Az ellenzék által Robert Fico leváltására kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés káoszba fulladt. Miután harmadszorra sem sikerült a délelőtti órákban megnyitni az ülést, mert az elektronikus szavazó-berendezésekkel túl kevés képviselő jelezte jelenlétét, Lucia Nicholsonová (SaS) a jelenléti ívre hivatkozva (amin 82 képviselő aláírása szerepelt), megnyitotta az ülést.

 

Andrej Hrnčiar (Sieť) , a parlament másik alelnöke, akit állítólag Andrej Danko hatalmazott fel az ülés vezetésére, átvette az ülés vezetését, kijelentve, hogy csak ő rendelkezik a szükséges meghatalmazással, és egyben berekesztette az ülést.

 

Hrnčiar kijelentését követően komoly vita bontakozott ki a koalíciós és az ellenzéki képviselők között. A kormányoldal szerint a parlament nem volt határozatképes, mert a szavazó-berendezéseken a szükségesnél kevesebben jelezték jelenlétüket.

 

 hirdetes_810x300  
13567192_923059237840565_2417919496297138971_n_hn
Andrej Hrnčiar megbízása Danko állítólagos aláírásával. Mivel Bugár Béla az SNS elnökével Strasbourgba utazott, Hrnčiarra bízták a helyzet kezelését. Érdekesen oldotta meg. Forrás: HNonline.sk

 

Lucia Nicholsonová azonban arra hivatkozott, hogy sem a házszabály, sem az Alkotmány nem köti ki, mi alapján kell eldönteni a határozatképességet, márpedig a jelenléti ívet több mint 80 képviselő írta alá. Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) felhívta a figyelmet, hogy a berendezéseken csak a szavazáskor kell bejelentkezni.

 

Az ellenzék szerint sérültek az alkotmányos jogok

 

Az ellenzék a berekesztett ülés után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormánykoalíció megsértette a demokratikus elveket, mert a Smer retteg a Bašternák-ügy kimenetelétől.

 

13620836_10208104613985581_4304747077081174006_n_facebook
Igor Matovič töltötte fel Facebookoldalára Danko aláírását a koalíciós szerződésről és Hrnčiar megbízásáról. Nem kell hozzá grafológusnak lenni: nem nagyon egyeznek. Forrás: HNonline.sk

 

„A többség dönt, és mi elfogadjuk. De a demokrácia nem azt jelenti, hogy a kormánytöbbség arról is dönthet, miről fogunk beszélni. Ezért hívhatja össze a rendkívüli ülést a parlamenti kisebbség is. A jelenlegi többség 26 év óta most először sértette meg a kisebbség ezen jogát. A koalíció nyíltan és ismételten megsértette az Alkotmányt, mert fél. Tudják, hogy Bašternák-ügy [valódi] botrány, amit képtelenek megmagyarázni”,

 

mondta Daniel Lipšic.

 

Nicholsonová elmondta azt is, miért vette át az ülés vezetését:

 

„9:48-kor érkeztem az ülésterembe, (…) és ott volt Hrnčiar behelyezett kártyája. Ő kivette a kártyáját, hogy én behelyezhessem a sajátomat. Rajta van a kamerarendszer felvételén is, ahogy átadja nekem az ülés vezetését, úgy, ahogy azt kell”.

 

Ez volt a második rendkívüli ülés harmadik napja. Június 30-án nyitották meg először, majd első nap Danko egy transzparensre, második nap pedig a tettlegesség veszélyére hivatkozva rekesztette be az ülést.

 

A kormánykoalíció tagjai bojkottálták az ülést, csupán annyi képviselőjük jelezte a szavazóberendezéseken jelenlétét, ami az összes ellenzéki képviselővel együtt adta volna csak ki a határozatképességhez szükséges 76 főt.

 

Teraz.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!