Az új kormánykoalíció összetétele sokakban kételyeket ébreszt a Smer – SNS – Most-Híd – Sieť együttműködésével kapcsolatban, ugyanis mind a négy párt látszólag teljesen más célokért küzd. Bugár Bélát az elmúlt hetekben többen támadták mert kormányra lépet a Smerel és az SNS, ugyanis mindkét párt magyarellenességéről ismert.

 

A parlament alakuló ülésének napján a Hospodárske Noviny arról kérdezte az új képviselőket, ki milyen törvényjavaslatot terjesztene elő elsőként a törvényhozásban. Ondrej Dostál, az OKS elnöke, aki az SAS parlamenti listáján szerzett mandátumot elmondta, hogy elsőként az állampolgársági törvény szerinte alkotmányellenes módosítását szeretné javasolni. Bízik ugyanis abban, hogy mivel a Most-Híd kormányra került, „sikerül eltörölni ezt az alkotmányellenes gyakorlatot.”

 

Dostal
Ondrej Dostál az állampolgársági törvény módosításával indítana. Kép: reprofoto – hnonline.sk

 

2010 májusában az első Fico-kormány javaslatára a szlovákiai parlament gyorsított eljárásban módosította a szlovák állampolgársági törvényt, válaszul a határon túli magyarok számára könnyített állampolgársági lehetőséget biztosító magyarországi törvényre. A szlovák jogszabály szerint mindenki elveszíti szlovák állampolgárságát, amennyiben más ország állampolgárává válik.

 hirdetes_810x300  

 

Sorozatos kritika a törvény ellen

 

A törvényt a sorozatos kritika hatására 2015-ben módosították, de csak kozmetikailag. Ennek értelmében az érintettek egy része újra kérvényezhette az elvesztett szlovák állampolgársága visszaállítását. A szlovák állampolgárságot azonban csak azok kapják vissza, akik egy másik ország állampolgárságának felvételekor életvitelszerűen az adott országban éltek, ahol állandó lakhellyel rendelkeztek. A rendelet tehát a szlovák állampolgárságukat elveszített szlovákiai magyarok esetében nem hozott érdemi változást.

 

A törvény bevezetését követő években eddig 963 személyt fosztottak meg állampolgárságuktól, köztük 58 magyart. A magyarokon kívül a törvény nagy számban érinti főleg a német, osztrák, valamint brit állampolgárokat.

 

Magyar lehetsz, de kettős állampolgár nem

 

Az állampolgársági törvény magyarokat diszkrimináló rendelkezéseinek eltörlése nem került bele a Bugár Béla által sikerként kommunikált kormányprioritások közé.

 

A törvényhozás elé kerülő ellenzéki törvényjavaslat tehát az első fokmérője lehet annak, van-e értelme a Most-Híd kormánytagságának.

 

Körkép.sk/hnonline

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!