Király Zsolt írása.

Bugár Béla ezidáig sikeresen szörfözött a politikai hullámokon, legújabb lépésével azonban könnyen zátonyra futhat.

Amikor Bugár körül kezd elfogyni a levegő, új vizek felé evez. Így történt kedden is, amikor két dolgot jelentett be: Lucia Žitňanská belép a Most-Hídba és alelnöki posztot kap, a párt pedig nevet vált. A spolupráca-együttműködést elhagyva felveszi a polgári párt nevet. Első látásra ügyes húzásnak tűnik, mellyel ismét megpróbálja elhitetni, hogy képes megújulni, valójában azonban nagyot kockáztat.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

Bugárék vélhetően a köztársaságielnök-választás csúfos veresége és Kiska polgári színekben elért sikere után döntöttek végleg a spolupráca-együttműködés elhagyása és a polgári területre való benyomulás mellett. Ami viszont négy okból is visszaüthet.

  • Egyrészt, a felvidéki magyarok többsége Fico ellen szavazott Kiskára, azaz, ha mondjuk Procházka kerül a második közbe, ő is hasonló eredménnyel végez a magyarok körében.
  • Másrészt, az elnökválasztás a régi pártok elutasításáról is szólt, Bugár pedig nevezheti magát akárminek, attól még az egyik legrégebben politizáló arc marad, aki már lassan 25 éve a nagypolitika része.
  • Harmadrészt, a most felvállalt polgári terület a Most-Híd szempontjából már eléggé telített, azaz erős a konkurencia a polgári oldalon. Ott van a liberális SaS Petőcz Kálmánnal, a NOVA Grendel Gáborral, valamint Procházka új kezdeményezése is, melyből ugyan még nem tudni mi lesz, de már az elnökválasztás első körében is képes volt megszólítani a magyarokat.
  • Negyedrészt, a Most-Híd ezzel az MKP mellett a szlovák politika felé is frontot nyit. Ez ott érdekes, hogy Bugár népszerűségének egyik titka, hogy a szlovák média hímes tojásként bánik vele. Köszönhetően annak, hogy az MKP elnökeként még anno legyengítette a párt kisebbségi, magyar politikáját, majd utána népszerűségének köszönhetően kinyomta az MKP-t. A szlovák sajtónak ez megfelelt. Ennek köszönhetően hagyták őt minden krízist túlélni, pedig körülötte már minden bútordarab kicserélődött. Kérdés, hogy fog hozzáállni a szlovák sajtó, amikor már a potenciális szlovák jobboldal gyengítése a cél.

A Most-Híd számára egy ilyen update igencsak kockázatos. A figyelmes szemlélő észrevehette, hogy Žitňanská (aki egyébként az 1967-es csehszlovákiai egyéni sakkbajnok, 1939–1945 közötti pozsonyi magyar reálgimnázium diák Kozma Gyula lánya) már az első közös sajtótájékoztatón sietett leszögezni, hogy ő bizony nem tud magyarul.

kozma
Lucia Žitňanská a pár éve elhunyt édesapjával, Kozma Gyulával. Kép: celamko.blogspot.com

Értelemszerűen tehát a párt tárgyalási nyelve sem lehet magyar. Aki azt gondolja, hogy Bugárék az országos elnökségi üléseken, a frakciógyűléseken, vagy a párt országos szerveinek ülésein magyarul beszélnek, a vegyespárt szlovák tagjainak fülén pedig ott a fülhallgató, akiknek szinkrontolmács fordít, az téved. Logikailag, praktikussági szempontból is nyilvánvaló, hogy párt tárgyalási nyelve a gyakorlatban a szlovák. Akik tehát következetesen két magyar pártról beszélnek, azok ezeket a dolgokat egyszerűen nem veszik figyelembe.

 hirdetes_810x300  

Lucia Žitňanská: a KDH jelöltjeként kezdte az igazságügyi társánál, majd Mikuláš Dzurinda embereként az SDKÚ minisztere és alelnöke lett. A 2012-es parlamenti választásokon az SDKÚ-DS színeiben a legtöbb karikát, szám szerint 103 ezret gyűjtötte. Miután Pavol Frešoval szemben alulmaradt a pártelnökségért vívott küzdelemben, odébbállt. Egy ideig úgy tűnt, Miroslav Beblavýval együtt Radoslav Procházkánál folytatja, Procházka azonban nem osztott neki lapot. Így kötött ki Bugárnál. Žitňanská ismert arc, jó szakpolitikus, aki elvileg hozhat a konyhára. Gyakorlatilag azonban a Lucia-hatás egy számára teljesen megváltozott közegben erősen kérdéses.

Bugár a legrégebben hivatalban levő pártelnök Szlovákia újkori történelmében, aki kétségbeesetten keresi a helyét és túlélés lehetőségeit. A marketing mögé pillantva azonban jól látható, hogy mindezért egyre kockázatosabb és átlátszóbb lépésekre kényszerül.

Király Zsolt

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!