Štefan Harabin-nak, a legfelsőbb bíróság volt elnökének szerencsésen alakult péntek 13-a. A Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Tanácsa elutasította Jana Bajánková, a Bírói Tanács elnökének azon indítványát, hogy kurtítsák meg Harabin háromhavi fizetését 30 százalékkal.

 

Harabin ugyanis nem éppen hízelgő jelzőkkel illette Daniela Švecovát, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökét. Többek között azt mondta, hogy „a maga módján szánalomra méltó, és a pszichiátrián végezheti”. A felügyelőbizottság előtt azt mondta, hogy kiáll kijelentései mellett, és egyúttal kérte felmentését is. És megkapta.

 

A péntekii, számára pozitív végkimenetelű meghallgatáson csak Harabin vett rész, a lehető legenyhébb büntetést javasló Bajánková nem jelent meg. „Sosem szegtem meg a törvényt. Győzött a bírói szuverenitás” – mondta Harabin a felmentést hozó ítélet után.

 

 hirdetes_810x300  
220326_1200x_sme_sk
A képen Harabin és Bajánková. Forrás: Sme.sk

 

Harabin félti az életét

 

Štefan Harabin levelet írt Jaromír Čižnár főügyésznek, amiben azt írja „A főügyészség hivatali kötelességből sem kezdeményezett büntetőeljárást gyilkossági kísérlet miatt, illetve súlyos testisértés megkísérlése miatt”. A Harabin által említett eset május 10-én, kedden történt a Legfelsőbb Bíróság (NS) épületében.

 

A volt NS elnök fegyelmi tárgyalása közben a mennyezetről leesett az egyik csillár, és pontosan az ő és jogi képviselője asztalán landolt. Egyikük sem tartózkodott épp akkor az asztalnál, a terem üres volt, a szenátus egy másik helyen épp Harabin kifogásait tárgyalta meg.

 

Harabin a Čižnárhoz írt levélben azt a kérdést teszi fel, hogyan lehetséges az, hogy ugyanannál az eladónál vásárolt ugyanolyan típusú csillárok közül, amelyeket ugyanaz a szakember szerelt fel, épp az ő feje felett függő esik le. Čižnárt egyúttal a Smer megbízott ügyészének nevezi. „Egy jogállamban a belügyminiszter tevékenységét a főügyész ellenőrzi. Egy totalitárius rendszerben a főügyész a belügyminiszter utasításait követi”, írta Harabin.

 

A képen Štefan Harabin (jobbra) és Jaromír Čižnár (balra), 2013-ban, Čižnár kinevezésekor. Forrás: Teraz.sk
A képen Štefan Harabin (jobbra) és Jaromír Čižnár (balra), 2013-ban, Čižnár kinevezésekor. Forrás: Teraz.sk

 

Kaliňák sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja…

 

Harabin az incidens miatt védőőrizetet kért magának és családjának, és arra utasította Čižnárt, hogy a nyomozás során vizsgálja ki Robert Kaliňák és Daniela Švecová (az NS jelenlegi elnöke) érintettségét is. Szerinte Kaliňák amiatt akar tőle megszabadulni, mert „már nyolc éve megsérti a törvényt a belügyminiszter alá tartozó rendőrségi felügyeleti szerv működtetésével, és nem tudott elhallgattatni (…)”.

 

Forrás: Topky.sk
Forrás: Topky.sk

 

Kaliňák Harabin vádjaira reagálva azt nyilatkozta: „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy a belügyminiszter nem járt kedden, a Legfelsőbb Bíróság épületénél csavarhúzóval a kezében. A Belügyminisztérium a NS bírájának védelmet nem biztosít, mert az egyetlen veszély, ami Štefan Harabint fenyegeti, az ő maga. És önmagától semmilyen védőőrizet nem óvhatja meg”.

 

 

DennikN.sk, HNonline.sk

Nyitókép: DenníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!