A Smernek már csak egyetlen „Smer-pozitív”  alkotmánybíróra van szüksége ahhoz, hogy az taláros testületben is érvényesíteni tudja érdekeit – állítja a korábbi alkotmánybíró és az ANO egykori parlamenti képviselője, Ján Drgonec.

 

Drgonec így jellemezte az alkotmánybíróság problémáit, ami a szenátus megalakításával függ össze – a 13 tagú testületből ugyanis három hely üresen áll, Andrej Kiska köztársasági elnök nem nevezett ki eddig senkit ezekre a pozíciókra, habár jelölt akadt bőven.

 

Drgonec azonban nem tekinti különösebb problémának a bírák létszámát, mert az alkotmányosságot 10 bíró is biztosítani tudja. A kiakult feszültség amiatt alakult ki, hogy a Smer érdekei válságba kerültek. Szerinte ugyanis a 10 alkotmánybíróból hat a Smerrel szimpatizál, ami viszont a legnagyobb kormánypártnak nem elég: a többséghez hét Smer-irányultságú alktománybíróra van szükség.

 

 hirdetes_810x300  
A Smer az alkotmánybíróságot ostromolja. Az alkotmányosság Szlovákiában már most is vitatható... Forrás: Noviny.sk
A Smer az alkotmánybíróságot ostromolja. Az alkotmányosság Szlovákiában már most is vitatható… Forrás: Noviny.sk

 

A törvényekkel is sántít valami

 

A fentieken kívül Drgonec a kormány programnyilatkozatában szereplő törvényjavaslatokkal sem elégedett.

 

„Azt, amit a maga idejében (…) Vladimír Mečiar akart, de nem tudott elérni, (…) azt a Fico-Bugár-féle csoportosulás baloldali háttérrel most érvényre juttatja”

mondta Drgonec, aki szerint az új rendszerben (a törvénymódosítások után) a Smer az egyelőre üresen álló három hely egyikére a maga jelöltjét ülteti, a másik két helyre pedig a koalíció többi pártja állíthat saját jelöltet.

 

„Kiska államfő álma a nívósabb és szakmailag hozzáértőbb alkotmánybírókról egyszerűen köddé válik”, mondja Drgonec.

 

A párizsi terrortámadás ürügyén a második Fico-kormány által benyújtott alkotmánymódosító javaslatot a Most-Híd és Bugár Béla is megszavazta. Akkor ez már a sokadik jele volt a két párt közeledésének. Forrás: dennikpolitika.sk
A párizsi terrortámadás ürügyén a második Fico-kormány által benyújtott alkotmánymódosító javaslatot a Most-Híd és Bugár Béla is megszavazta. Akkor ez már a sokadik jele volt a két párt közeledésének. Forrás: dennikpolitika.sk

 

Kiska folyamatosan elutasítja a jelölteket

 

Az alkotmánybíróság 2014 óta működik hiányos létszámban. Andrej Kiska államfő a Smer által megszavazott hat bíró-jelöltből csupán egyetlen egyet nevezett ki (Jana Baricová), a többi ötöt elutasította azzal az indoklással, hogy nem látta „az alkotmány iránti mély elkötelezettséget” a jelölteken, bár a törvény által előírt feltételeknek megfeleltek.

 

Idén februárban újabb hely üresedett meg az alkotmánybírók soraiban, amire a Smer két jelöltet is állított. Kiska azonban kijelentette, hogy a márciusi választásokig nem hoz döntést, inkább megvárja, míg feláll az új parlament. Júliusban azonban mindkét jelöltet elutasította – Mojmír Mamojka és Jana Laššáková így hoppon maradtak.

 

Gašparovič, korábbi köztársasági elnök elítélte és élesen kritizálta Kiskát és döntéseit az alkotmánybírósággal kapcsolatban. Szerinte elfogadhatatlan, hogy az államfő döntsön a bírók szakmai alkalmasságáról.

 

Na snímke podpredsedníèka parlamentu Jana Laššáková (SMER-SD) poèas zasadnutia mimoriadnej 41. schôdze NR SR 5. novembra 2014 v Bratislave. FOTO TASR - Martin Baumann
Jana Laššáková és Mojmír Mamojka. Mindketten a Smer szolgáltalában. Forrás: DennikN.sk

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Kosickespravy.sk

 

Kapcsolódó cikkek:

Ivan Gašparovič ex-államfő kritizálja Kiskát amiért elutasítja a parlament alkotmánybíró-jelöltjeit

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!