Szeptember elseje államünnep. A szlovák alkotmány napja, mely idén kerek húsz éves. Miközben közjogi méltóságok Pozsonyban a jogállamiság alapjait lefektető dokumentumot ünneplik nagy csinnadratta közepette, mintegy félezren, az ország másik végében, Kassán, az Alkotmánybíróság előtt a kettős állampolgárságért tüntetnek.

Szervezetten, méltóságteljesen, provokációktól mentesen, világosan kifejezve céljukat. „Akarata ellenére senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságától” – olvasható  a felirat magyarul és szlovákul a transzparensen. Ily módon figyelmeztetve a taláros testületet arra, hogy  tűzze mielőbb napirendre és nyilvánítsa semmissé az állampolgársági törvény 2010-ben elfogadott módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a kettős állampolgárokat megfosszák szlovák állampolgárságuktól.

És bár a szlovák sajtó és politikusaink (kivéve, akik magánemberként ott voltak), mint a bűntudata miatt szemét zavartan lesütő kissrác igyekszik minimális teret szentelni a számukra kellemetlen megmozdulásnak (még barátunk, az újságírás szégyene is hallgat), annak visszhangja mégis messzire száll. Az óperencián is túlra.

Kép: Facebook (Oláh Sándor)

George E. Pataki New York állam volt kormányzója, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány és az Amerikai Magyar Koalíció, az 1,4 milliós amerikai magyar közösség számos tagjával együtt áll ki a jogaikért küzdő felvidéki magyarok mellett. „Tiltakozva a jogsértés ellen, teljes közösséget vállalva mindazokkal, akiket akaratuk ellenére állampolgárságuktól megfosztanak, megfélemlítenek, vagy megbírságolnak a szlovák hatóságok közösen.

Ezzel is jelezve, hogy Boldoghy Olivér, Gubík László, Tamás Ilonka néni és sorstársaik nincsenek egyedül. A világ igenis odafigyel a sorsukra, figyeli azt az abszurd helyzetet, mely Szlovákiában pillanatnyilag fennáll.

Kép: Facebook (Oláh Sándor)

 

 hirdetes_400x285  

Az alkotmány idén húsz éves, és jövőre, ha minden igaz, már törlik a napját az államünnepek közül. Az Alkotmánymenet résztvevői az igazságtalanságot töröltetnék el. Ezért tüntettek. Annak érdekében, hogy amit szabad millióknak  szerte a világban, hogy 2-3 vagy akár 5 állampolgárságuk is lehessen, ugyanezért ők se válhassanak hontalanná saját szülőföldükön.

Nekünk pedig nem marad más hátra, mint szolidaritást vállalva képzeletben odaállni a nagyméretű transzparens mögé. Kihúzva magunkat, peckesen, teli torokból bele a mikrofonba. Mert szemlesütve hallgatni másoknak van okuk.

Király Zsolt

Kiemelt kép: Felvidék.ma

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!