Mese a maximalista úrfiról

Mózes Szabolcs: „Fél évvel a döntés meghozatal után, hogy elvállalják ezt a posztot, hogyan látja, érdemes volt elvinni?”

Bugár Béla: „Nézze, biztos, hogy politikailag könnyebb lett volna azt mondani, hogy nem. Nincs vele gondunk, nem vagyunk kormányon, minden lépést kritizálhatunk. Vajon ez elég felelősségteljes hozzáállás lett volna? Vagy azt mondjuk, hogy megpróbáljuk? Megpróbáljuk belőle a maximumot kihozni.” (Új Szó-stúdió, 2011.11.08)

Hol volt, hol nem volt, egy kis nagy országban élt egyszer egy jégszívű király. Megválasztása után a jégszívű Frigó király szerette volna megmutatni népeinek, hogy mennyire megváltozott. Szeretett volna némi jóságot mutatni a paprikák nemzetsége felé is. Ám újdonsült jóindulatáról hamar kiderült, hogy bizony nem a szíve mélyéről jön az, mert a paprikás nemzetségért felelős alkirályi hivatalt tüstént feloszlatta és a jólelkű, de sokat bóbiskoló alkirályt is hazaküldte tovább szunyókálni. A felséges Frigó király mégis jó királynak akart látszani, de úgy, hogy ezért a lehető legkevesebbet kelljen adnia. Körülnézett tehát a kristálypalota környékén és éppen arra járt Népszerű úrfi, aki pont a paprikások nemzetségéből való volt.

Népszerű úrfi nem szerette, ha úrfinak szólították, mert a nép egyszerű fiának tartotta magát – hej, pedig bizony volt neki kacsalábon forgó kastélya is. Egy szó mint száz,  Népszerű úrfi le is ült beszélgetni Frigó királlyal egy paprikásokért felelős al-al-alkirályi hivatal kialakításáról. Szó szót követett, amikor is Frigó király nagyon meglepődött. Történt ugyanis, hogy Népszerű úrfi semmit sem kért a paprikás nemzetség részére cserébe azért, hogy az al-al-alkirályi pozícióra szerzett neki egy paprikás embert, ami igencsak jó színben tüntette fel a jégszívű királyt. Népszerű úrfi csak annyit kért, hogy a király adjon az al-al-alkirálynak – akit B. Kissnek hívtak – fizetségként havonta egy zsák aranyat, egy hintót, néhány szolgát, és ígérje meg, hogy valami aprócska kis hatalmat is ad majd neki, ha esetleg úgy alakul.

Frigó király örömmel odaadta az aranyat, a hintót, a szolgákat, és az iciri-piciri hatalmacskát is odaígérte. Népszerű úrfi nagyon megörült ennek, mert Frigó király már 2006-ban is megígérte a statuskót és a paprikás-nemzetség is megtapasztalta már, hogy Frigó király mindig állja a szavát. Népszerű úrfi nagyon elégedett volt, mert már a legelején kihozta a maximumot a helyzetből.

   

Pár hétig – amikor épp az uborkának volt szezonja – minden remekül ment. Aztán amikor B. Kissnek a megígért hatalmacskára lett volna szüksége, igen fura dolgok történtek. Az al-al-alkirály valahogy nem érezte, hogy Frigó király vezérei figyelnek rá, pedig hát mégiscsak ő volt az al-al-alkirály. Ez így ment hétről hétre, minden alkalommal, amikor a király vezéreivel találkozott. Egyszer aztán, amikor B. Kiss a paprikás nemzetség magasoskoláján szeretett volna segíteni, Frigó király vezérei nyíltan meg is mondták neki, hogy hiába al-al-alkirály ő, attól még nem osztottak neki lapot.

B. Kiss ezt nem értette pontosan, de a hintójával hazafelé tartva először futott át fején, hogy Népszerű úrfi valamit nagyon elszabhatott, talán rögtön a legelején. Ez a gondolat gyötörte akkor is, amikor a paprikások nyelvét érintő egyik törvényczikket – amit Népszerű úrfi emberei még korábban szabtak el – Frigó király vezérei nem segítettek neki kijavítani. Ám B. Kiss nem volt aggodalmaskodó típus, ezért még a nagy forróságok idején megígérte, hogy mire a falevelek elkezdenek hullani, kijavítják az elszabott törvényczikket. Aztán mire a falevelek tényleg hullani kezdtek, újra megígérte, hogy farsangra még jobban felgyorsítja az ügyet.

De a gondok csak nem akartak fogyatkozni, inkább csak szaporodtak. Frigó király egyik vezére már abba is beleszólt, hogy az al-al-alkirály hogyan osztja szét azt a sok aranyat, amit a király a paprikás nemzetségnek adott táncmulatságokra, éneklésre meg kalendáriumokra. Ez a vezér minden dokumentet meg akart vizsgálni, mert nem bízott meg B. Kissben, bár az al-al-alkirály azt mondogatta, hogy ezzel is direkt őt akarja bosszantani. Ahogy teltek-múltak a napok, hetek, a táncosok, a muzsikusok és a kalendáriumos mesteremberek elkezdtek sírni-ríni, mert az aranyak csak nem akartak megjönni.

Füstölögtek naphosszat, hogy ilyen még régen sem volt, amikor Frigó király vezérei maguk osztották szét az aranyakat. Mit volt mit tenni, el kellett halasztani a táncmulatságokat, víg danolászásokat, és aki azokat hitelbe szervezte meg, azt meg vasvillával kergették a vissza nem adott járandóság miatt. Látta bizony B. Kiss, látta, hogy kutya nagy baj van. Búval feküdt, bánattal kelt, a hintójában meg olyan cudarul szitkozódott, hogy még a kocsis szeme is kikerekedett.

Ha mindez nem lett volna elég, Frigó király törvényczikkbe foglaltatta, hogy az al-al-alkirály többé nem vezetheti azt a Királyi Tanácsot, amelyik a paprikás nemzetség ügyeivel foglalkozott. Sőt, a király még azt is elrendelte mélységes gonoszságában, hogy többé már nem az al-al-alkirály szolgái fogják eldönteni, hogy a paprikás nemzetség melyik táncosa vagy kalendáriumos mestere kap aranyakat a művészetére. Az al-al-alkirály ettől aztán még jobban elbúsult, majdnem a Dunának ment. Az vigasztalta csak, hogy ezen túl már hivatalosan sem kell csinálnia semmit a zsák aranyért.

Nosza, erre már Népszerű úrfi sem vette tréfára a dolgot, pedig messze földön híres tréfamester volt. Különösen a legkisebb gyerekek szerették a vicceit. Egy nagyon okos ember tanácsára elhajtatott Frigó királyhoz és megkérte őt, hogy ígérje meg neki, hogy mire a falevelek lehullanak, elküldi a táncosok, a muzsikusok és a kalendáriumos mesteremberek aranyait. Frigó király ezt szívesen megígérte kedvenc úrfijának, mert bár nagy király volt ő, még neki sem lett volna bátorsága az aranyakat megtartani magának.

Több sem kellett Népszerű úrfinak, azon nyomban közhírré tétette, hogy a táncosok, a muzsikusok, és a kalendáriumos mesteremberek már soha nem kapják meg az aranyaikat, mert a konok Frigó király megtartja magának. Lett is nagy riadalom az egész paprika-nemzetségben, még a szokásosnál is jobban sírt-rítt mindenki. Aztán amikor már patakokban folyt a könny, Népszerű úrfi közhírré tétette, hogy ha már az al-al-alkirállyal ilyen rútul elbántak, a táncosokkal, a muzsikusokkal és a kalendáriumos mesteremberekkel ilyen sokáig a bolondját járatták, legalább az aranyakat visszaszerzi nekik. Ezért akár a világ végére is elmegy, de legalábbis a jégszívű királyhoz mindenképp.

Pár napjára a kisdobosok közhírré tették, hogy Népszerű úrfi elment a királyhoz és visszaszerezte tőle az aranyakat. A szorgalmasabb kisdobosok azt is hozzádobolták, hogy Népszerű úrfi hazafelé jövet még hét sárkányfejet is levágott, sőt, a vasorrú bábát is jól helybenhagyta.

Összecsődültek a népek, s szemük-szájuk elállt a nagy álmélkodástól. Hej, volt öröm Népszerű úrfi udvarában is, meg evés-ivás, dínom-dánom, még a kutyák is rántott húst ettek. Ám a muzsikusok, a táncosok nem értek rá vigadni, mert futottak foltozni a subákat, hogy a télvízi zimankóban ne vacogjanak az aratóünnepségen meg a szüreti bálon. A kalendáriumos mesteremberek sem értek rá, mert legalább az újesztendőre el akarták készíteni az óesztendő kalendáriumát.

Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt és Népszerű úrfi is mindennel nagyon meg volt elégedve. Úgy érezte, nincs nála felelősségteljesebb hetedhét országon és ebből a történetből megint kihozta a maximumot. A végén még Frigó király jégszíve is olvadni kezdett, kért egy kávét és aznap este Mekk Mester legutóbbi történetéről mesélt a legkisebb királylánynak.

Benedek E.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!