Történelmi eseményen vagyunk túl. Szlovákia történetében először fordult elő, hogy magyar nemzetiségűt jelöltek köztársasági elnöknek. Az eredmény olyan, amilyen. Ezzel írásainkban már foglalkoztunk részletesebben. De más szempontból is egyedülálló ez a választás. Amióta e sorok szerzője választásra jogosult (2005-től), először fordul elő vele március 29-én, hogy nincs kire szavaznia. Nem mintha minden alkalommal olyan tuti jelöltek lettek volna, de legalább volt magyarázata a taktikának.

Ezúttal viszont egyáltalán nem egyértelmű az az antificoista retorika, hogy csak azért válasszuk Kiskát, hogy ne Ficot. E logika mentén mentünk már el korábban Schusterra, Radičovára, de még horribile dictu Gašparovičra is voksolni – mekkora naivság volt… Megannyiszor szavaztunk már  csak protestálásként, pl. legutóbb Galbavýra Nyitra megyében. És milyen eredménnyel? Egyikük sem vállalt fel minket, egyikük sem mozdította a füle botját sem értünk. Sőt, ha úgy adódott, még jól meg is forgatták bennünk a kést (lásd pl. Beneš-dekrétumok megerősítése stb.). Akkor miért is lenne állampolgári, demokratikus kötelességünk olyanra voksolni, akinek teljesen közömbösek és idegenek vagyunk? Mikor fogunk már a jóra és nem a kisebbik rosszra szavazni?

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

Ebből elég! Annyiszor etettek meg már minket a „szpoluprácás, merjünk kicsik lenni, kis lépések politikája, most nincs rá politikai akarat ect.” dumákkal, hogy már tényleg teljesen meghülyültünk?!? Fogalmunk sincs, ki fia ez a Kiska, mit tett eddig, mit gondol rólunk és miként fog viseltetni irántunk, de kötelességtudatból menjünk el rá szavazni, csak mert izé?

2
Kép: Shooty

Bárdos kapcsán lehetett kritikus hangokat hallani, hogy vannak, akiknek már nem elég az az érv a rá szavazáshoz, hogy mert magyar. Hát most én is így vagyok ezzel. Nekem sem elég érv, hogy mert civil, meg független, mert ez még önmagában  nem jelent semmit! Nem hiszek abban, hogy valaki ideológiailag és politikailag független marad, ha belép a politikába. Az hogy valaki civil, még nem jelent valami minőségi többletet. Attól még nem lesz valaki bölcsebb, okosabb vagy rátermettebb egy politikai posztra, hogy civil.

És szerény véleményem szerint Kiska sem az, csak megneszelte a piaci rést, és jó vállalkozóként azt dobta a piacra, amire kereslet mutatkozott. A civil jelszót pedig most nagyon viszik, hát bolond lett volna nem kihasználni, ha amúgy is ezt várják tőle. Ehhez párosult egy ismét csak népszerű bélyegtevékenység, a jótékonykodás a Dobrý Anjel (Jó angyal) révén. Ezzel Kiska a jóságos Szent Miklósi szerepkört is kipipálta. Amit persze méltányolunk is, csak ne árnyékolná be a tudat, hogy ez a Triangeles és Quatrós pénzekből lett töredékében visszaosztva.

Nem vitatjuk az adományozás fontos dolog – ha módunkban áll, mi is rendszerint élünk ezzel -, de lehet, nem minden család gondolja teljes mértékben jófejnek, hogy az általuk jócskán feláron megvett mosógépből meg a hűtőből gavallérkodik valaki. De ne süllyedjünk le ilyen alattomos ficos módszerekig, ettől függetlenül is totál zsákbamacska  a Kiska féle politika.

 hirdetes_400x285  
3
Kép: Shooty

Példaképének, mondjuk, szintén trendi módon Gandhit nevezte meg, de a kisebbségi témák nem érdeklik, sőt lezárt ügynek tartja a Beneš-dekrétumokat. Az önrendelkezésünkről, boldogulásunkról is csak általános frázisokat pufogtatott, amit igencsak nehéz Gandhi szellemiségében összerakni.

Jól van, – mondá az egyszeri – de úgyis csak szimbolikus lesz a jogköre, reprezentálnia kell az országot, őrködni a demokrácia felett stb. De azt kell, hogy mondjam, a nyílt televíziós vitákban produkált teljesítménye sem győzött meg arról, hogy erre teremtette volna őt az Úristen. Látszik tapasztalatlansága, zavara, helyenként gyér retorikája, amibe bele lehet ugyan jönni és még mindig jobb államfő lehet a mostani’stüszi vadásznál’.

Tévedés ne essék, ezek a sorok egyáltalán nem Kiska ellen, vagy Fico mellett szólnak. A jelenlegi miniszterelnökről eddig azért nem szólt a fáma, mert már ismerjük, mint a rossz pénzt, és szemernyit sincsenek illúzióink iránta.  Ha személyesen nekem kínálná fel a megüresedő kormányfői széket, akkor sem szavaznék rá.

fico_kiska
Kép: hnonline

Sokkal inkább a tanácstalanság késztetett leírni ezeket a gondolatokat, mert a felvidéki magyaroknak tulajdonképpen nincs kire szavazniuk a második fordulóban. A mi szempontunkból nézve sajnos azt kell hogy mondjam, egyik jelölt sem tűnik valami egetrengető főnyereménynek. És lehet ennek kapcsán zsarolással meg inkorrektséggel vádolni az MKP-t, aki kinyilatkozta, hogy várja, az elképzeléseit a  két második fordulóba jutott jelöltnek a magyarokról. No, de igénytelenségünk már olyan szinteket ölt, hogy márt azt is kérnünk kell – sőt, látjuk ha kérik helyettünk, még fel is háborodunk rajta -, hogy ámítsanak minket, ígérgessenek nekünk egy kicsit? Hogy legalább a remény illúzióját megtarthassuk. Olyan ördögtől való ez? Most komolyan, már itt tartunk?

Csonka Ákos

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!