A civilek színrelépése – Hajszálrepedések 13. rész

A 2006-os választásokat követően Szlovákiában ismét felerősödött a magyarellenesség, amit maga a Fico-kabinet gerjesztett és sok olyan lépést is megtett a nemzeti kisebbségek, mindenekelőtt a szlovákiai magyarok rovására, amelyekhez az előző nyolcéves következetlen jobboldali kormányzás teremtette meg a lehetőséget. A Dzurinda-kormány pl. nem foglalkozott érdemben a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának kérdésével

Igaz, az ország parlamentje 2000-ben ratifikálta azt és 2001-ben hatályba lépett, de a 68 ajánlásból úgy mazsolázott, hogy meglegyen a ratifikáláshoz kötelező 35, de azért a kisebbségek nyelve ne kerülhessen olyan szintre, amely az érintett közösségek számára valóban kedvező legyen. Pl. a kisebbségek nyelvén történő műsorszórás feltételei annyira abszurdak, hogy magyar nyelvű magánrádiók nem is indultak a rendszerváltás óta Szlovákiában, de a helyi televízió stúdiók is csak úgy közvetíthetnek magyarul, ha szlovákul feliratozzák az elhangzottakat vagy szlovák nyelven is legyártják ugyanazokat az anyagokat.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

A mindennapi életben is gyakori a diszkrimináció, kivált azokon a településeken, ahol a kisebbségek aránya nem éri el 35-40 %-ot (pedig a „bűvös határ” még alacsonyabb: 20 %). Továbbra sem kötelesek az állami hivatalnokok a kisebbségek nyelvét is ismerni, noha az ügyintézés ezek nyelvén is lehetséges. A kisebbséghez tartozó személy – ha igényli – kérheti, hogy anyanyelvén készült okiratokat kapjon, hogy a bírósági eljárást is az anyanyelvén folytassák le, de ez nem automatikus, és a hivatalnokok gyakran éreztetik vele, hogy csak bonyolítja az ügyintézést, ha ragaszkodik ehhez.

Kétnyelvűség vasúton, feliratokon, üzletekben

Az egészségügyben még gyakoribbak azok a helyzetek, amikor a betegeket szó szerint megalázzák, ha nem tudnak szlovákul kommunikálni, de még a nemzetközi érdekeltségű szupermarketekben is rendszeresen előfordul, hogy a magyarok által is lakott helyeken nincsenek magyar nyelvű feliratok. Különösen ellentmondásos a helyzet a közúti jelzőtáblákat, valamint a vasútállomásokon elhelyezett feliratokat és megjelöléseket illetően.

Talán ez a furcsa állapot is ösztönözte azokat a felvidéki magyar fiatalokat, akik 2009-től kezdődően különböző szellemes akciókkal hívták fel a figyelmet a visszásságokra. Igen emlékezetes volt pl. a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistáinak a párkányi vasútállomáson megszervezett „performansza”, amely során magyar nyelven tájékoztatták az utasokat a nemzetközi gyorsvonat megérkezéséről és indulásáról. Később a vasútállomások kétnyelvű megjelölése is nagy érdeklődést keltett. Az ekeli vasútállomást, amely hosszú ideje már romos állapotban állt, egyúttal rendbe is hozták és kidíszítették. Jellemző persze, hogy a szlovák vasút emberei azonnal eltüntették a magyar feliratot, ugyanakkor még csak meg sem köszönték az aktivistáknak, hogy kicsinosították a vasút tulajdonát képező épületet és a környékét.

   

Ezekről az akciókról a világhálóra is felkerültek az ötletesen megszerkesztett videók, sokan ezek láttán azonosították a végrehajtókat azokkal a civil kezdeményezésekkel, amelyek a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet égisze alatt létrehozták a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala elnevezésű szerveződést. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia azonban csak egyike annak a több mint 130 civil szervezetet tömörítő „konglomerátumnak”, amely az esélyegyenlőség jegyében évente megújítja tagságát. Önerőből, szakértők bevonásával már jogsegélyszolgálatot is kialakított, emellett rendszeresen elemzi a kisebbségeket is érintő törvényeket, politikusi megnyilvánulásokat, de a felvidéki magyarok kulturális, demográfiai és gazdasági helyzetét is.

Hiányzó megoldások

Valószínűsíthető, hogy a Kerekasztal létrehozását a felvidéki magyar politikai elit megosztottsága és az a tanácstalanság is motiválta, amely a problémák kezelése során nyilvánult meg a politikusok soraiban. Mindeközben megtörtént az MKP-ban a pártszakadás, amely – mint arra korábban már rámutattunk – elsősorban az eltérő gazdasági elképzelések és bizonyos párton belüli csoportosulások érdekütközésének a következménye volt, de egyszersmind a felvidéki magyar politikai elit gondolkodásának a válságát is tükrözte. A kisebbségi problémákat ugyan mindenki látta, de a megoldást illetően nemigen voltak használható elképzelések.

A MOST-HÍD által felvázolt út egy idealizált alaptézisre épült, jelesül, hogy a megoldást a demokratikus szlovák erőkkel való összefogás jelentheti. A politika azonban a valóságban nem is annyira az eszmék, mint inkább a pillanatnyi erőviszonyok csatatere és a felvidéki magyarok már 1918 óta megtanulhatták, hogy a többséggel szembeni puszta lojalitás önmagában semmit nem garantálhat. A rendszerváltás utáni két évtizedben pedig arról is meggyőződhettünk, hogy még a „demokratikus” szlovák pártok sem értékelik azt a szívességet, amelyet az MKP az ország nemzetközi reputációja és elfogadtatása érdekében – sokszor a saját rovására is – megtett.

Apátiába zuhant felvidéki magyarság

A civil kezdeményezések megjelenése a felvidéki kisebbségi társadalomban még egy szempontból fontos volt. Igyekeztek ráébreszteni az embereket arra, hogy a megoldásokat nem várhatják kizárólag a politikusoktól. Ha valóban változtatni szeretnének a dolgokon, akkor önmagukat is mozgósítaniuk kell egy-egy fontos ügy érdekében, legyen az gazdasági, kulturális vagy éppen emberjogi jellegű. Sajnos az ezredfordulót követő években egyre inkább azt tapasztalhatjuk, hogy a felvidéki magyarság nagy része egyfajta apátiába zuhant. Nem bízik már a politikusokban, de önmagában sem, és még a legszűkebb környezetében sem érzi fontosnak, hogy aktívan beleszóljon a közügyekbe. Igaz, ennek hátterében a gazdasági kiszolgáltatottság is tetten érhető, de elsősorban a pozitív változásokba vetett hit megrendülését kell látnunk. Ezt a lelkiállapotot igyekeznek megváltoztatni a civil kezdeményezések, de hogy ez mennyire sikerül, azt majd a jövő dönti el.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy mind az MKP-t, mind a MOST-HÍD-at meglepte a civilek „színrelépése”. Voltak olyan vélemények, hogy ezek a „komolytalan” akciók nem segítik a problémák megoldását, csak a politikusok lejáratása a céljuk. De több alkalommal megtörtént az is, hogy a politikusok hasonló akciókat szerveztek és ezt nagy csinnadrattával igyekeztek az emberek tudomására is hozni. Őszintén szólva, ezek az erőfeszítések inkább mosolyt fakasztottak, emiatt aztán a további próbálkozások már elmaradtak. Bugár Béla érezhető ingerültséggel reagált, amikor a civilek felől kérdezték az újságírók.

Végül éppen a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának köszönhetően sikerült a két párt vezetőit tárgyalóasztalhoz ültetni és egy ún. kisebbségi minimumot is elfogadtatni, de továbbra is úgy tűnik, hogy a két párt között a kommunikáció igencsak esetleges és konstruktívnak még csak jóindulattal sem nevezhető. Úgy tűnik tehát, hogy a „civilek” továbbra sem képesek eliminálni a politikusok hiúságát és nem tudják kikényszeríteni azt sem, hogy legalább a kisebbségi minimumról tárgyaljanak időnként vagy egyeztessék elképzeléseiket a felvidéki magyarságot érintő leglényegesebb kérdésekkel kapcsolatban.

Amikor 2010–2012-ben a MOST-HÍD a kormánykoalíció tagja lett, a párt vezetői úgy képzelték, hogy csak nekik van módjuk és főleg joguk arra, hogy a felvidéki magyarok érdekeit prezentálják. Nem kértek sem az MKP, sem a civilek véleményéből, ugyanakkor szembesülniük kellett azzal is, hogy szlovák partnereik nagyon is tisztában vannak a hibridpárt gyenge érdekérvényesítő képességével és azzal is, hogy a döntés végeredményben egyetlen ember: a pártelnök kezében van. Az ilyen politikai szerveződések sorsát azonban jól ismerjük: előbb vagy utóbb szétforgácsolódnak és felbomlanak. Jól példázza ezt a HZDS esete, amely 2012-ben már nem is indult a választásokon és nem régen feloszlatta önmagát.

A Radičová-kormány bukása

Az Iveta Radičová vezette rövid életű jobboldali kormány ténykedéséről kevés érdemlegeset mondhatunk, hiszen a folyamatos viszálykodások közepette alig maradt energia a közügyek megfelelő irányítására. Ráadásul a nagypolitikában olyan emberek is megjelentek, akiket „anyapártjuk” képtelen volt kordában tartani és gyakran a kormánykoalíció érdekeivel szembe mentek, és végül ez a magatartásuk a kormány bukásához vezetett. A Radičová kormány utolsó időszakában pattant ki a Gorilla-botrány, amelyben szinte valamennyi párt érintett volt, függetlenül attól, hogy éppen kormányon volt vagy ellenzékben. Paradox módon azonban az ügy leginkább az SDKÚ-t tépázta meg, noha a SMER is nyakig benne volt, de sikeresen kilavírozta magát belőle. Igazából maga a botrány sem tudta – ahogy mondani szokás – kiverni a biztosítékot, a kezdeti tömegtüntetések elég gyorsan lecsengtek, és ma már a legtöbb ember nem is emlékszik az egészre.

Az ügy Bugár Bélának sem ártott, hiszen a 2012. március 10-én tartott előrehozott parlamenti választásokon az általa vezetett MOST-HÍD ismét bejutott a szlovák törvényhozásba, igaz vagy 30 ezer szavazatot veszített, de az MKP megint a bejutási küszöb alatt maradt és szinte ugyanannyi szavazatot kapott, mint 2010-ben. Lehet, hogy túl korán jött az újabb megmérettetés és a párt nem tudott kellőképpen felkészülni rá, de azt is el kell mondani, hogy az MKP tevékenységéről, terveiről, a kormány döntéseivel kapcsolatos kritikájáról a sajtóban nem igen lehetett olvasni, a szlovák tévécsatornák vitaműsoraiba sem sikerült egyetlen MKP-s politikusnak sem bekerülnie.

Ami még elszomorítóbb, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia akcióiról is hallgatott vagy félretájékoztatott a szlovák média, amely 2012-ig egyértelműen nacionalista és szélsőséges pártként igyekezett beállítani az MKP-t, mindezt pedig azzal fejelte meg, hogy lépten-nyomon a magyarországi FIDESZ-szel kapcsolta össze, amelynek elnökéről, és általában a magyar kormány tevékenységéről folyamatosan negatív képet rajzolt. A dolgok ilyetén tálalása végül is egy magyarellenes narratívát eredményezett, amelyben – talán sokak számára meglepő módon, de nem véletlenül – a korábban liberálisnak tartott Sme napilap vitte a prímet.

A MOST-HÍD kétéves kormányzati tevékenysége kapcsán két lényeges dolgot lehet elmondani: szlovák képviselőinek tevékenysége jóformán szóba sem került a felvidéki magyar sajtóban, mintha megszűntek volna létezni; másrészt a nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatására fordítható összegek elosztásában teljesen önkényesen járt el (szerk. megj. bővebben erről itt, itt, itt és itt olvashatsz) és szinte már szemet szúró módon a párthoz közelálló személyeknek és csoportoknak osztott le „nagy pénzeket”. Ugyanez elmondható a MOST-HÍD-as vezetésű önkormányzatok támogatásáról is. A párt programjában nagy súllyal szereplő R 7-es út megépítéséből semmi sem lett, de néhány parlamenti képviselője éppen ebben az időben jutott olyan megrendelésekhez, amelyek hosszabb távon jelentős bevételekkel kecsegtetnek.

Ugyanakkor a párton belül is elindult egy bomlási folyamat. Korábban fontos tisztséget viselt emberek (pl. Vörös Péter, Pfundtner Edit) távoztak a pártból, de hogy miért azt csak találgatni lehet. Olyan híresztelések is lábra keltek, hogy Bugár Béla pártelnök és Simon Zsolt között nem éppen harmonikus a viszony, és a pártba nagy ambíciókkal belépett, Bugár egyik leendő utódjának is tartott Solymos László sem tudott igazán nagyobb formátumú politikussá válni, sajtóbeli megnyilvánulásai alapján legalábbis erre következtethetünk.

HOMÉROSZ

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

A sorozat további részei:

Hajszálrepedések – 1. rész

Hajszálrepedések – 2. rész

Hajszálrepedések – 3. rész

Hajszálrepedések – 4. rész

Hajszálrepedések – 5. rész

Hajszálrepedések – 6. rész

Hajszálrepedések – 7. rész

Hajszálrepedések – 8. rész

Hajszálrepedések – 9. rész

Hajszálrepedések – 10. rész

Hajszálrepedések – 11. rész

Hajszálrepedések – 12. rész