Ahogy megígértük, folytatjuk a kisebbségi kultúrák támogatásával kapcsolatos témát. Sorozatunk második részében beleássuk magunkat a nemzetiségi pénzosztás útvesztőibe. Íme, a szlovákiai magyar valóság.

Első cikkünk a vártnál is nagyobb hullámokat váltott ki, többen kerestek meg és biztattak bennünket arra, hogy komolyan nézzünk utána a pénzosztás körüli gyanús dolgoknak. A jelek szerint komoly botrány van kialakulóban, mely csak azért nem robbant eddig, mert a pályázó szervezetek közül sokan attól tartanak, ha beszélnek, még azt a kevés pénzt is elveszíthetik, mely a szlovákiai magyar kultúra ápolása szempontjából elengedhetetlenül szükséges számukra.

Ki a felelős?

A helyzet szomorú: az átutalások több hónapos késése alapjaiban lehetetleníti el a szlovákiai magyar kultúra ápolóit, óriási létbizonytalanságban és stresszben tartva őket. Ki ezért a felelős?

A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos

A Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos tevékenysége folyamatos téma az elmúlt hetekben. A kisebbségi kultúrára az idei évben szánt 4,5 millió euró elosztása a Körképen kívül a Szabad Újság hasábjain is többször szóba került, mint ahogy a Kerekasztal Koordinációs Bizottságán is. A Kormányhivatal Kisebbségi Bizottságának ülésén szintén kritika fogalmazódott meg a kulturális finanszírozási rendszer súlyos hiányosságai miatt.

Késnek a pénzek. De miért?

 hirdetes_810x300  

A legszomorúbb az egészben az, hogy láthatóan nemcsak metodikai és szervezési/menedzselési hiányosságokról van szó, a probléma ennél jóval összetettebb. A gondok már Rudolf Chmel, a Most-Híd kormányalelnökének idejében is léteznek, az aránytalanságok gyanúja csakúgy mint tavaly, idén is ugyanúgy fennáll. Ezekkel foglalkozunk sorozatunk második részében.

 A 2012-es kulturális támogatások harmonogramja:

1. A 2012-es évre vonatkozó kisebbségi kultúrák támogatásának programját még tavaly, 2011. december 15-én hirdette meg Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes.

2. A szervezetek 2012. február 15-ig nyújthatták be pályázataikat.

3. A Radičová-kormány bukása után felálló Fico-kormány 2012. június 13-án nevezte ki a 4,5 millió eurós nemzetiségi pénzcsomag következő őrzőjét, A.Nagy László kisebbségügyi kormánybiztost. Ő a kinevezésekor már jórészt kész ajánlásokat örökölt a pályázatokat elbíráló bizottságoktól. (Lásd az alábbi 101 oldalas dokumentumot.)

4. A jegyzőkönyvek tanulsága szerint a bizottságok 2012. május 9-én, május 16-án, május 17-én, június 4-én és június 26-án zárták le ajánlásaikat. (Szerk. megj. Érdekes az is, hogy bizottsági vezetőként egyedül Dobsa Tamás neve szerepel az egyes jegyzőkönyveken, a bizottságok többségénél a vezető neve fel sincs tüntetve.)

5. Most október közepén járunk, az ajánlások már 4-5 hónapja ismertek, a pénzek mégsincsenek a kérvényezők számláin. Miközben A. Nagy László a Szabad Újság 39., szeptember 26-án megjelent számában  azt nyilatkozza, „néhány esetben élt csak minimális korrekcióval.

A kérdés a következő: mivel A. Nagy László és Rudolf Chmel is a Most-Híd jelöltje, a váltás házon belül történt. A kormánybiztos kinevezésekor már kész bizottsági ajánlásokkal rendelkezett, melyeket nagyrészt elfogadott, mivel magyarázható hát mégis a pénzek átutalása körüli több hónapot késés? Miért nincsenek a végső döntések máig hiánytalanul közzétéve az interneten?

Olvasóink tájékoztatása érdekében ezért az infotörvényre hivatkozva elkértük a bizottságok ajánlásait az összes szlovákiai magyar pályázatra vonatkozóan. A teljes, 101 oldalas dokumentum alább olvasható. (A. Nagy László saját elmondása szerint ezeken az ajánlásokon nagyrészt nem változtatott. Hogy kiknél mégis, arról már volt szó, és valószínűleg lesz is még).

A történethez az is hozzátartozik, hogy a Körkép hivatalos kérvényét az infotörvény értelmében A. Nagy Lászlóhoz és a Kormányhivatalhoz is elküldte, de választ csak utóbbitól kapott. A kisebbségi kormánybiztosnak nem kötelező betartania a tájékoztatásról szóló törvényt?

(A linkre kattintva a táblázat nagyítható.)
Kisebbségi kultúra támogatása 2012 (a bizottsági javaslatok)

Előző cikkünkben – mint ahogy már tavaly is mások megírták – felsoroltunk néhány szubjektumot, akik rendre kiemelkedően szerepelnek a kiírásokon, évről-évre komoly összegeket kapva. Ők a legsikeresebb pénzlehívók mostanság, sokat és biztosan markolnak. Megnéztük hát azt is, mire kértek, és mit teljesítettek mindebből.

Pozsonyi Kifli Polgári Társulás

Az Ivanics Júlia (az Új Szó belpolitikai rovatának újságírójának, Veres Istvánnak az élettársa) által képviselt civil szervezet  2011-ben 5 000 eurót kapott egy akkor még nem is létező honlapra, a pozsonyikifli.sk – ra. Íme a szerződés, melyből kiderül, hogy…

(A linkre kattintva nagyítható.)
Pozsonyikifli2011

…az oldal működtetésére 1 900 eurót, imázsvideóra 2 900 eurót kértek, melyből 1100 euró a technika bérlése (ki nem szeretne ennyiért bérbe adni kameratechnikát?) Hogy maga a honlap mit tartalmaz, és megért-e 1 900 eurót, egyik kommentelőnk már kifejtette:

A Pozsonyi Kifli PT  mindenesetre a sikeren felbuzdulva idén már három pályázattal próbálkozott, és nyert. 8 000, 8000 és 4500 euró értékben. Idei pályázatai ezen a linken érhetők el és nézhetők meg.

8 000 euró erre a célra: „Výskum pozostalosti bratislavského mestského archivára Johanna Nepomuka Batku (1845 – 1917) – príprava a realizácia historického výskumu – kompletná digitalizácia a odborné spracovanie dokumentov (KNM-466/2012/1.5.3)” – melyből személyi kiadásokra 6 000 euró, számítógépre, szkenerre 2 000 euró megy majd.

másik 8 000 euró a www.pozsonyikifli.sk honlapra. Ebből 5 520 euró személyi kiadásokra (a grafikus 20 eurós órabérért dolgozik, az újságíró 15 euróért, a szerkesztő 15 eurót kap egy oldalnyi szövegért, a fordító 9 eurót egy oldalért), szoftverre, digitalizációra és webdoménra 2 480 euró megy majd.

4 500 euró erre a célra: „Eva Bolemant: Kempelen (Pozsonyi Mesék – Bratislavské rozprávky ) – príprava a vydanie detskej literatúry o významnom bratislavskom vedcovi, vynálezcovi a konštruktérovi J. W. Kempelenovi (KNM- 467/2012/1.4.2) ” – melyből személyi kiadásokra 3 000 eurót, nyomtatásra 1 500 eurót fordítanak.

A szerződések utolsó két oldalain megnézhető a teljes költségvetési specifikáció is.

Paraméter

Most-Hidas időkben az Új Szó, a Kalligram, televizio.sk, Kultiplex, netBarátnő és egyéb szervezetek, pályázatok mellett  gyakori sikeres pályázó a Barak család megélhetését biztosító, és a Paramétert működtető DARCUS, k.f.t.

Az ő tavalyi, 22 500 eurós szerződésük, melyben szerkesztői díjakra 14 000, grafikusra 8 500 eurót kaptak, itt található. Lásd utolsó 2 oldal.

(A linkre kattintva nagyítható.)
Parameter 2011

Az idei, szintén komoly összeggel, a bizottsági javaslat szerint 20 000 euróval támogatott Paraméter szerződése még nincs fent a szerződések központi regiszterében. Így annyit lehet tudni csak, hogy projektjük a hírpotál szlovák nyelvűsítésére vonatkozik.

Új Szó

A sor folytatható az Új Szóval, amely idén 10 000 eurót kap weboldalának redizajnjára és átépítésére, valamint 45 000 eurót a napilap kulturális és regionális mellékletére a bizottsági javaslat szerint (maga a szerződés és a végső döntés még nem publikus).

Az Új Szót is kiadó Petit Press, a.s. egyébként tavaly is sikeres volt (egyetlen magyar nyelvű napilapunk és a kormányhivatal összefonódásáról itt írtunk bővebben). 2011-ben három pályázatuk nyert 60 000 euró, 30 000 euró és 7 000 euró értékben:

60 000 € (slovom: šesťdesiattisíc eur) s účelovým určením : príprava a vydanie kultúrnych a regionálnych častí denníka a kultúrnych príloh – „Szalon” a „Színfolk” na realizáciu projektu Rozvoj kultúrnej a regionálnej zložky denníka Új Szó a príloha „Színfolk“ (KNM-656/2011/1.2.1)

35 000 € (slovom: tridsaťpäťtisíc eur) s účelovým určením : príprava a vydanie 51 čísel týždenníka na realizáciu projektu Kultúra v týždenníku Vasárnap v roku 2011 (KNM-655/2011/1.2.2)

7 000 € (slovom: sedemtisíc eur) s účelovým určením : príprava, zverejňovanie a rozširovanie literárnych textov na realizáciu projektu čítanie s Vasárnapom (KNM-654/2011/1.3.3)

A három pályázat közös ismérve, hogy az Új Szó és a Vasárnap részét képező kulturális és regionális mellékletek nyomdai kiadásának részfinanszirozására vonatkozik.

Zárásként

A sor tovább folytatható a végtelenségig. A többszáz leadott és sikeres pályázat, valamint azok személyi összefonódásai bőven muníciót szolgáltatnak még a közvélemény számára. Maga az összefonódás nem feltétlenül gond, hiszen egy fél milliós kisebbségnél az ilyesmi megkerülhetetlen. A gond ott van, ha ezek az összefonódások a kiértékeléseknél a jelek szerint komoly aránytalanságokat okoznak.

A kisebbségi kultúrák finanszírozásának rendszere láthatóan nem transzparens, visszaélésekre adhat lehetőséget. Ergó, megérett a komoly átépítésre.

Hogy a mindannyiunk adójából összeállt pénzcsomag ne egy szűk kör megélhetését biztosítsa, miközben a többség ellehetetlenül.

A témát folytatjuk.

Király Zsolt

Ajánlott linkek:

1. A dotációk honlapja

2. A szerződések központi regisztere

3. Előző cikkünk a témában

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!