Milan Krajniak (Sme rodina) szerint nem egyszerű vitáról van szó az RTVS üzembentartási díjával kapcsolatban, hanem hatalmi harc van kialakulóban, ami a közmédiát is érinti.  Ezt a TA3 V politike („A politikában”) című vitaműsorában fejtette ki.

 

„Az RTVS egy kulcsmédium, amit a kormány irányítása alatt akar tudni”, mondta Krajniak, majd hozzátette, hogy a Smeren belül két csoportosulás valamint az SNS elnöke, Andrej Danko, most kezdenek helyezkedni Robert Fico kormányfő szerepének átvételéhez.

 

Krajniak szerint Fico „bizonyosan nem fog indulni a következő választásokon”.

 

Az új kormány első koalíciós tanácsülése után egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el a koalíciós partnerek részéről. Az SNS egyértelműen kijelentette, hogy nem támogatja az üzembentartási díj (tévédíj) emelését, Procházka és Bugár ellenben ezt nem zárta ki, mondván, hogy csak az ütemezésben kell egyezségre jutniuk.

 hirdetes_810x300  

 

Egyetértett Krajniak nézetével a műsor másik résztvevője, a szintén ellenzéki Jozef Viskupič (OĽaNO-NOVA) is, aki a tévédíjak körül kialakult vitát a koalíción belül megjelenő feszültség jeleként értékeli.

 

A kormánypártok képviselői szerint ez képtelenség

 

A műsorban a kormánypártok részéről megjelent politikusok szerint az ellenzéki képviselők állítása képtelenség. „A kormány programnyilatkozatában benne van, hogy foglalkozni fogunk az RTVS további finanszírozásának kérdésével, pontosan emiatt emeltünk kifogást”, mondta Jaroslav Paška (SNS), parlamenti képviselő. Miroslav Číž (Smer) szerint további vitákra van szükség a közmédia finanszírozásának megoldásához.

 

Konzervativnyvyber.sk

Nyitókép: Webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!