Menyhárt József: Nem ritkán a büszkeség és felelősségérzet küzd egymással

Beszélgetés Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártja elnökével a magyar-magyar párbeszédről, a Bősön járt nyelvrendőrökről, magyarságunk jövőjéről, lehetőségeiről, az elnöki bársonyszékről.

Elnök úr! A felvidéki magyarság lélekben talán már le is mondott arról, hogy valaha is összefogással közös és erősebb parlamenti képviseletünk lesz, de a párbeszéd kialakításában még mindig reménykedik. Az MKP Országos Tanácsának szeptemberi naszvadi ülése határozott arról, hogy a párt a felvidéki magyar intézményesített párbeszéd kialakítása céljából kezdeményezni fogja a Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács létrehívását. Az OT ezzel kapcsolatos szűkszavú indoklását kifejtené kissé bővebben, mi is volt valójában ezzel a kezdeményezéssel a cél?

Nem gondolom, hogy a felvidéki magyarok lemondtak volna az erősebb magyar parlamenti jelenlétről, illetve az érdekképviseletről. A ránk leadott több mint százezer szavazat is azt célozta, hogy az MKP bejutásával erősödjön a magyar érdekképviselet a szlovák törvényhozásban. A magyar–magyar párbeszéd elindításával egy legalább két évtizedes mulasztást igyekszünk pótolni.

   

A rendszerváltás óta nem ült le ugyanis a politikum – a választott parlamenti és megyei képviselők – és az országos szervezetek képviselői, hogy tisztába tegyék közös dolgainkat. Úgy gondoltuk, kell egy fórum, amely teret biztosít a nyílt párbeszédre, és olyan határozatokat, ajánlásokat fogalmaz meg, amelyet minden érintett fél elfogad, és munkája során érvényesít. E nélkül ugyanis párhuzamos világokat építünk egymás mellett, ki-ki erőlteti a maga igazát, esetenként jól vagy rosszul végzi vállalt küldetését, de a visszacsatolás minden esetben torz, épp ezért értelmezhetetlen és hosszú távú koncepciók kidolgozására alkalmatlan.

A párbeszéd hosszútávon elősegítheti a gyorsabb reagálást közösségünket ért jogsértés, vagy hatalomfitogtatás esetén is. A napokban Bős város önkormányzatát látogatták meg a nyelvrendőrök. Kegyesen nem róttak ki bírságot, de a lehető legalaposabban jártak el, okos „tanácsadással tették helyre” a dolgokat. Mindenesetre jóval alaposabban jártak el, mint amikor a kisebbségi nyelvhasználatot garantáló passzusok betartását kellene felülvizsgálni. Lehetünk optimisták, de nem lehetünk naivak, a nacionalizmus továbbra is árnyékokat vet a magyar–szlovák együttélésre.

Az ehhez hasonló eseteket tekinthetjük lakmuszpapírnak, folyamatosan monitorozzák, tesztelik közösségünk szellemi, erkölcsi állapotát, meddig mehetnek el velünk szemben. Mennyire vagyunk képesek összefogni, ha úgy tetszik összezárni, amikor közösségként ér támadás bennünket.

Nem lett volna célszerűbb az intézményesített párbeszéd helyett – sokan vetik össze ezt a formát a Magyar Állandó Értekezlettel – első lépésben egy kötetlenebb, témaorientált formát találni?

Lehet, hogy egyszerűbb lett volna kötetlenebb formát választani, de a népességszámlálási adatok nem nagyon adnak okot a „lazázásra”. A meghívni kívánt személyek mindegyike valamilyen formában felelősséget visel a felvidéki magyarság jövőjéért, amit – teszem hozzá – vállalt. A témák régóta adottak, de kevés kivétellel, még csak javaslatok sem születtek, nemhogy valódi megoldások. Az első találkozó tervezett programján szakértői felvezetés után az egyik, ha nem a legfontosabb téma: az oktatásügy helyzete szerepel. Ilyen értelemben a fórum nagyon is témaorientált.

Napvilágot látott Bugár Béla, a Most-HíD elnökének sommás, elég lekicsinylő véleménye a kezdeményezéssel kapcsolatban, idézem: „Olyan gittegyletbe nem lépünk be, amelyben csepűrágás zajlik, önmutogató monológok, általános sirámok sokasága hangzik el, amivel az érdemi munkát akarják palástolni…“ Ezek után lát reményt az intézmény életre hívására?

Nem szokás kritizálni a receptet tálalás előtt. Az Országos Tanács döntése utáni is elmondtuk, tisztes keretet szeretnénk biztosítani a fórum számára. Épp ezért sem akkor, sem most nem kívánok a sajtón keresztül üzenni egyetlen érintett félnek sem.

Elnök úr, sokan abban bíztak, hogy az Ön személye, elnöki tisztsége a pártban talán „tabula rasa“ a magyar érdekeltségű pártok kommunikációjának elindulásában, nem szabhat gátat egy ilyen vagy olyan jellegű régebbi kijelentése a párbeszédnek, mivel ilyen nem is létezik. Hogyan látja, van-e értelme tovább „erőltetni“ezt a párbeszédet az MKP és a Most-Híd között, hozhat-e valamilyen eredményt a jövőre nézve?

Nem felkent prófétaként érkeztem a felvidéki magyar politikába. Egyetlen személyhez kötni a szlovákiai magyar politikum megújhodásának egészét úgy vélem, botorság lenne. Tény, hogy korábban nem voltam az MKP központi vezetésének tagja, épp ezért személyes sérelmek vagy ellenszenv nincs bennem. Ugyanakkor nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy az elmúlt évek árokásása – mindkét oldalon – oda vezetett, hogy képtelenek lennénk leülni egymással, és kompromisszumos megoldást találni nemzeti közösségünk legégetőbb problémáira.

Ha továbbra sem meggyőzni, hanem legyőzni próbáljuk egymást, az ígért Nemzetiségi Kulturális Alapból rövidesen már csak skanzeneket építhetünk, hogy ott mutassuk be: ezek voltunk mi szlovákiai magyarok.

Rosszul látják-e azok, akik úgy gondolják, valójában egyik párt részéről sincs komoly szándék a közeledésre, tárgyalásra, ürügyek kerestetnek és találtatnak a „miért nemekre“, de ezt egyik sem meri nyíltan kimondani, mivel tart a választók negatív reakciójától?

Tény, hogy saját berkeinken belül sem egyszerű átültetni a párbeszéd gondolatát. Úgy vélem, mindkét oldalon megvannak a törésvonalak az együttműködés pártiak és az attól elzárkózók közt. A tüskék mindig jobban fájnak, ahányszor szóba kerül az együttműködés gondolata. Nem ritkán a büszkeség és felelősségérzet küzd egymással.

Végezetül: lassan fél év elteltével milyennek tűnik az „elnöki bársonyszék”?

A képzeletbeli elnöki székre is ráfér az újrakárpitozás; egyébként sem sokat ülök mostanában, hacsak nem az autóban. Az év végéig valamennyi dél-szlovákiai régiót meg szeretném látogatni, így sokat vagyok úton. A sok munka, sok lemondással is jár, de hál’ Istennek sok olyan derűs nap akad, amikor olyan emberekkel találkozom, akikből töltekezni tudok. És ez fontos; mert hiszem József Attila szavait: „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.”

Száraz Dénes

nyitókép: menyhartjozsef.sk