Szombaton tartotta választások utáni első Országos Tanácsa ülését a Magyar Közösség Pártja. Berényi József leköszönt pártelnök és Forró Krisztián kampányfőnök értékelték a választási eredményeket.
„Köszönetünket fejezzük ki minden választópolgárnak a pártra leadott szavazatokért. Az MKP a magyarok által többségben lakott településeken összességében ugyan a legeredményesebb pártnak bizonyult, ám a választók mozgósítása jelentősen az országos átlag alatt maradt, ez komolyan hozzájárult ahhoz, hogy nem sikerült a kitűzött célt elérni” – hangzott el az ülésen.
A 105 ezer szavazat kötelezi az MKP-t a közösség megmaradása és gyarapodása érdekében végzett küzdelem folytatására.

Tisztújítás június 11-én
Az OT a párt Alapszabálya és az OE javaslata alapján döntött az általános tisztújításról és a tisztújító országos kongresszus 2016. június 11-ére való összehívásáról.
Berényi lemondása után az ülésen ma lemondott az MKP teljes Országos Elnöksége is. Az Országos Tanácsá megbízásából a testület ügyvezető elnökségként működik a kongresszusig.

A Most-Híd és a Sieť hibázott
Az MKP elhamarkodottnak és megalapozatlannak tarja a parlamenti választás után lezajlott kormánykoalíciós tárgyalások folyamatát.
Érthetetlen a kormánykoalíciós tárgyalások gyorsasága, esélyt sem adva egy jobboldali kormánykoalíció megszületésére. Az OT küldöttsége komoly hibának tartja, hogy a létrejött kormánykoalíció két pártja, a Most-Híd és a Sieť nem kötötte kemény feltételekhez a kormányba való belépést.
„A Most-Híd felelőssége is, hogy az oktatásügyi tárcát az SNS kapta. Nyugtalanító, hogy a karmesteri pálca továbbra is Robert Fico kezében marad, s a legerősebb minisztériumokat is a Smer uralja” – áll az MKP OT utáni nyilatkozatában.

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa kritikusan szemléli az új kormány megalakulását, amelyben a két kis jobboldali pártnak nyilván a másodhegedűs szerep jut majd. „Legalább ennyire kritikusak leszünk a túlságosan általánosra sikerült kormánykoalíciós prioritásokra épülő kormányprogramot illetően is, amely előrevetíti, mire is lesz képes igazából Szlovákia új kormánya” – ígéri az MKP.
A Most-Hídhoz való viszonyulásról
Az MKP OT továbbra is szorgalmazza a közös magyar politikai fellépést, mert hiszi és vallja, hogy közösségünk számára csak az összefogás adhat esélyt. A Most-Híd-dal való tárgyalással kapcsolatban kijelenti, hogy a tisztújító országos kongresszus által megválasztott új vezetés döntése alapján kerülhet sor.
Nyitás az ellenzék felé
Ugyanakkor az MKP tárgyalásokat fog kezdeményezni a politikájával hasonló értékrendet valló ellenzéki parlamenti és parlamenten kívüli pártokkal.

Az Országos Tanács az iskolaköteles gyermekek családjaihoz is felhívással fordult a magyar iskolába való beíratás érdekében.
„Minden szülői döntés jelentős hatással van egész közösségünk sorsára, ezúton kéri a hatodik életévüket idén betöltő gyermekek családjait, hogy feltétlenül ragaszkodjanak gyökereikhez, őseik kultúrájához és hagyományaihoz, és utódaiknak adják meg az anyanyelvi tanulás lehetőségét” – olvasható a nyilatkozatban.
mkp.sk/Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: Alapszabály Berényi József forró krisztián kiemelt Kongresszus Menyhárt József MKP MKP - Most-Híd együttműködés Országos Tanács parlamenti küszöb parlamenti választások Szigeti László tisztújítás választási eredmények
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.