Miroslav Lajčák külügyminiszter lehet a Smer-SD következő köztársasági elnök-jelöltje. Ezt a külügyi bizottság mai ülésén említette meg a Smer egyik képviselője, Marián Kéry, aki a párt  Aranyosmaróti (Zlaté Moravce) járási elnöke.

 

Lajčákot jó jelöltnek tartja

 

„Hivatalosan még nem esett róla szó, de a színfalak mögött már beszélnek róla” – mondta Kéry arra a kérdésre, hogy foglalkoznak-e a témával a hivatalos rendezvényeken.

 

 hirdetes_810x300  

A forrásairól nem szeretett volna nyilatkozni, azonban őt elmondása szerint meglepte, hogy a médiát ennyire érdekli a téma. „Kapcsolatban van ez az országgal?” mondta Kéry hozzátéve, hogy csak egy lehetséges jelölésről van szó, ami nem nem állami ügy.

 

Lajčákot egyébkén megfelelő jelöltnek tartja: „Vannak nemzetközi tapasztalatai, most bizonyította, még mindig sikeresek vagyunk” -tette hozzá.

 

Fico egyszer már vereséget szenvedett

 

A Smer jelöltje a legutóbbi elnöki választáson Robert Fico miniszterelnök volt. Ugyan az első fordulót megnyerte, a másodikban vereséget szenvedett.

 

Csaknem 20 százalékos előnnyel győzte le őt Andrej Kiska vállalkozó és független jelölt. A hivatali ideje 2019-ben ér véget. Az információ azért is meglepő, mert Lajčák minisztériuma egy botrányban érintett, amely szerint túlárazott kulturális rendezvényeket szervezett a szlovák uniós elnökség ideje alatt. Az ügyet a tárca egykori alkalmazottja, Zuzana Hlávková hozta nyilvánosságra.

 

A fiatal hölgy blogbejegyzésben tette közzé negatív tapasztalatait, a soros elnökség előkészítése során történt nagyfokú klientelizmussal és az adófizetők pénzének elherdálásával kapcsolatban. Az ügyről bővebben ebben a cikkben írtunk.

 

hnonline.sk , Körkép.sk
kép: TASR

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!