Peter Osuský: tiszta lappal indulok

Az SaS színeiben ellenzéki jelöltjeként indul a köztársasági-elnök választásokon. Saját elmondása szerint sosem lopott, s rendelkezik a jó államfő minden tulajdonságával. Elítéli az  „övön aluli ütéseket”, és nem szeretné, ha a Beneš-dekrétumok megismétlődnének. Véleményét az euroval kérdésében sem tagadta meg, s állítja, hogy a jobboldalnak a polgárokat kellene szolgálnia. Szlovákia szerinte egyre inkább követelményi társadalommá válik, noha ő jobban szeretné a közvélemény mindent elsöprő nyomását érezni. Peter Osuskýval, Szlovákia köztársasági elnökjelöltjével beszélgettünk.

(1. rész)

Áprilisban még szpektikusan nyilatkozott saját jelöltségével kapcsolatban. Mi változott azóta?

Életem során soha semmilyen pozícióba sem jelöltettem magam. Az elnöki jelölést is, melyet egyes bloggerek vetettek fel, csak amolyan lehetőségként kezeltem. Mindaddig, míg az SaS legfelsőbb szerve – a jelenlétem nélkül – meg nem szavazta, el nem döntötte indulásomat. Egyszercsak jött egy  ötlet egy olyan parlamenti csoportosulástól, akikről jó véleménnyel vagyok. Számomra ez elég komoly érv volt arra, hogy ilyen emberektől elfogadjam ezt a javaslatot. Tisztában voltam vele, mindez mivel jár, és nem voltak semmiféle illúzióim azt illetően, hogy esetleg a választások nagy esélyese lehetek. Egyszerűen kötelességemnek éreztem  kiállni azon emberek mellett, akik hűek voltak saját szavukhoz, olyan fontos kérdésekben mint az eurómentőöv, akárcsak jómagam.

Azt kell mondjam, mikor az euromentőövről szavaztunk, a szavazógomb megnyomásának pillanatában tudtam természetesen, hogy én hogyan fogok szavazni. Kételyeim voltak azonban azt illetően, hogy hármunkon kívül (Dostál, Osuský, Zajac) akad-e még olyan, aki betartja a szavát. Sejtettem, hogy Fero Šebej ígérete ellenére sem fog velünk együtt szavazni. Amikor azonban megláttam az eredményt, azt mondtam Andrej Dostálnak: „Képzeld csak, az SaS az OKS-el karöltve szavazott. Ez volt a döntő dolog, ami még tovább erősítette az addig is jó véleményemet az SaS-ről.

A jelöltségére vonatkozó első reakciójában hozzátette még azt is, hogy noha konkrét elképzelése van arról, milyennek is kellene lennie egy ideális köztársasági elnöknek, léteznek mások, Önnél alkalmasabb és tanultabb jelöltek is erre a posztra. Megnevezné őket?

   

Én felsoroltam a követelményeket, amelyeknek  Szlovákiában több ember is eleget tesz, akikben az a közös, hogy mindnyájan nehezen választhatóak meg. Mert azok az emberek, akik nem loptak, akik életük során soha sem álltak a rossz oldalon, vagyis nem voltak kiszolgálói sem a kommunizmusnak, sem Mečiarnak, nem nyúltak a közvagyonhoz, akik intelligensek, tanultak, széles világlátással rendelkeznek, idegen nyelveket beszélnek, azok továbbra is itt vannak. Ők olyan emberek, mint például Martin Bútora, Vladimír Palko, František Mikloško vagy František Šebej… Felsorolhatnék még pár embert, akik közül természetesen mindenki egy kicsit más, de mind teljesítik azon feltételeket, amelyek a jó kormányzás alapját képezik. Közéjük tartozik Radoslav Procházka és a szavazók egy része számára Ján Čarnogurský is, vagy bizonyos értelemben maga Andrej Kiska. És akkor még sokakat nem is említettem, olyanokat, akik véleményüket, látásmódjukat, hozzáállásukat tekintve igen értékes emberek, mint például Ondrej Dostál vagy Martin Mojžiš és többen a .týždeň hetilap háza tájáról.

A többi, már ismert elnökjelölttel összehasonlítva, Ön miben különleges? Mi az, ami miatt a választóknak Peter Osuskýra kellene voksolniuk?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Saját különlegességemről beszélni igen rosszul esne nekem. Nem hiszem, hogy bármiben is kimondottan különleges lennék. Amit viszont mindenképpen meg kell említenem, mint pozitív tulajdonságot, hogy a hosszú évek alatt, amelyeket a politika megannyi ágában és szintjén eltöltöttem, soha semmit sem loptam, és semmit sem szereztem becstelenül. Lelkiismeretem tiszta, nem félek  az adóhivataltól sem, senkitől és semmitől. Még a saját lányom is két évet várt arra, hogy felvegyék az egyetemre abban az időben, amikor jómagam az egyetem akadémiai szenátusának a tagja voltam. És éppen a ponthatár alatt volt. Apuka semmit nem intézett el neki, és ő nem volt dühös mert ismert engem, és tudta, hogy a saját lányomért sem tennék semmi becstelenséget.

S hogy más dolgok tekintetében különleges lennék? Čarnogurský kormányelnök és miniszter is volt, valamint vannak külpolitikai tapsztalatai is. Mint a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának külföldi delegációjának vezetője, szintén vannak külpolitikai tapasztalataim, folyékonyan beszélek három világnyelven – de ez sem „különleges“. Kiska úr azt mondja, hogy egy köztársasági elnök ne legyen párttag, politikus, és ő  éppen a politikai tapasztalatlansága miatt különleges. Szerintem viszont semmikép sem negatív dolog, sőt ajánlott rendelkezni bizonyos tapasztalattal azokkal az emberekkel, akiknek az elnöke leszel, és akiknek a vitái, intrikái és perpatvaria lesz az a világ, ahol működni fogsz. Tudod kiktől érnek a „megtiszteltetések“ és tudod, hogy mibe kerülsz bele. Ebben az értelemben a politikában való jártasság inkább pozitív, mintsem negatív tulajdonság, mégha Kiska úr ezt másképp is látja.

A politikai múlt csak akkor jelent problémát, ha a politikában valami becstelenségbe mártottak bele. Ha van, amit felhozhatnak ellened, ha van mivel zsaroljanak, ha nem vagy szabad ember. Egész politikai pályafutásom során igyekszem magam Masaryk szavaihoz tartani, azaz „Nem félni és nem lopni!“. És mivelhogy sosem loptam, nincs is mitől félnem, szabad vagyok. Nyílt lehetek, bárkinek a szemébe mondhatok bármit, amit csak szeretnék. Megtehetem anélkül, hogy félnem kellene attól, hogy így felel: Te csak hallgass, és csináld amit mondunk, mert ez és ez fog történni. Értékeim közé sorolható tehát – persze nem én vagyok egyedül ilyen – a politikában való jártasságom, továbbá tiszta lelkiismeretem és az, hogy nagyon jól beszélek németül, angolul és oroszul.

Ön szerint Robert Fico jelölteti végül magát?

Nem látok a fejébe. Robert Fico biztosan nem kockáztatná szívesen a vereséget. Természetesen az utolsó pillanatban fog dönteni bizonyos kritériumokat szem előtt tartva. De ő biztos győztes akar lenni, nem csak favorit. Ilyen értelemben az adott szituációtól függ majd a döntése (és persze a közvéleménykutatásoktól is), hogy mit fog mondani, s hogy ki fogja őt helyettesíteni – Lajčák miniszter úr, vagy akárki más, akit ő meghatároz. Ezért nem tudom, hogy megpróbálkozik-e ezzel. Természetesen más motívumok is felmerülnek, például, hogy tovább akar-e kormányfő lenni, van-e olyan érzése, hogy ez a kormány még a mandátuma végéig nehéz időket fog megélni, az ígéretek be nem tartása és fordítva – „nem lesz-e botrány abból, ha a „megbízói“ számára teljesíti a kötelsségét.

A baloldal jelöltjén kívül kit lát még esélyesnek, hogy  bekerüljön a választások második fordulójába?

Nehéz kérdés. Kiska úr számít talán még esélyesnek, ugyanis ha abból kellene kiindulnunk, hogy az embereknek tele már a hócipőjük a politikusokkal, akkor Kiska, mint a politikától távol álló egyén egy lehet a legesélyesebbek közül. Másrészt biztos akadnak majd olyanok, akik azt mondják, azért mégiscsak jó volna olyan jelöltet választanunk, aki érti ezt a politikának nevezett bonyolult dolgot. A másik dolog, nem tudom, hogy alakul majd a választási kampány. El kell mondjam, már több beszélgetésben jó előre kikötöttem, hogy elnökjelölt kollégáimat soha nem fogom nem fair módon támadni.

Említettem két drámaian szégyenletes övön aluli ütéseket a politikában, mint mikor Gašparovič Radičová ellenében előrántotta a magyar kártyát, ami hazug volt és szánalmas. Hasonlóképp ellenszenves és szerencsétlen volt Zeman cseh elnök előadása a Schwarzenberg elleni harcban, mikor a szudétanémetekhez fűződő kapcsolatát hánytorgatta fel. Schwarzenberg felmenői ugyanis egy antifasiszta nemesi család tagjai, amely tiszteletet érdemel. Ehhez hasonló mocskolódást más elnökjelölt soha sem tapasztal majd Peter Osuskýtól.

Az Ön ükapja, Štefan Osuský (akkoriban londoni nagykövet) egyike volt a trianoni egyezmény aláíróinak, ami az ezeréves magyar hazával való szakítást jelentette. Az Ön elmondása alapján ezek után minden erejével azon volt, hogy a csehek, szlovákok, németek, magyarok és ruszinok új állama a lehető legjobb körülmények között épülhessen, és így is legyen reprezentálva külföld felé.

Igen, soha többé már ezután az utolsó, végső „számlakiegyenlítést“ követően – ahogy ő nevezte – semmiféle magyarellenes cselekedetre nem került sor részéről. A demokratikus Csehszlovák Köztársaság pártfogója volt. Politikailag csak a totalitárius rendszereket gyűlölte, amelyek befolyásolták a hazája és az ő életét is: a fasizmust és a kommunizmust.

Közismert egy történet róla, miszerint mikor megszűnt Csehszlovákia és kihirdették a protektorátust, német diplomaták érkeztek Párizsba a csehszlovák nagykövetségre, hogy adja ki nekik az épületet. Ő annyit mondott a nekik, hogy kihívja a rendőröket, ha azonnal nem távoznak, mert ez itt a szabad Csehszlovák Köztársaság területe, s ő bizony nem adja ki nekik. Demokrata volt, akinek a nacionalizmussal kapcsolatban is igen ésszerű elképzelései voltak – sosem volt autonómista vagy a köztársaság szétzúzását követelő. Ugyanakkor megkérdőjelezhetetlenül azon az állásponton volt, hogy Szlovákiának, mely fokozatosan egyenjogúvá vált, valamint kulturális és „jellemi“ fejlődést mutatott, kétségkívül más rangra lenne szüksége, mint a történelmi cseh nemzet kistestvére az együttélésben.

Soha egy percre sem gondolta például, hogy vissza kellene adni azt a bánásmódot a magyaroknak, amelyet diákként ő maga átélt, mint mikor az akkori oktatásügyi miniszter, Apponyi pozsonyi líceumban tett látogatását követően Magyarország minden iskolájából kidobták őt, pusztán azért, mert nem volt hajlandó azt mondani, hogy – mint a legjobb diák – jó magyar polgára lesz az államnak, hiszen szlováknak tartotta magát. És természetesen ez a 15-16 éves fiatal fiú számára egy nagyon komoly élmény lehetett. Számára nagyon is érthető volt, Apponyi nem volt képes aláírni a trianoni békeszerződést, és ezt egyfajta kiegyenlítésnek és személyes elszámolásnak érezte azzal a rendszerrel, amely őt, mint tehetséges, ügyes fiatalt, aki végül sikeresen elvégezte a Harvardot, eltanácsolta az iskolától. Figyelemre méltó azonban, hogy ezután soha életében nem támogatott semmiféle „bosszút“ Apponyi iskolatörvényei miatt.

Mi a véleménye a Beneš-dekrétumokról? Elnézést kellene kérnie Szlovákiának az itteni magyaroktól?

Múltkor érdeklődéssel olvastam a .týždenben megjelent, Štefan Hríb és a Fidesz alelnökének  figyelemreméltó kölcsönös kijelentését. Szerintem ez a jó út. A Beneš-dekrétumok az akkori kor termékei. Kinyilváníthatjuk természetesen nemtetszésünket ezt illetően, kimondhatjuk, hogy a mostani Európában nem lenne helyük, ugyanakkor  abban a korban igenis teljesen megszokott jelenség voltak. Ennek ellenére, ha valahol ezer évig élsz, vagy akár csak ötszáz vagy száz évig, a lakosok kitoloncolása szörnyű igazságtalanság.

Teljesen magától értetődő lenne, ha elismernénk, napjainkban nem engedhetjük, hogy a Beneš-dekrétumok megismétlődjenek. Ugyanakkor jó lenne, ha a másik oldal is elismerné, hogy amit Hitler óvó kezei alatt kapott a bécsi döntés alkalmával, nem kérheti soha többé. Ez azt jelenti, hogy sem az egyik, sem a másik oldal a múltban nem volt abban a helyzetben, hogy kijelenthetnék, csak egyikőjük a bűnös mindenért, a másik teljesen ártatlan.

Tehát el tudna képzelni bizonyos szintű bocsánatkérést?

El tudom képzelni annak a megállapítását, hogy nem ismétlődhetnek meg azok az események, amelyek elrontották a szlovák-magyar kapcsolatokat 1848 után, és különösen az 1867-es osztrák – magyar kiegyezés után: a Matica slovenská felszámolása, a szlovák gimnáziumok bezárása, az Apponyi-féle törvények, később a bécsi döntések és Beneš-dekrétumok. Ki kell számláznunk, majdnem mint egy tisztességes éttermi számlán, mi minden rosszat követtünk el, és azt mondani: ez nem ismétlődhet meg! S ennek lehet egyszerre, szimbolikusan szinkronban kellene megvalósulnia egy közös ülésen, ahol elmondanánk: ezt sohasem ismételjük meg! És eldobni a rossz múltat mint a tavaszi morénát. Jó, ha nem felejtjük és örökre megőrizzük a bibliai „Ne tégy mással olyat, amit nem szeretnéd, hogy mások veled tegyenek! „mondást.

Mi a véleménye Orbán Viktorról?

Az elmúlt választási időszakban magyar meghívásra az európai küldöttség tagjaiként a magyar parlamentbe jártunk, ahol összeurópai találkozó zajlott a magyar elnökség kapcsán. Orbán Viktor egy elég hosszas beszédet tartott. A mellettem ülő Viskupič képviselő úr pedig időnként meg-megrázta a fejét, mire én azt mondtam neki: „Tudod mit? Akad talán, amivel nem tudok azonosulni, de az elhangzottak nagy részével mégiscsak egyet értek.“ Orbán Viktor nagyjából ugyanazt mondta, amit én is vallok, miszerint nem kell mindenáron, feltétel nélkül fejet hajtani az Európai Unió akaratának. Nem engedhetem meg, hogy megszavazzunk olyasmit, csak azért mert a többség akarja. Azt gondolom, ha csak kisebbségben is vagyok, a demokráciában jogom van a saját véleményre. Nem szeretem azokat a helyzeteket, amilyet az írek a saját bőrükön is megtapasztaltak, akik nemet mondtak az európai alkotmányra, majd mint mikor a kiskutyának az orrát a saját vizeletébe nyomják, hogy leszokjon a lakásban pisilésről, az írek orrát is „belenyomták“ az európai alkotmány tócsájába, és addig kényszerítették őket szavazni, míg igent nem mondtak. Igen, ezt nem szeretem. Ebben az értelemben pedig Orbán Viktor a kiállásával az ellenállásra való felkészülését vázolta fel nekünk.

Újra csak el kell mondjam, hogy  mint egy köznapi újságolvasó, nem figyelem alaposabban a magyarországi belügyi helyzetet és el tudom képzelni, hogy a legyőzött szociáldemokratáknak, az értelmiségi köröknek, és más állampolgároknak problémájuk lehet az alkotmányos többséggel, amellyel Orbán rendelkezik, és azzal, ahogy azt kihasználja. De sem egyikükre, sem másikukra nem kívánok követ dobni.

Orbán Viktor diabolizálása, úgy kezelni őt, mint az európai ördög megtestesülése, számomra nem tűnik megfelelőnek. Egy olyan Európában élünk, ahol olyasvalakik kormányoztak, kormányoznak mint Miloševič, Tudjman vagy mint Lukašenko. Ők valóban a demokratikus értékek veszélyeztetői (voltak). Orbán Viktor egy olyan ember, aki óriási politikai hatalmat kapott ugyan a kezébe, de demokratikus módon és nem a választási eredmények meghamisításával, mint Lukasenko. Egy szabályt mindig be kell tartani választásoknál – Szlovákiában is – a választóknak a saját választásukat túl kell élniük. Ezután fejben mérlegelniük kell, és újra választani. Lehet másképp, lehet jobban. Orbán Viktorra is várnak újabb választások – ezeket a választásokat nem kell meghamisítani vagy más módon deformálni – és az állampolgárok mérlegelik az ő munkáját. Ezt igazságosnak tartom, de Orbán Viktor megkövezése, amely mostanában folyik, nem tetszik nekem.

Engedélyeznie kellene Szlovákiának a kettős állampolgárságot?

Szlovákiának nem szabad megfosztani polgárait akaratuk ellenére az állampolgárságuktól, nemcsak azért, mert az kommunista módszer volt – miképpen Alexander Szolzsenicint is repülőre ültették, majd megfosztották állampolgárságától. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban Pavel Kohout írót a határra hurcolták, majd szintén megfosztották az állampolgárságától. Mi pedig a bécsi döntés idejében a zsidókat hurcoltuk ki a magyarok által visszavett területekre, és hagytuk ott őket, mint egy kupac szénát. Ezek a rossz rezsimek cselekedetei voltak. Olyan rezsimeké, amelyekhez, feltételezem, nem akarunk visszatérni.

Az egyes országoknak természetesen megvannak a saját, belső törvényeik a kettős állampolgárságot illetően. Vannak olyanok, melyek ezt nem engedik meg, de felületesen ellenőrzik ezt. Majd vannak olyanok , amelyek egyértelműen útját állják, de ezen szabály alól is vannak kivételek.

Én személy szerint meg vagyok győződve, hogy ha valaki – bármilyen oknál fogva – kettős állampolgársággal bír, de az eredetit nem szeretné feladni, az államnak nincs mitől őt megfosztania. Elvenni egy olyan polgár állampolgárságát, aki itt él és semmilyen törvénybeütközőt nem követ el, nem elfogadható. Mert mi egy ötszörös gyilkostól, aki életfogytiglani büntetését tölti Ilaván, sem vesszük el az meg állampolgárságát. Továbbra is állampolgár, még ha ötszörös gyilkos is. Nem tudom elképzelni azt sem, hogy valakit, aki semmi rosszat nem követett el, megfosszak állampolgárságától.

A beszélgetés második részében Peter Osuský véleményét kérdezzük a jelenlegi politikai helyzetről és Radičová kormányzásáról, de szó esik majd a mai Szlovákiát érintő legnagyobb problémákról is.

Peter Osuskýval Király Zsolt beszélgetett.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

További ajánlott írások:

1. Andrej Kiska – Az emberek érezzék jól magukat abban az országban, ahol élnek

2. Ján Čarnogurský: A politikusnak jót tesz a börtön

3. Radoslav Procházka: kockázatos harcba indulok, eredménye bármi lehet