Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői, ötödik nem hivatalos szavazása után Miroslav Lajčák szlovák ENSZ-főtitkár jelölt esélyei némileg csökkentek – a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza a legesélyesebbek rangsorában.

 

Az első helyen a volt portugál miniszterelnök, az ENSZ menekültügyi főbiztosa, António Gutierres áll, a második helyre pedig a volt szerb külügyminiszter, Vuk Jeremič lépett elő.

 

A nem hivatalos szavazás mostani fordulóját azonban egyelőre még a titkos szavazás befolyásolja. A következő fordulóra október 5-én kerül sor, és akkor már nyilvános szavazás keretében teszi majd le a voksát a BT 15 tagja, köztük a vétójoggal rendelkező öt állandó tag USA, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország.

 

 hirdetes_810x300  

Guterres magabiztosan vezet

 

A portugál jelölt, Guterres egyelőre minden fordulót megnyert. A legutóbbi szavazásnál 12 támogató szavazatot, két nem-et és egy tartózkodást gyűjtött be, míg a szlovák külügyminiszter az először szavazáshoz képest két támogató szavazatot veszített, és három nem szavazottal többet gyűjtött be.

 

Sokak számára meglepetés Guterres jó szereplése, ugyanis a legtöbben arra számítanak, hogy a következő ENSZ-főtitkár kelet-európai lesz és nő.

 

Egy jelöltet az ENSZ BT akkor fogad el, ha legalább 9 támogató szavazatot szerez és nem kap vétót az állandó tagoktól. Oroszország egyértelműen kelet-európai jelöltet támogatna szívesen.

 

 

A TheGuardian Guterres fő kihívójának nevezte Lajčákot, de jelentős népszerűségre tett szert a szerb jelölt is, akivel szemben azonban az USA idegenkedik a jelölt nacionalizmusa és Koszovóval való álláspontja miatt. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Koszovót Szlovákia sem ismerte még el önálló államként).

 

Az eredeti bolgár jelöltet, Irina Bokovát, aki jelenleg az UNESCO vezérigazgatója, a bolgár miniszterelnök visszaléptette a jelöléstől, helyére pedig Krisztalina Georgievova került, aki Nagy-Britannia favoritja lehet. A döntést Bulgária azután hozta, hogy Bokova a mostani szavazásnál mindössze a 6. helyen végzett.

 

Szíria lehet a mérleg nyelve

 

Bár Guterrest tartják a befutónak, a döntés a Szíria kérdésében egymással szembenálló két nagyhatalom, az USA és Oroszország fogja majd eldönteni – valószínűleg. Pontosabban, az a jelölt válhat a legesélyesebbé, aki egyik félnek sem favoritja. Egyesek ugyanis azt várják, hogy mind az USA, mind Oroszország megvétózza a másik kedvelt jelöltjét.

 

Euractiv.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Cohladas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!