1998-ban pártja legnépszerűbb politikusa volt, aki a választásokon a legtöbb egyéni karikát gyűjtötte. A választások után belső nézeteltérések miatt távozott. Rá egy évre új politikai tömörülést hozott létre, majd sikeresen integrálta az egész baloldalt, hogy 2006-ban először, idén pedig 83 fős parlamenti többséggel másodszor, immár egymaga kormányozva kormányfő legyen. Mint látható, Robert Ficonak a Smerrel sikerült. De sikerülhet ugyanez Daniel Lipšicnek?

Gyengülő keresztények, gyengülő jobboldal

A Kereszténydemokraták üdvöskéje hétfőn jelentette be, hogy kilép pártjából. A legnépszerűbb kereszténydemokrata politikus azt követően döntött így, hogy felmérve a KDH-n belüli helyzetét, rájött, elnökjelöltként az idei tisztújításon nem tud labdába rúgni. Jana Žitňanskával együtt így a továbbiakban független képviselőként tevékenykednek tovább. A kereszténydemokraták ezzel elveszítették első és ötödik legnépszerűbb politikusukat. Vladimír Palkoék távozása után a KDH-t most újabb komoly veszteség érte, akikre ezután már csak a folyamatos gyengülés, lassú halál vár. Főleg, hogy Radoslav Procházka is feltételezhetően visszavonul.

De mi lesz Daniel Lipšiccel?

A szlovák jobboldal nagy átka, hogy osztódással nem szaporodik, csak gyengül. Az elmúlt húsz évben nem volt olyan projekt (talán az SDKÚ első nyolc évét leszámítva, de ők is hová jutottak?), mely a politikai térfél jobb oldalán a Smerhez hasonló sikert hozott volna. Daniel Lipšic most mégis nekiveselkedik.

 hirdetes_810x300  

lipsic_zitnanska2.jpg

Nem egy jó kezdet

Lipšic feltételezhetően maga is jobb felvezetésben reménykedett, Žitňanskán kívül ugyanis nem sikerült egyetlen ismert arcot sem maga mögé felsorakoztatnia. Először Radičová alázta meg őt teátrális módon, majd hű szövetségese, Radoslav Procházka jelentette be, hogy érvei nem elég meggyőzőek. Ugyanúgy a korábbi TV-vezér Richard Rybníček, a civil szférában elismert Zuzana Čaputová is egyelőre kéreti magát.

Álomfrakció?

Lipšic némi esélye mégis talán abban lehet, hogy a választási eredmények után a többi jobboldali pártban is sok az elégedetlen egó. Gondoljunk csak az SaS-es Daniel Krajcerra és Juraj Miškovra, vagy az SDKÚ-ban Pavol Frešo megválasztásával háttérbe vonult pozsonyi elit tagjaira. Ők különböző frakciókban mind a parlamentben ülnek. Kérdés csak az, meddig. Folyosói beszélgetések során arról suttognak, hogy többen közülük kivárnak.

Amennyiben Lipšic jó rajtot véve képes lesz széles körben elhitetni, hogy egy ilyen új pártnak van esélye, a csalódottakkal közösen egyes vélemények szerint az új párt mellé rögtön akár saját frakciót is alakíthat.

Robert Fico példája mutatja, hogy semmi sem lehetetlen. Lipšic narcisztikus jellemének pedig egy próbát mindenképp megér.

Király Zsolt

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!