majd, hogy hülyeség ezt már megtették maga előtt más kushadó politikusok, hanem konkrét tényekkel cáfolja, véleményezze, majd segítsen tökélesíteni azt, mert autonómia nélkül nincs megmaradásunk Felvidéken. Szabad akarat - slobodná vôľa - liberum arbitrium a megoldás. A cselekvéseink akkor kapnak értelmet, ha a gondolatainkat elcsendesítve a tapasztalás állapotába kerülünk, így megismerve az igazságot.

beeble
2011. Már. 24. 09:21

Ami az autonómiát illeti, éppen itt az ideje, hogy az MKP végre elkezdjen vele foglalkozni, és úgymond, tartalommal töltse fel. Most a parlamenten kívül vannak, most nem kell félteni a moslékosvályút, bársonyszéket. Ha ezt most nem teszik meg, akkor kérdem én, mikor? A Most-Híd "spolupráca"-maszlagjának egyre nyilvánvalóbb bukására adott konstruktív válaszként is figyelmreméltó lenne egy jól összeszedett autonómiatervezet a részükről. A fogadtatást illetőleg már nem vagyok ennyire optimista, a felvidéki magyarságba húsz év alatt hihetetlen módon beleivódott a konfrontáció- és konfliktusok bármi áron való elkerülése, a kényelem, és valljuk be, rettenetesen gyávává váltunk. Az autonómia, vagy nevezzük akár bárhogy, felvetése pedig nyilvánvalóan konfliktusokkal és konfrontációval fog járni, és nemcsak a szlovákok részéről lesznek támadások, hanem nyilván a Most-Híd és annak udvari médiája részéről is.

    j.clayton
    2011. Már. 24. 09:38

    Szerintem pont arról szól a cikk, hogy az autonómia felvetése konkrét tartalom nélkül tényleg ilyen szélsőséges reakciókat eredményezhet - ami igaz is, hiszen így mindenki azt lát bele, amit csak akar. Egy normális, kidolgozott koncepcióra szükség lenne, de ennek a konkrétumok nélküli lebegtetése tökéletesen kiszolgálja a rövidtávú politikai érdekeket.

      Bósza János
      2011. Már. 24. 10:09

      Felvidéki autonómiatervezet 2007 óta http://commorakozigaz.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=felvideki_autonomiatervezet_2007_ota_nXHX Clayton: konkrétumok nélküli lebegtetése Hát a CA tervezete elég konkrétum, igaz nem tökéletes, ezért kéne közösen eladható formába önteni. Na de a mellébeszélés ehhez már kevés nem gondolod, mindig ugyanaz a zene, kell valami, aki felkínálja az nem jó mert ugyebár hülye paraszt. Mi lenne. ha végre az acsarkodás helyett leszállnátok a földre. Csak egy kérdés mi nem jó benne, csak ne azzal gyere, hogy hiteltelen és szönöszös ügynök csinálta azért rossz. Olvastad egyáltalán. Miért gondolod azt csak Duray tud tervezetet csinálni. Ha már itt vagyunk, hogy a fenébe lehetséges, hogy 21 éve Duray egyetlen egy tervezetet nem volt képes letenni az asztalra.

parkanyer
2011. Már. 24. 12:26

Az autonómia koncepció nélküli üres puffogtatása mellett legalább ennyire vaktöltény a „spolupráca”mantra is. Itt sem sorakoznak világos mikéntek és hogyanok, nincs megszabva, hogy mi az a „szlovmagyar minimum” amiből hosszabbtávon az együttműködök el akarnak érni (illetve amiből nem engedhetnek). Valamint állandóan fel-felmerülnek olyan hálátlan ügyek (most a kettős állampolgárság), melyekre elmegy az a csepp politikai tőke is - pl. lehetnek-e rendőrök kettős állampolgárok vagy sem?. Más: a szlovmagyar választók kritikus hozzáállását illetően kételyeim vannak –vidékeinken mély hagyománya van az „ez van, ezt köll szeretni” gondolkozásnak. Persze van egy választói réteg, aki átlát a szitán, de ez eléggé vékony. Az MKP kommunikácójáin is fog múlni, hogy mennyire jól tudja tálalni a Híd baklövéseit, illetve (ez lesz nehezebb számukra) hogy világos alternatívát kínáljanak helyettük.

Berlin
2011. Már. 27. 12:27

Némi ellentmondást látok a szerző gondolatmenetében. Először ugyanis azt írja, hogy: "Minden nagykorú cselekvőképes szlovmagy választópolgár látja és képes elfogadni, hogy ha valami nem megy, az nem megy." Nos, én nagykorú és cselekvőképes magyar ember vagyok, aki szlovák választópolgár is egyben (a "szlovmagy" kifejezéstől mindig kiborulok, mert pontosan azt sugallja, ami épp nem vagyok: identitásmixtúra), s pontosan úgy látom, ahogy a jelek szerint Fiala János is, ez a "valami" egyszerűen nem megy! Az okok nyilvánvalóak, nincs mit vitatni. Utóbb viszont Fiala már ezt fejtegeti: "nem hiszem, hogy bárki azt gondolná, egy ilyen elképzelés megvalósítása párbeszéd és kompromisszumok nélkül lehetséges", amiből indirekt módon adódik, hogy szerzőnk a magyar szempontból stratégiai fontosságú lépések szlovák társadalom általi elfogadtatását - párbeszéddel ugyan és kompromisszumok árán - elképzelhetőnek véli. Ha egyszer világosan látjuk, hogy nem megy, ugyan kikkel óhajtunk párbeszédet folytatni? A szlovák társadalomnak ugyan melyik szegmense győzhető meg a magyar nemzeti közösség önálló döntéshozatalának pozitívumairól? Egy magyar autonómiatervezet, legyen bár szakmai szempontból kifogástalan, melyik szlovák párt választóinak szimpátiájára számíthat? Elképzelhető-e egyáltalán olyan "kommunikációs hibáktól mentes, kidolgozott, szakmailag kellően indokolt javaslat", amely átpasszírozható egy elsöprő többségében hungarofób társadalom szűrőjén? A legelső szükséges lépés, amit meg kell tegyünk, hogy befejezzük az önáltatást.

    jfiala
    2011. Már. 29. 19:24

    Kedves Berlin, nagyon örülök hogy ilyen figyelmesen olvastad a cikket. Az általad észrevett logikai ellentmondás csak látszólagos, ráadásul tervezett, mert van egy megoldása, mégpedig az, hogy amit nekünk "nem megy"-nek akarnak eladni, az valójában menne, ha rendesen csinálnák. És mivel ez a "rendesen" nagyon relatív fogalom, elárulom, hogy egy elkövetkező post-nak akartam ezzel megágyazni, ami pont azt a kérdést fogja körüljárni egy konkrét példa kapcsán, hogy tényleg nem megy-e a dolog, vagy csak ezt akarják nekünk bemesélni (ez a post május-június környékén várható csak). Szerintem nem olyan nyilvánvalóak az okok, és igenis meg kell vitatni őket. Úgy, ahogy eddig csinálták, tényleg nem ment, úgyhogy a kérdés az, hogyan lehetne úgy csinálni, hogy menjen. Ennek része a politikai partnerek meggyőzése is. Ennek módjáról részletesebben majd az elkövetkező postokban írok.

SCIPIO
2011. Már. 27. 21:24

Beeble.......gyávák lettünk?Annyi elvesztett csata után,vezérek és háttér nélkül mit vársz?Ki mutatna példát ezer sebből vérző jobb sorsa méltó népünknek?

Görföl Vilmos
2011. Már. 28. 13:37

Tisztelt Fiala úr! Sok mindenben egyetértünk!A mkp-s és hidas politikusok egyáltalán nem képviselik a felvidéki magyarságot, csak a megélhetésükkel foglalkoznak, ezért is, mint civilek, alapítottuk meg a Magyar Charta´11 Mozgalmat, amely leírja és megfogalmazza a felvidéki magyarok követeléseit. Először is szeretnénk mindezt a felvidéki magyarsággal megismertetni és ha szükséges akkor minden fórumon ezeket a gondolatokat képviselni.

    SCIPIO
    2011. Már. 29. 11:37

    Fiala úrnak is megvan a maga igaza meg az ezer más igazság is jelen van társadalmunkban.A Felvidéki autonómia megvalósitása...ilyenkor nem tudom,hogy sirjak-e vagy nevessek.Annyira lerongyolódott helyzetben vagyunk,hogy egyáltalán ha egy AVAR körgyürüt meg tudnánk épiteni már az komoly teljesitménynek számitana....aztán ne adj Isten,hogy az AUTONÓMIA fogalma alatt ujra azok az erők kreáljanak valamit akik elmutyizták az egész rendszerváltást!!!!!Van itt más potenciál?.....vagy csupasz fenékkel neki kezdünk? Kész PANAMA az egész a hideg is kiráz a gondolattól.Várat kemény sziklára szoknak épiteni nem sárdombra.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket

Megosztás