Dömötör
  • HUF: 365.10
  • USD: 1.19
  • 9 °C
  • 19 °C
politika

A császár új ruhája, avagy a civilek és a politika

  • |
  • 2011. Júl. 17. 19:25
  • |
  • 7
  • |
  • 0

A kommunista diktatúra és a demokrácia közötti egyik lényeges különbség, hogy míg az előző elnyomja a civil kezdeményezéseket és szervezeteket, az utóbbi működtetésében nagyon fontos szerepet tölt be a civil társadalom. De pontosan mi is ez a szerep? Az utóbbi húsz évben számos területen megszoktuk a civil szervezetek jelenlétét, mára senki nem csodálkozik azon, ha virágokat ültetnek és indiántábort szerveznek, templomot tataroznak vagy a marihuána legalizálásáért tüntetnek. Na de van-e szerepük a politikai rendszer működtetésében, a törvényalkotási és végrehajtási folyamatokban, a közpolitikák kidolgozásában? Elvégre ez azért mégiscsak komoly szakértelmet igénylő feladat, amihez nem kellene csak úgy bárkit hozzáengedni. Sokak szerint ez talán mégis csak az állam dolga. Szerintem nem.

Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el egy személyes történetet. 2005-ben, emberi jogi szakdiplomával és némi tapasztalattal a zsebemben, először volt lehetőségem arra, hogy civil szakértőként egy Közép-európai állam igazságügyi minisztériumának felkérésére részt vehessek egy törvényalkotási folyamat „társadalmi egyezetésén”. Egy kis szorongással indultam az első munkacsoporti ülésre, hiszen most találkozhattam először a kormány nehézsúlyú szakértőivel. Azelőtt is részt vettem már egyeztetéseken, de ezek mindig írásban zajlottak, és jobb esetben egy hivatalos elutasító válaszból álltak, amiből soha nem derült ki, hogy mi alapján nem tudja elfogadni a minisztérium az érvelésünket. Nem tudtuk, kik állnak az elutasítás mögött, kik azok, akik a hivatalos álláspontot megszabják. Ezért voltam nagyon kíváncsi a találkozóra, és annál nagyobb volt a megdöbbenésem. Kiderült ugyanis, hogy a minisztériumnak nincs olyan „szakértője”, aki bármennyire is konyítana a témához. Olyan sincs, akinek bármilyen gyakorlati tapasztalata lett volna a kérdésben, és olyan sem, aki tudott volna róla, hogy az adott kérdést hogyan szabályozzák mondjuk Svédországban vagy Svájcban, vagy akár a szomszéd államokban, és hogy mit mondanak róla az erre vonatkozó nemzetközi előírások. Ezek vizsgálata egyszerűen idáig sosem volt a törvény-előkészítési folyamat része, ezt ismerni nem volt követelmény.

Aztán megértettem, hogy hogyan is néz ki a jogszabályok szakértői előkészítése. A minisztérium népes stábjából néhány tucat azoknak az embereknek a száma, akiket tényleges jogalkotási munkába be lehet vonni. Rájuk hárul 200-250 teljesen különböző terület szakmai felügyelete, a gazdasági törvényektől az anti-diszkriminációs szabályozásig, az öröklési jogtól a gyülekezési szabadságig, a családon belüli erőszaktól a fogyasztóvédelemig. Könnyen belátható, hogy még ha minden alkalmazott egy terület legnagyobb szintű szakértője lenne is, a kérdések 90%-hoz akkor sem nagyon értene senki. Sajnos a helyzet azonban még rosszabb, mivel aki tényleg jól ért valamihez, az nem jön el a közigazgatásba dolgozni. Nagy tisztelet a kivételnek. És aki mégis jó valamiben, nem biztos, hogy közel engedik a saját területéhez. Van kiváló gazdasági jogi szakember, akire a bírói reformok kérdését bízták, miközben a bírói függetlenségből disszertációt író kollégája a gyermekjogok érvényesüléséért felelős, ugyanannál a minisztériumnál. Mindez megtetézve azzal, hogy az általános emberhiány miatt több feladat jut egy hivatalnokra, mint amivel az adott idő alatt érdemben jó színvonalon foglalkozni tudna.

Ha viszont így van, kérdeztem, miért tesznek úgy, mintha ők találták volna fel a spanyolviaszt? Azért, mert az emberek ezt várják el tőlünk, hangzott a válasz. A kommunizmusban megszokták, hogy a kormány mindent tud, és ezt kétségbe vonni nem ajánlatos. És ez a tévhit túlélte a rendszerváltást. Ezért nincs politikus, aki kijelentené, hogy ehhez vagy ahhoz a kérdéshez bizony nem értünk, nincs rá szakemberünk, külső segítséget kérünk. Ezt a gyengeség jelének tartanák a politikusok és a választók is, úgyhogy a színjáték mindenkinek megfelel.

Azóta több posztkommunista államban vettem részt jogalkotási munkában, és mindenütt hasonló helyzettel találkoztam. Az ismeretek teljes hiányát a minisztériumok általában arroganciával és a szakmai fórumok kerülésével próbálják leplezni, hogy ne kelljen személyesen konfrontálódniuk. Ha erre mégis sor kerül, mindenki számára kiderül: aki már dolgozott két hónapot az adott területen, aki már letöltötte az internetről egy másik állam törvényét, az már jó eséllyel tud a minisztériumi küldötteknek újat mondani. Többek között ezért tartunk ott húsz év óta, ahol tartunk. Hiába tudjuk, hogy például a finnországi oktatási rendszer a legjobb a világon, ha egyszerűen nincs köztisztviselő, aki megnézte volna, hogy ez mitől is van így, és mit lehetne ebből átvenni. Hiába marasztalnak el minket sorra a különböző nemzetközi emberi jogi egyezmények megsértése miatt, ha nincs, aki tudná, mi következik ebből és mit kellene tenni az elkerüléséért. A császár meztelen, csak még nem tudatosítottuk ezt.

A kiút ugyanakkor nem a minisztériumok szakemberekkel való feltöltésében van, ez ugyanis lehetetlen a fent említett objektív korlátok miatt. Fokozatok persze vannak, de 25 ember soha nem lesz 250 különálló terület szakértője. A megoldás a külső szakértők bevonása lenne, akár megbízott szakértőként, akár a „társadalmi egyeztetés” komolyan vételével. Erre már vannak jó példák, sőt mi több, kis hazánkból is tudnék ilyet mondani, de azért főszabályként a kormány részéről ez még mindig az a kolonc, amitől lehetőleg szabadulni kell, hiszen itt jön elő a sok „kritika”, amivel nem tudnak mit kezdeni.

Ez pont az, ami megkülönböztet minket Nyugat-Európától. Ott is vettem már részt törvényalkotási folyamatban, és a minisztériumi alkalmazottak ott sem értettek jobban a kérdéshez, mint itt. Viszont nem is próbáltak úgy tenni. Abszolút természetesnek vették, hogy egy társadalmi vagy szakmai szervezet, ami egy szűk területtel foglalkozik, jobban ért hozzá, mint ők. Ezért inkább rájuk kell bízni a törvényjavaslat kidolgozását, és a kormány már csak korrigálja azt, az egyezetés során felmerülő különböző politikai szempontok alapján. Ez sem mindig végződik jól, de a javaslatok szakmai minősége eleve sokkal jobb, mintha csak a minisztérium saját anyagából indulna ki.

Természetesen nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy a kormányoknak csupa felkészületlen ember dolgozik. Találkoztam nagyon felkészült és lelkiismeretes hivatalnokokkal is, akiket emberileg és szakmailag nagyra becsülök. Bárcsak több lenne belőlük. Az eloszlás nem is egységes. Vannak területek, amik nagyobb hangsúlyt kapnak perszonális téren is. Például az adópolitikához a kormány emberei is értenek, legalábbis nagyon remélem. Ettől még azonban a fentebb állítottak általánosságban megállják a helyüket. Sokszor olyan emberek készítik elő a törvényeinket, akik nem értenek az adott területhez, és ez a parlamenti szakasz során csak rosszabb lesz.

Nálunk is vannak már ugyanakkor olyan civil és más szakmai szervezetek, amelyek magas színvonalú érdekképviseleti munkát végeznek, és komoly szakembergárdájuk van. Nyilván nem fednek le minden területet, de ha több lehetőségük nyílna érdemi módon beleszólni a törvényalkotás folyamatába, a jó tapasztalatok alapján nőne a számuk. Egyelőre ugyanis a szakmai javaslatok kidolgozása olyan hobbi, amit többnyire csak az idővel és pénzzel jól ellátott nagyok vagy a fanatikusok engedhetnek meg maguknak, a legtöbb szervezet számra öngyilkossággal felérő az az időpocsékolás, amit egy olyan kormányzattal való „párbeszéd” jelent, amely nem hallgatja meg őket.

Mi ebből a tanulság? Az, hogy az itteni politikai mocsárból hosszú távon az a párt és politikai irányzat lesz képes kiemelkedni, amelyik a fentiekkel összhangban képes lesz működő együttműködést kialakítani a civil szervezetekkel. Ez alatt nem azt értem, hogy átcsábítják a tehetségesnek tartott embereket magukhoz. A civilek ereje ugyanis épp abban áll, hogy a szakértők széles körét tudják bevonni munkájukba. Azokat is, akik esetleg csak ezzel az egy kérdéssel foglalkoznak, azokat is, akik nem akarnak politikai szerepet vállalni, azokat is, akik akár vállalnának is, csak nem éppen az adott pártban, és azokat is, akik állásukat nem akarják egy minisztériumira cserélni. A civilek attól civilek, hogy párt-semlegesek, ugyanúgy kritizálnak mindenkit (sokszor egymást is), aki a szakmai véleményükkel nem ért egyet, és ritkán osztogatnak dicséreteket, bár ez is előfordul. Ettől nem megijedni kell, nem harcolni ellene és ellehetetleníti, hanem esetleg megnézni, használható-e a párt és a minisztérium céljaira az, amit kidolgoztak. És nyílt párbeszédet folytatni velük arról, hogy mire lenne szüksége az országnak, és ehhez ki hogyan tudna hozzájárulni a maga módján. Az MKP-HÍD-Kerekasztal háromszögről szóló folytatást már mindenkinek saját fantáziájára bízom.

Fiala János

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Festéktüsszentő Hapci Benő
2011. Júl. 17. 22:34

Érdekes amit írsz, de kiváncsi lennék mennyi esélyt látsz a változásra, mert eddig - úgy tűnik - nagyon jól elvoltak a pártjaink szakértők nélkül is. Mit okuk lenne pont most beismerni hogy húsz évig minden alap nélkül (vagy legalábbis sokkal kevésbé effektíven mint lehetett volna) szakértettek, és civil szervezetekhez fordulni?

    Fiala János
    2011. Júl. 18. 21:56

    Hát, igazából nem tudom mennyi esély van erre. Vagy rájönnek maguktól, hogy ez nekik is előnyös lenne, vagy pedig a civilek követelnek ki maguknak nagyobb beleszólást a dolgokba. Mind a kettőnek látom némi jelét, de hogy ez elég lesz-e, nem tudom. Én rajta leszek:)

      Zoltán
      2012. okt. 14. 09:00

      Úgy gondolom a népszavazás felesleges akadályoztatását kell megszűntetni, vagyis magasabb szintű népuralmat (demokráciát) kell bevezetni, az gerjesztené a társadalmi vita kezdeményezését a hatalom részéről a közügyekben. Svájcban a kezdeményezési küszöb a választópolgárok kb. 1% -a, itt pedig majdnem 10%. Ott a népszavazás mindig érvényes, itt pedig a részvételi küszöb 50%.

j.clayton
2011. Júl. 18. 07:34

Ez a jelenség valóban kelet-nyugati felosztásban tapasztalható? Konkrétan arra gondolok, miként működik a civil szféra érdekérvényesítése például a bürokrácia fennhatóságát hirdető franciáknál... Szlovákiára nézve egyértelmű a jelenség, ezzel kapcsolatban csak egy érdekes jelenség: még a szűk körű tagsággal bíró, helyi szervezeteknek és szakértőknek abszolút híján levő SaS is úgy gondolja, hogy belső erőből, és nem súlyozottan a civil szervezetekre támaszkodva oldja meg a törvényalkotást. Ha a technokrata vállalkozók ilyen véleményen vannak, akkor nem látom a fényt az alagút végén.

    Fiala János
    2011. Júl. 18. 22:06

    Az az igazság, hogy nem tudom, hogy mi a helyzet Franciahonban. Németországgal, Finnországgal és Angliával van tapasztalatom, az USA-val meg remélem lesz. A többi országból találkozok civil aktivistákkal, de rajtuk keresztül nehéz véleményt mondani, mindenki elfogult ha nincs szilárd összehasonlítási alapja. Nem hiszem, hogy nyugaton fenékig tejföl lenne civilnek lenni, hogy behozhatatlan szintet képviselnének, de tényleg ideje lenne már nekikezdeni a felzárkózásnak, mert ami nálunk van az vicc. Én látok némi esélyt a javulásra, de hogy lesz-e belőle valami, nem tudom.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket