Kettős céllal érkezett ma Pozsonyba Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az MKP székházában az új pártvezetés tisztújítás óta eltelt első 100 napjának eredményeit tekintették át, illetve részt vett a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumnak ünnepélyes átadásán, melyet 25 millió forinttal támogatta a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Az újonnan létrehozott intézmény által a felsőoktatásban tanuló diákok kaphatnak pozsonyi elhelyezést, ezzel is erősítve identitásukat.

 

A szakkollégiumnak az indulás évében egyelőre nem sikerült betöltenie a meghirdetett helyeket. 20 helyre 16 személy pályázott, akikből 15 nyert bentlakásos elhelyezést az intézményben.

 

Az első 100 nap

 

 hirdetes_810x300  

Az MKP új vezetésének első száz napja kapcsán elhangzott, hogy a helyzetfelmérés befejezésével jelenleg a célok megfogalmazása és azok megvalósítása zajlik.

 

mkp1
Menyhárt József az MKP elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Kép: Körkép.sk

 

Amint azt Menyhárt József elmondta, tárgyalásukon szó esett arról, hogy az új elnökség felállásával és munkájával melyek azok a témák, amelyeket az őszi idényben mind a nagypolitikában, mind a regionális politikában témaként tudnak előhozni.

 

„Az MKP számára nagy támogatást jelent, hogy a bizalom a párt irányába töretlen, és az új elnökség, amely 100 nappal ezelőtt az MKP-t vezetni kezdte, az egy hatékony, jó csapat”

 

– fogalmazott a pártelnök.

 

Az iskolamentés továbbra is aktuális

 

A kisiskolák témájában újságírói kérdésre válaszolva Potápi Árpád János elmondta, hogy a magyar kormányzat továbbra is figyelemmel követi a mintegy félszáz, finanszírozási gondok miatt működésileg veszélyben levő magyar kisiskola helyzetét. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök korábban ígéretet tett arra, hogy amennyiben a finanszírozás ezekben az iskolákban nem lesz megoldott és emiatt kellene megszüntetni őket, akkor a magyar kormány ebben segítséget nyújt. Ehhez mintegy 1 milliárd eurós anyagi keretet helyezett kilátásba a magyar kormányzat.

 

A nemzetpolitikai államtitkár biztosított arról, hogy ez a felajánlás továbbra is érvényes.

 

„Ha úgy látjuk, hogy alájuk kell nyúlni és segíteni kell, akkor ezt a segítséget minél gyorsabban meg fogják kapni. De most ilyen konkrét igényről nem tudok”

 

– tette hozzá Potápi.

 

A nemzetpolitikai témákon kívül terítékre került az október 2-i népszavazás kérdése is.

 

mkp3
Menyhárt József az MKP elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Kép: Körkép.sk

 

Az államtitkár elmondta, hogy jó érezni azt, hogy a kényszerbetelepítések témájában a szomszédos országok egy része határozottan támogatja Magyarországot.

 

A szlovák magyar kapcsolatok nyitott kérdései

 

„Ebből a szempontból kiemelkedő jelentősége van a szlovákokkal való együttműködésnek, ugyanakkor azért ne felejtsük el, hogy a két ország kapcsolatrendszerében vannak olyan kérdések, amelyek a mai napig nem tisztázottak. Ilyen konkrétan a kettős állampolgárság kérdése vagy a nyelvi jogok érvényesülése. Ezeket nem szabad nekünk feladni”

 

– mutatott rá Potápi,

 

Mint elmondta, a szlovák közvélemény nincsen távol  a magyartól. Az európai országok java része a magyar népszavazási eredmények mögé oda fognak állni és támogatni fogja Magyarország küzdelmét, ugyanakkor ők maguk is hasonló véleményeket fogalmaznak meg.

 

„Ez a magyar népszavazás Szlovákia számára is egy fontos lépcsőfok“

 

– zárta az államtitkár.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!