„Gerincferdülések” időszaka – Hajszálrepedések 9. rész

A rendszerváltozás egyik legnagyobb eredménye – közel negyed évszázad távlatából nézve úgy tűnik – a gondolatszabadság, a pluralista véleménynyilvánítás lehetősége volt. A sajtóban és az elektronikus médiumokban, de a közbeszédben is számos, korábban a tabuk közé tartozó téma került terítékre vagy kapott új értelmezést. A felvidéki magyarságot elsősorban a saját helyzetét és jövőjét érintő kérdések foglalkoztatták, a rövid idő alatt megalakult magyar politikai és civil szerveződések nagyon sok kérdést vetettek fel és olyan feladatot fogalmaztak meg, amelyek megvalósítását az új helyzetben reálisnak vélték.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Idővel azonban kiderült, hogy a puszta elhatározás önmagában kevés, hiszen a végrehajtáshoz nemcsak alkalmas szakemberekre (és persze sok pénzre) van szükség, hanem figyelembe kell venni a többségi társadalom empátiáját és befogadó készségét is. Nos, ez igen csekélynek bizonyult, ráadásul ismét felerősödtek azok a vádak, amelyek sokadik alkalommal indokolták meg, miért kell a kisebbségi létbe kényszerült magyaroknak bűnhődniük az 1918 előtti időszakban a szlovákokkal szemben elkövetett vélt vagy valós bűnökért még manapság is.

A problémák szőnyeg alá söprése

Akkoriban voltak olyan liberális értelmiségiek mindkét oldalon, akik a „tabula rasa” elvét igyekeztek elfogadtatni, mondván, hogy a két nemzet kapcsolatát új alapokra helyezve kell kialakítani. Ahogy erre korábban már rámutattunk, ez a megoldás egyszerűen a szőnyeg alá söpörte volna azokat a problémákat, amelyeket az 1945 utáni magyarellenes csehszlovák politika produkált és következményei a felvidéki magyarok túlnyomó részét mindmáig érintik.

Ezért mind az MKDM, mind az Együttélés elfogadhatatlannak tartotta a „tiszta lap” elvét, ugyanakkor azóta sem sikerült érdemi párbeszédet kezdeni az ún. kassai kormányprogram és a Beneš dekrétumok ügyében, sőt a jelenlegi szlovák kormánypárt még meg is erősítette a dekrétumok (és ezzel a kollektív bűnösség elvének) érvényességét. Tette mindezt egy olyan Európai Unió tagjaként, amely – formálisan legalábbis – elítéli a kollektív bűnösség elvét.

Az MKP szalonképessé tette a Mečiar utáni Szlovákiát

   

Amikor 1998-ban az MKP belépett a választások nyomán felálló új szlovák kormányba, egyúttal szalonképessé is tette Szlovákiát Nyugat-Európa szemében, hiszen 1994–1998 között a Mečiar vezette kormánykoalíció már-már teljesen kizárta az országot az európai nemzetek közösségéből. Ezt a tényt a józanul gondolkodó szlovák értelmiségiek is kénytelenek voltak elismerni, és a szlovák kormánypártokat elsősorban ez motiválta, amikor az MKP-t is bevették az újonnan felálló kormányba.

Másrészt olyan feltételeket is szabtak, amelyek magyar szemszögből nézve egyszerűen zsarolásként foghatók fel (pl. az autonómia ügye sem kerülhetett szóba), de az MKP vezetői úgy vélték, hogy idővel sikerül előrelépni ezekben a „kényes” kérdésekben is. A felvidéki magyarság politikai vezetőit azzal igyekeztek megnyugtatni, hogy az Európai Unióban számos megoldatlan problémát orvosolni lehet, hiszen már a csatlakozási tárgyalások során is sok olyan kötelezettséget kellett vállalnia az országnak, amelyek a korábbi jogszabályok és törvények felülírását feltételezték. Az ország uniós csatlakozásához nagy remények fűződtek, és amikor az MKP kormányzati szerepet vállalt, vezetői gyakran meg is fogalmazták ezeket az elvárásokat – igaz, inkább az általánosságok szintjén –, és abban az időben gyakran olvashattunk egy-egy sikeres brüsszeli vagy strasbourgi megbeszélésről, találkozóról is.

Önámítás Európával

Ma már tudható, hogy ebben sok önáltatás és naivitás is volt, hiszen a „közös európai értékek”, az „európai kulturális hagyomány” és hasonló jelszó szerű megfogalmazások elfedték az alapító országok valódi célkitűzését: új piacok teremtése a hazai termelőknek, a tőkekivitel megkönnyítése és az alacsonyabb munkabéreknek köszönhető magasabb profit biztosítása. Szinte minden posztkommunista országban a külföldi beruházók jóval nagyobb kedvezményeket kaptak, mint a hazaiak, sőt a saját országukban is megtámogatták őket, tehát kétszeres előnyben voltak.

Felvidéki magyar szempontból csak egy nagyon banális, bár számunkra egyáltalán nem lényegtelen példát említhetnénk. Az Új Szó c. napilap külföldi tulajdonosai az 1990-es években kb. négyévenként váltakoztak – ennyi ideig kaptak ui. kedvezményeket a saját országukban, hogy a felzárkózó kelet-európai országokban befektetnek. Miután ez az idő a végéhez közeledett, gyorsan odébbálltak és jelentkeztek az újabb „érdeklődők”. De ismerünk olyan eseteket is, amikor egy-egy viszonylag sok alkalmazottat foglalkoztató külföldi cég hirtelen felszámolta szlovákiai vagy magyarországi leányvállalatát, hogy keletebbre tegye át a székhelyét, ahol még olcsóbb munkaerővel dolgoztathatott.

Csökkenő őstermelés

A tőkehiány, a szükséges infrastruktúra kiépítetlensége vagy teljes hiánya a hazai vállalkozókat gyakran hozta kétségbeejtő helyzetbe, sőt nagyon sok vállalkozás néhány év alatt csődbe ment. Ugyanez hatványozottan érvényes volt az agrárágazatra, amely az 1990-es években teljesen átalakult és a korábbi húzóágazatai: az állattenyésztés, a tejtermelés, a gabonatermesztés és a zöldségtermesztés produkciója esetenként az ötödére–tizedére csökkent.

Ebben a kaotikus helyzetben sokan az ősi módszerrel: a korrupcióval próbáltak szerencsét. Sajnos az MKP képviselői és különböző szintű tisztségviselői között is akadtak jó néhányan, akik bizonyos „ellenszolgáltatásért” segítettek az ismerősöknek, a baráti kör tagjainak vagy a rokonoknak egy-egy támogatás elnyerésében, vagy valamilyen engedély soron kívüli elintézésében. (Ekkoriban vált ismertté a Mr. 20 % megnevezés is, amellyel olyan parlamenti képviselőket illettek, akik az elnyert támogatás 20 %-át kapták meg a „közbenjárás” fejében. Neveket is említhetnénk, de bizonyítani – a dolog természetéből adódóan – nem tudjuk…)

Szaporodó problémák a kormánytagsággal

Amikor a párt bekerült a kormányba, az ilyen „kérelmek” megszaporodtak, és számos dél-szlovákiai település polgármestere is igyekezett kihasználni „összeköttetéseit”, kapcsolatait. Persze ez a magatartás a térség országaiban általános, tehát nem mondtunk újat a tények konstatálásával. Viszont ez a melegágya az elvtelen politizálásnak, a megalkuvásnak. Amikor az új, a felvidéki magyarok számára teljesen elfogadhatatlan megyerendszer miatt az MKP akkori vezetése meglebegtette a kormányból való kilépés lehetőségét, végül éppen a párt polgármestereinek és regionális vezetőinek a nyomására (is) visszakozott, mert akkor elestek volna olyan támogatásoktól, amelyekből valamilyen beruházást finanszíroztak (és amelyekből itt-ott lecsíphettek maguknak is valamicskét).

Egy sokat mondó és tragikusan végződő esetet azért megemlítenénk. Ez nem a korrupcióról, hanem az elvtelenségről szól. Talán sokan emlékeznek még a kétnyelvű bizonyítványok eltörlése miatt kibontakozott ellenállásra. Jó néhány bátor pedagógusnak, iskolaigazgatónak az állásába került akkoriban a tiltakozás és az engedetlenség. A magyar politikai pártok és mozgalmak is támogatásukról biztosították a tanítókat és a tanárokat. Különösen Agócs Béla nádszegi tanár esete vált ismertté. Magányos harcát a magyar politikusok is példaként emlegették és megígérték, hogy segíteni fogják őt. Amikor az MKP a kormányba került, az egzisztenciálisan ellehetetlenült Agócs Béláról egyszerűen megfeledkezett, nem akadt senki sem, aki a hóna alá nyúlt volna. Végül máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Az ilyen ügyek bizonyára nem vetettek jó fényt a politikusokra és talán emiatt is egyre többen kezdtek kiábrándulni a politikából.

„Gerincferdülések” időszaka

Már korábban említettük, hogy az 1990-es években vált nagykorúvá az a nemzedék, amely a konszolidáció korszakában, az 1970-es években született és akaratlanul is részesévé vált szülei, környezete kiszolgáltatottságának vagy megalkuvásának az 1980-as években. Ez a közel 20 esztendő volt a „gerincferdülések” időszaka, amikor sok emberben megroppant a magyarságtudat és egy nehezen körvonalazható „pragmatizmus” jegyében a mindenkori hatalom elvárásainak teljesítésére igyekeztek nevelni a gyerekeiket.

A kisebbségi lét rosszul értelmezett túlélési stratégiájának tipikus esetével van dolgunk, és ha ezt felismertük, akkor már könnyebben tudunk választ adnia arra a kérdésre is, hogy miért következett be a 2001-es szlovákiai népszámláláskor a mintegy 50 ezer fős fogyás a felvidéki magyarság körében. A demográfusok már korábban jelezték a várható csökkenést, de ez korántsem tűnt még ilyen mértékűnek. Tehát a „többletet” olyan irracionális tényezők okozhatták, amelyeket legfeljebb sejteni lehet.

Részeredményeknek örült a politikai képviselet

Azt is meg kell mondani, hogy az MKP az 1998 utáni években elkényelmesedett, felnagyított bizonyos részeredményeket és túlságosan büszke volt arra, hogy sikerült létrehozni a komáromi Selye János Egyetemet. Amit természetesen nem kívánunk lebecsülni, de a párt miniszterei: Miklós László és Harna István olyan tárcákat felügyeltek (az előbbi a környezetvédelmit, az utóbbi az építési és vidékfejlesztésit), amelyek sem a köztudatban, de még a pártok előtt sem számítottak stratégiai jelentőségűeknek (noha a mi megítélésünk szerint nagyon is fontosak.

Főleg ha az általános környezetszennyezésre és a globális felmelegedésre, vagy éppen az egyre inkább lefelé csúszó régiókra gondolunk…). Csáky Pál miniszterelnök-helyettesként elsősorban emberjogi és kisebbségi kérdésekkel foglalkozott, és bár vitathatatlanul volt sok hasznos kezdeményezése, de ezeket rendszerint nem vitték végig, ráadásul a környezetében is felütötte a fejét a korrupció, amit a szlovák sajtó igyekezett alaposan megszellőztetni.

A következő részben elsősorban az MKP és a felvidéki magyar értelmiség viszonyával és a 2004. december 5-i magyarországi népszavazást követő sokkhatással és annak felvidéki következményeivel foglalkozunk.

HOMÉROSZ

További ajánlott írások:

Hajszálrepedések – 1. rész

Hajszálrepedések – 2. rész

Hajszálrepedések – 3. rész

Hajszálrepedések – 4. rész

Hajszálrepedések – 5. rész

Hajszálrepedések – 6. rész

Hajszálrepedések – 7. rész

Hajszálrepedések – 8. rész

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!