Frissítve: 20.20 95 éve hunyt el Milan Rastislav Štefánik, az úkori szlovák történelem egyik legnagyobb alakja. Ebből az alkalomból terjedelmes írás jelent meg a SME című jobboldali, liberális napilapban, eddig sehol nem látott, igényes fotókkal illusztrálva.

A cikk egyik fejezete a 20. század első éveinek szlovák-magyar együttélését taglalja, Štefánik visszaemlékezéseire építve. Nem éppen pozitívan szólva a magyarokról. Szerzője Pavel Dvořák, szlovák történész, író, publicista.

Ez a rész különösen felkeltette az érdeklődésünket.

„Szlovákok a magyarok ellen

Nem ez volt az egyetlen megaláztatása. Már, mint meglett férfi, sikeres tudós, nemzetközileg elismert csillagász utazott 1907-ben Bazinból (Pezinok) Pozsonyba. Bazinban ekkor épp választások votlak a magyar országgyűlésbe.

A szerelvénybe, melyen Štefánik utazott a testvérével és barátjával, a magyar országgyűlés három képviselője szállt fel. Juraj Szmrecsányi szlovákul szólt hozzájuk, de amikor észrevette, hogy nem csehekről van szó, amint azt előzetesen gondolta, hanem szlovákokról, magyarul kezdett el káromkodni a szlovák politikusokra.

Štefánik figyelmeztette őket, hogy ő ért magyarul, és az említett nemzetiek a barátai. Az utastársak felháborodtak. Kiabáltak, fenyegetőztek, megtiltották, hogy szlovákul beszéljenek.

Štefánik az incidens után ezt írta a szociáldemokrata Népszavába. „Turkesztánban, a tadzsikok és a kirgizek között biztonságban voltam. Magyarország területén ellenben revolverrel és pálcával támadtak rám a Presporkhoz közeli vasútállomáson a magyar országgyűlés képviselői.

Érdemes megfigyelni a magyar képviselők neveit: Szmrecsányi, Kovács, Bresztyánsk a Csizmadia. Miről tanúskodnak? Több szlovák aktív részvételéről a magyarosításban.“

Eddig a cikk ominózus része.

Štefánik a szlovákság manapság újra felfedezett egyénisége, aki most kezd újra divatba jönni. Saját korának világlátott, külföldön is elismert alakja volt, akit egyre többen próbálnak saját céljaiknak megfelelően interpretálni.

rafaj
A Szlovák Nemzeti Párt díszei Štefánikra emlékezve. Középen, kékben Štefániknak beöltözve Rafael Rafaj. Kép: omediach.com

Jó volna tudni, vajon tényleg a Dvořák által leírtak  jelentették-e az akkori valóságot, főleg a mai szlovák-magyar viszony ismeretében. Vagy csak egy újabb legendagyártás tanúi vagyunk, ahol Štefánik halálának évfordulóját használják fel egyesek korunk nemzetállam-építésése, a  magyarelnyomás, és az asszimiláció legitimizálására. Ha úgy tetszik, feloldozva a  szlovák lekiismeretet. Afféle bosszúból, törlesztésként mindazért, amit Štefániknak és társainak egykor a magyaroktól állítólag el kellett tűrniük. El kellett?

 hirdetes_810x300  

Király Zsolt

A SME cikke itt olvasható.

Nyitókép: SME

  Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!