A novemberi hónap kommentárjaként ezúttal Peter Schutz kommentárját közöljük, mely a SME-ben jelent meg november 10-én. 

Az ellenzék most tényleg kitesz magáért. Ha ez is kevés lesz a nép számára ahhoz, hogy észhez térjen, az nem a politikusok hibája.

Ahhoz, hogy azt állítsuk, a pőstyéni CT-ügy Robert Fico Gorillája, még messze vagyunk. De minden esély megvan rá, hogy azzá váljon. El kell ismernünk, hogy az ellenzék – a szerző csodálatára – ezúttal tényleg odateszi magát.

Ha a kormányfő visszahívását célzó parlamenti ülés, mely két nap és két éjszakán át tartott,  nem ébreszti fel a társadalmat, hogy „majdanná“ alakítsa a parlament előtti teret, akkor a hiba ezúttal nem az adókészülékben (mint általában), hanem a vevőkészülékben lesz.

Az ellenzék hősködésének és a közelgő történelmi évfordulónak az egyvelege páratlan lehetőséget kínál minden internetes és egyéb örök hőbölgőnek, hogy felemelje a fenekükét a monitor elől, és megmutassa, mire képes ő maga egy szebb jövője érdekében a szlovák politikában.

Ennek az egész cirkusznak ugyanis, amit Lipšic, Matovič és a többiek vezényelnek, csak akkor lesz értelme  ha külső segítség érkezik. Akik „Elég volt a tolvajokból“(és hasonló) feliratú transzparenseikkel szimbolikusan zéró toleranciát hirdetnek mindannak, ami az elmúlt 25 évben nekünk a legnagyobb csalódást okozta.

 hirdetes_400x285  

Függetlenül attól, hogy a pőstyéni tomográf-féle közbeszerzéseken az ellenzék egy része is keres, kijelenthetjük, ezúttal tényleg odateszi magát azért, hogy az ügyet életben tartsa. A gyanú, hogy a Medical Group azonos címen székel Belizeben a Penta Enterprisesszal, vagy hogy Kassán hármszoros áron vásároltak rezonancia gépet ugyanúgy közvetítőn keresztül (máson, nem a MG-n keresztül) még megerősítést igényel.

Mi a hónap kommentárja?

A hónap kommentárja a Körkép sorozata. Rendszeresen, minden hónapban egy általunk legjobbnak, legérdekesebbnek tartott  kommentárt közlünk a szlovák sajtóból magyar fordításban. A sorozat eddigi részei:

(2012) októbernovemberdecember,

(2013) január, februármárcius, április, májusjúniusjúliusaugusztusszeptember,

október, december,

(2014) januárfebruármárcius, április, májusjúniusjúliusaugusztusszeptember, október.

Elég világos azonban, hogy a védekező ellenzék az elmúlt két és fél évben rengeteg gólszerzési lehetőséget szalasztott el. A mostani dicséret az olyan stratégiai hibák mellett is megállja a helyét, mint Lipšicé, aki szerint: „Elfogadhatatlan, hogy   egy milliárd euró tűnik el évente az egészségügyből, amin egy pénzügyi csoport, egy politikus és egy oligarcha osztozik.“

Hm. Ez tényleg elfogadhatatlan, de épp azért beszélünk rendszerszerű korrupciórol, mert a szlovák „piac“ , beleértve az egészségügyi eszközöket is, több  közvetítő, politikus, hivatalnok, kórházi menedzser és oligarcha között van felosztva.

Ha csak egy oligarcha és egy magas beosztású politikus sikkasztana, a többi már rég ráborította volna a sakktáblát a bábukkal együtt. A „rendszer“ a kölcsönös meg nem támadás és a piaci felosztás egyezségén alapszik, melynek köszönhetően – az INEKO szerint – a közbeszerzéseknél 70 százalékban  csak egy pályázó van.

Igazságtalanság lenne Pavol Paškával szemben, ha a szlovák egészségügy teljes adósságát – ami jelenleg 300 millió euró – az ő számlájára írnánk. Minden jel  arra utal azonban, hogy ha nem is lehet pontosan euróban kiszámolni az ő részesedését, szerepe a rendszer és a többi baráti résztvevő politikai védelmezésében megkerülhetetlen.

Ha ez kevés a nép számára ahhoz, hogy felébredjen, és legalább akkora tömegben fellázadjon, mint Magyarországon az internetadó ellen, akkor nincs joga csodálkozni és megbontránkozni azon, hogy a politika csordának veszi, akit hülyére koppaszthat és nyírhat.

Peter Schutz

Fordította: Tóth Lívia

Nyitókép: pluska.sk

 

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!