Marian Kotleba népszerűségének növekedéséről, a cigánykérdés megoldatlanságáról, a magyar és a szlovák extrémizmus összehasonlításáról Ján Baránekkel, a Polis Slovakia politológusával beszélgettünk.

A cigánykérdés vagy az általános szegénység miatt nyert Kotleba?

Több dolog miatt. A cigánykérdés nem kezelése nagyban befolyásolta Kotleba sikerét. Egyetlen szlovák kormány sem volt képes eddig még csak elkezdeni sem. Hozzájárul ehhez az a tény is, hogy a politikusok Pozsonyban nincsenek testközelben ezzel a közösséggel. Az ún. „hallgató többség”, azaz Szlovákia lakosságának túlnyomó többsége megszokta, hogy a törvények szelektíven érvényesek.

 Kövesd a Körképet Facebookon, plusz tartalommal!

Két olyan réteg is van, akik “érinthetetlenek” a törvények előtt. Az egyik, akik annyira szegények, hogy ha kihágást vagy bűntényt követnek  is el, gyakorlatilag nem létezik számukra büntetés. A börtön sokuk számára üdvözlendő, mert legalább ételhez és ingyen szálláshoz jutnak. Az érinthetetlenek másik táborát azok alkotják, akik annyira gazdagok, hogy megvehetik. Köztük helyezkednek el a normális polgárok, akik azt látják, hogy a törvények csak rájuk érvényesek, így érthető az igazságtalanság és a düh érzése bennük.  Kotleba nekik hozott témát, amikor azt mondja, hogy mindenki tolvaj. Legalább megnevezte a problémát, még ha megoldás nélkül is.

n09
Csendélet Krasznahorka-Váralján. Kép: Origo.hu

Várható, hogy a szlovák politika elkezd, mondjuk a cigányüggyel foglalkozni, egyfajta figyelmeztetésnek tekintve az eredményt?

Nincs más lehetőségük, amennyiben a politikusok, teljesen mindegy hogy melyik pártból, nem akarnak tovább „segíteni“ Kotlebának. Nem tudok viszont egyetlen valamirevaló megoldásról sem a roma probléma megoldására. Hogy tárgyilagos legyek, „a politikai korrektség“ az az elem, mely megnyitja és lehetővé teszi Szlovákiában az extrémizmus növekedését. Ez akadályozta ugyanis a probléma megismerését.

 hirdetes_400x285  

Jelenleg azt sem tudjuk pontosan,  hány roma van Szlovákiában. Becslések szerint, relatív számokban, a lakosság számaránya alapján a legtöbb Európában. Nem tudunk semmit betegségükről, írástudatlanságukról, bűnözésükről, szociális helyzetükről, iskolázottságukról, stb.  Miközben mindenki érti, hogy a cigánykérdés megoldásához pontosan ismernünk kell őket. A politikai korrektség, amit az európai szocialisták és liberálisok valósítottak meg, kezdi meghozni gyümölcsét. Megnyitja az utat az extrémizmus, káosz, elégedetlenség előtt. A cigánykérdés megoldásának egyik fő feltétele ezért a politikai korrektség figyelmen kívül hagyása.

Kotleba a Jobbik-modellt követi-e, azaz tudatosan lepett tovább a militáns vonulások után a nagypolitika felé?

Ez természetesen nem kizárható. Ráadásul, teljesen legitim, demokratikus választásokon mérettetett meg. Marián Kotleba megváltoztatta a retorikáját, civilizálódott, szofisztikáltabb, kisimultabb lett. Így a kevésbé radikális választót is meg tudta szólítani, aki ugyanúgy elégedetlen. Ezen kívül más problémákat is megnevezett – nemcsak a romákat, hanem a már említett határtalan korrupciót, ami Szlovákiában uralkodik.

kotleba2
Marian Kotleba zöldben. Kép: delnickelisty.cz

A személyes győzelmet követően várható-e, hogy partja is megerősödik?

Van ebben logika. Minden ilyen siker szinergikus hatással bír. Jövőre, 2014 végén önkormányzati választások lesznek, Kotleba pártja sikeres lehet néhány községben és városban. Ezelőtt, tavasszal, EP választások várnak ránk. Érdekes lesz figyelni, hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt jelöltjei sikeresek lesznek-e. Előre merem bocsájtani, hogy igen. Természetesen, abban az esetben, ha elfogadható jelölteket állít a párt.

Mi lehet a Smer taktikája a megyei közgyűlésben? Elhatárolódnak, vagy együttműködnek vele bizonyos szintig, a megye érdekében?

A legrosszabb az lenne, ha  ignorálnák vagy szabotálnák. Ezzel csak erősítenék a „Jánošík komplexust“, (szerk. megj. szlovák népi pandúr), ami Szlovákiában elég jól működik. A SMER arrogáns képviselőinél viszont ez nem zárható ki – Kotleba győzelméhez masszívan hozzájárultak például azzal, hogy megyefőnök-jelöltjük, Vladimír Maňka egyben EP-képviselő is volt, aki „megyei munkahelyére“ legfeljebb csak havi négyszer járt. Az európai parlament ugyanis egyfolytában ülésezik, a képviselők pedig csak csütörtök este mehetnek el Brüsszelből.

krasznahorka_galeria_7
Krasznahorka büszke vára, leégve. Kép: Heti Válasz

Igaz, hogy más megyékben is megnyerte volna Kotleba a választást? Tényleg előfordult, hogy más megyékben is ráírtak az ő nevét a szavazólapra?

Ez csak  spekuláció, de ha következtethetek, Kotleba leginkább Kelet-Szlovákiában nyerhetett még volna, ahol a roma kérdés még nagyobb, mint Közép-Szlovákiában.

Mit lehet tudni Kotleba hátteréről, van-e szakértői, üzleti bázis mögötte, illetve pártja mögött?

Szakmai háttere van. A klasszikus előítélet Kotleba szimpatizánsairól, deformált, Maga Kotleba két egyetemi diplomával rendelkezik, természettudományi és gazdasági végzettsége is van. Környezetét nagyrészt főiskolai végzettséggel rendelkező emberek alkotják. A klasszikus elképzelés „a kopaszra nyírt primitívekről“ itt nem érvényes. Pénzügyi hátteréről csak spekulációk vannak, némely közép-szlovákiai vállalkozókkal összefüggésben.

baranek
Ján Baránek. Kép: cas.sk

Fog ezek után a szlovák nagypolitika Magyarország kapcsán a szelsőjobb veszéllyel riogatni?

Szükséges, hogy az országok kölcsönösen figyelmeztessék egymást az extrémizmus minden formájáról. Ezzel összefüggésben szeretnék rámutatni, hogy nagy teret szentelnek a jobboldali extrémizmusnak, de sokkal kevesebbet beszélnek egy másik, általam már említett extrémizmusról, a politikai korrektségről. Ha tehát Szlovákia számon akarja kérni Magyarországon a Jobbikot, talán példát is vehetne Magyarországról, hogyan boldogult az ország a politikai korrektséggel és az európai szocialisták és liberálisok nyomásgyakorlásával, például ami a család definícióját illeti. Rövid időn belül Szlovákiában is  alkotmánytörvény-tervezetet várok a család definiálásáról, mint ami egy nő és férfi köteléke. Itt Szlovákia számára Magyarország példa, aki már módosította az alkotmányát.

Ami a Jobbikkal való összehasonlítást illeti, Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt még messze van a parlamenttől. Egyszerű összehasonlítással azt mondathatnánk, hogy a szlovákiai extrémizmus kevésbé domborodott ki annyira, mint Magyarországon. De várjuk csak ki a végét. Az európai trendek ugyanis nem azt jelzik, hogy ezek a pártok hanyatlanának. Bár Szlovákia olykor késésben van Európa mögött, végül mindig utoléri. Jó és rossz értelemben is.

Az interjú kérdéseit a Heti Válasz riportere, Ablonczy Bálint állította össze. A témával a hetilap legfrissebb száma is bővebben foglalkozik.

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!